Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Jövőre is lesz nemzeti konzultáció

2019. június 20. 14:00

Rogán Antal elmondta: a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan a kormány még két témával kíván részletesen foglalkozni.

2019. június 20. 14:00

A kormány szeretné a nemzeti konzultációkat folytatni, és – akárcsak idén – jövőre is indít olyat, amely a következő költségvetés megalapozását készíti elő – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője az Országgyűlés igazságügyi bizottságának csütörtöki ülésén.

A miniszter azt mondta, hogy a 2020-as költségvetés is az emberek véleményét figyelembe vevő családvédelmi akcióterven alapszik.

Közölte, a családok támogatására már most ezermilliárd forinttal többet fordítanak a költségvetésben, mint 2010-ben, az utolsó Gyurcsány-kormány idején benyújtott büdzsében tették. Ezt az összeget 2020-ra, a családvédelmi akcióterv elfogadásával további több mint 200 milliárd forinttal emelik meg – tette hozzá.

A családok támogatása mellett döntöttek

Hangsúlyozta: azért helyezték a családvédelem kérdését fókuszba, mert a magyar gazdaság erősödésével egyidejűleg szembe kell nézni olyan stratégiai problémákkal, mint a népesedés. Európában erre kétféle válasz lehetséges, az egyik a családok támogatása és a születésszám ösztönzése, míg a másik a nagyszámú bevándorló befogadása. A magyar választók az előbbi mellett döntöttek, ezért a kormány feladata ennek támogatása – mondta.

A gazdaságvédelmi akciótervek szükségességéről szólva egyebek mellett azt mondta: nem a magyar gazdasági növekedéssel van probléma, hanem a Magyarországot körülvevő gazdasági környezettel. A magyar gazdaság eredményeit csak úgy lehet felelősen megvédeni, ha van erre gazdaságvédelmi akcióterv, amelyet a költségvetés magában is foglal – fűzte hozzá.

A fesztiválok biztonságáról szóló törvényjavaslatról szólva felhívta a figyelmet arra: a kormány ezt a fesztiválszervezők kezdeményezésére tette, ők úgy látják, hogy a biztonságot erősíteni kell. Ehhez pedig új, szigorúbb ellenőrzési, azonosítási rendszerek szükségesek – fűzte hozzá.

Kiemelte: A magyar fesztiválok itthon és nemzetközileg is népszerűek, sikeresek, színvonalasak, és a kormány a szigorú adatvédelmi szabályok mellett akarja garantálni a rendezvények biztonságát.

A meddőség kezelése és gyermekvédelem

A bizottság ülése után Rogán Antal újságírói kérdésekre egyebek mellett azt mondta, hogy a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan még két olyan téma van, amellyel a kormány részletesen foglalkozni kíván

Közölte, a meddőség kezelésére szeretnének elindítani egy külön programot, jelentős állami támogatással, hozzátéve, a kormány most azt vizsgálja, hogy a meddőség kezelése bioetikai és egyéb szempontból állami feladattá tehető-e.

A másik, a gyermekvédelmet érintő projekt a Miniszterelnökséghez tartozik és Gulyás Gergely miniszter azt ígérte, hogy a feladattal szeptember végére elkészülnek - ismertette Rogán Antal.

A testület a jobbikos Varga-Damm Andrea nem szavazata és a független Fülöp Erik tartózkodása mellett elfogadta az éves miniszteri beszámolót.

(MTI)

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2019. június 22. 19:38
IDIÓTA! 1. Egyre jobb hasonlatokat lódítasz elő - "tyukodi pajtás" - ez tetszik, miért nem Rákosi-pajtás - ezt te is mondhatnád a köreidben! Ne erőlködj, megbuktál ezen a kérdésen! 2.Neked nem hiteles, mert idióta vagy! - Erről sajnos nem tehetek! 3. Milyen jó, hogy így tudsz idézgetni - feleslegesen, mert nem ez volt a téma! 4. Ja, akkor toporzékolj csak tovább! 5. Fordítva ülsz a lovon - valóban megpróbálok segíteni rajtad - hátha sikerül valami értelmeset is kihozni belőled, amikor valami sületlenségedhez hozzászólok! Nem működik, pedig próbálkozom! Amúgy igazad van - már mások is észrevették a szellemi leépülésedet, tehát menthetetlen vagy! Orbán-fóbiás idióta ballibsi troll!
Tatulus
2019. június 22. 12:32
Butuska úszóbajnok! Megmagyarázom, ha már olyan nehéz a fejed! 1. Neked, ha itt a jobbosok közül valaki mondjuk vakhangya9-et "Elvtársnak" szólítja, akkor az neked vakhangya9 barátjának számít? Neked biztosan - kissé nehéz a fejed, már gyanakszom, hogy a 8 általánossal is hadilábon álltál! 2. A szokásos mantrádat nyomod továbbra is - meséld már el mi hitelesíti jobban az "eredményt" - mint az, hogy az ennek nyomán hozott kormányzati intézkedések 3x 2/3-ot hoztak a Fidesz kormánynak! Informatikai kérdésekben outsider vagy, tehát nem vitaképes, viszont a tények, amiket írtam meggyőzőek. Bár neked biztosan nem - de betudom elmebéli fogyatékosságodnak! 3.Hiányosak a történelmi ismereteid - Orbánék azonnal otthagyták a hazai SZDSZ-t, amint azok összeálltak a komcsikkal - a nemzetközi szervezetükkel való szakítás persze jóval nehezebb volt (hiszen fiatalok voltak, akiket a liberalizmus látszat-eszméi elvakítottak), de felismerték, hogy ezek pontosan olyan aljasok és férgek, mint a kommunisták voltak, és még idejében otthagyták őket! (nem csodálkozom, hogy a mai fiatalok egy része is elhiszi a Momentum hazugságait, ahogy idősebbek lesznek leköpik őket) Ne felejtsük el, hogy 98-2002 között már gyakorlatilag nemzeti politikát folytattak a nemzeti érzelmű MDF- FKGP-vel! Persze ez neked túl bonyolult! 4.Talán nézz tükörbe, vagy végezz el egy IQ-tesztet - ha eléred a 90-es szintet, kapsz egy pluszt! 5. Ja, nem érsz rá? Visszahívtak a ballibsi trollképzőbe? Rád fér egy kis továbbképzés, mert így világosan látható, hogy igazából csak egy okoskodó buta kis ballibes troll vagy, aki itt "tudományoskodva" próbálja meg ekézni a Fidesz-kormány tevékenységét! Címed - IDIÓTA ballibsi!
Tatulus
2019. június 21. 23:45
Libsikém! Idióta vagy! 1.Lehet, hogy nálatok libsiknél a pajtás megszólítás hangneme, stílusa nem számít - mert fogalmatok sincs a magyar nyelvről! Tanulj még egy kicsit magyarul! Értelmezni! Böszme biztosan segít neked! 2.Lükécske! Fordítva ülsz a lovon! ha visszaolvasnál, csak azt kívántam volna megértetni a zsenge kis libsi agyaddal, hogy a konzultációs ívek feldolgozása nem azonos a választások szintjével. Nehéz lehet a te értelmi képességeddel felfogni! 3. HAZUDSZ és FERDÍTESZ! Igen, mellényúltál libsi - ugyanis én azt írtam - te idézted " ahogy az SZDSZ összeállt a komcsikkal, azonnal otthagyta őket" - nem azt írtam, hogy kilépett a liberálisok nemzetközi bandájából, idióta! Az valóban később következett be. 4. Ha neked lábtoppantás egy megállapítás, akkor baj lehet a szellemi képességeiddel! Idióta! 5. Úgy látom a 2/3 erősen biztosítva van, ha ilyen buta agit.propokat. küldenek a Mandira a ballibsik, mint te! Idióta!
Tatulus
2019. június 21. 16:06
Tudod libsi pajtás, kissé túllőttél a célon! Egy (több) kérdőívet próbálsz feltupírozni a vélt igazad érdekében! Hogy neked mi hiteles, vagy nem, a valóság szempontjából teljesen mindegy! A konzultációs kérdések, azok feldolgozása és eredményei alapján történtek azok a kormányintézkedések, amelyek hitelességét az erősítette meg, hogy a Fidesz 3x kapott 2/3-ot, egyszer simán győzött! Ha nem az lett volna a többség véleménye, amit kihoztak, akkor a kormányzati intézkedések vélhetően nem 2/3-ot, hanem bukást hoztak volna! Maga az élet az, ami a butaságodat cáfolja! A tavaly áprilisi "leállás" általad vélt gyanúja nekem csak azt bizonyítja, hogy informatikai kérdésekben tökéletesen egy nagy nulla vagy! A mocskolódásod a választási rendszerben résztvevőkre pedig csak a libsi aljasságodat bizonyítja, ami minden hozzászólásodban látszik! Szégyelld magad! Én szerinted "fidióta" vagyok, viszont te szimplán IDIÓTA! Sajnos ezzel kell együtt élned!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!