Trieszt „magyar” kikötő is lesz

2019. június 21. 18:52

A LOT lengyel légitársaság második bázisa Budapesten lesz.

2019. június 21. 18:52

Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mogyoródon.

Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre. A 60-100 millió euró közötti beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Hozzátette, hogy az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány.

Lengyel légibázis lesz Budapesten

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az erősödő lengyel-magyar gazdasági együttműködés révén a lengyel légitársaság (LOT) Budapestet választotta második légi bázisának, egy jelenleg záruló tárgyalássorozat eredményeként a LOT közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország logisztikai versenyképességének erősítése érdekében javítania kell a történelmi adottságokból fakadó infrastrukturális lemaradását Nyugat-Európához képest. Ehhez négy területet emelt ki: az észak-dél irányú infrastruktúra fejlesztését, a határkeresztező út és vasúti kapcsolatok számának növelését, a közép-Európából ma még hiányzó gyorsvasút építését és az Eurázsiai kereskedelmi övezetre vonatkozó kínai kezdeményezésekből fakadó előnyök kihasználását.

Vasúton és közúton is megújul a közlekedési kapcsolat

A külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról, hogy 2024-ig a teljes magyar közúti és vasúti hálózaton rendkívüli fejlesztéseket hajt végre a kormány; közútfejlesztésre 3200 milliárd forintot, vasútfejlesztésre 2022-ig 1500 milliárd forintot fordítanak.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a Via Kárpátia elnevezésű, Lengyelország által javasolt kereskedelmi és szállítási útvonal, amely észak-déli irányban metszi ketté Közép-Európát és Litvániától Görögországig tart, Magyarországra eső 229 kilométeres szakaszát 2022-re teljes terjedelmében kiépíti a magyar kormány, így Kassa - Miskolc - Debrecen - Nagyvárad útvonalon autópályán lehet majd közlekedni. A határkeresztező fejlesztések keretében a jövő év végéig elkészül az új komáromi Duna híd, valamint a szlovák-magyar határt átszelő gyorsforgalmi út is, amely összeköti Budapestet és Pozsonyt. Hozzátette, hogy még az idén megkezdi a kormány egy újabb Ipoly-híd építését is a szlovák-magyar határon.

Az Eurázsiai gazdasági lehetőségekről szólva Szijjártó Péter azt mondta, hogy Magyarországnak ki kell használnia Kína Európára és Ázsiára kidolgozott kereskedelmi tervét, és a leggyorsabb szállítási lehetőséget kell biztosítani vasúton a görög kikötőkből Nyugat-Európa felé. Nagy hangsúlyt fektet ezért a kormány a Budapest - Belgrád vasútvonal kiépítésére is – jegyezte meg.

(MTI)

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ján Fortunák
2019. június 24. 11:17
"így Kassa - Miskolc - Debrecen - Nagyvárad útvonalon autópályán lehet majd közlekedni." Pár km híján most is lehet, igaz kerülővel.
DK1626
2019. június 23. 13:46
Olyan sok volt a korrupció anno, hogy tele van a börtön lipsi-bolsikkal:-) Ébresztö prolikám.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. június 22. 11:21
Tengeri nyitás.
mucsay
2019. június 22. 10:16
minden várakozásomat felülmúlja amit ez a kormány csinál gazdasági téren. paks, trieszti kikötő, gyorsvasút, az egész ország. sőt, tegnap azt hallottam, előfordulhat, hogy még a mézet is üvegezni fogjuk! :-b
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!