Oroszok a spájzban reloaded

„Huszonnyolc évvel ezelőtt Silov altábornagy távozásával az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét az »átmeneti« - 46 éven keresztül tartó - »állomásozás« (valójában megszállás) után. Akkor egy nemzet hihette azt teljes joggal, hogy ez nem csak egy formális lépés volt, hogy a Kreml szava többé már nem lesz rendezőelv hazánkban. De huszonnyolc év nagyon sok idő. Egy emberöltő. Ennyi idő elég volt arra, hogy egy amerikai elnök vélhető orosz segítséggel nyerjen választást, ahogy arra is, hogy Orbán Viktor Európa egyik leghangosabb oroszellenes politikusából Moszkva európai trójai falovává változzon.

1991.06.19-én még senki sem gondolhatta, hogy ezek közül bármelyik megtörténhet, az illiberális állampárt és annak vezetője viszont sokszor bizonyította már, hogy attól, hogy valami elképzelhetetlennek tűnik egy adott pillanatban, bármikor megtörténhet. Nyilván így alakult át a »Térdre csuhások!"-felszólítás is állam és egyház szoros összeforrasztásává, ahogy a liberális értékek képviselete az azok megtagadására épülő illiberalizmussá is.

Putyin-ellenességem ugyanúgy véletlenül sem orosz-ellenesség, ahogy az Orbán-ellenességemnek sincs semmi köze magyar-ellenességhez. Orbán Viktorra éppen a patriotizmusomból és az emberségemből fakadóan neheztelek, kizárólag Magyarország érdekeit tartom szem előtt liberális ellenzékiként. Ugyanígy az emberségemből fakad, hogy neheztelek a világ összes diktátorára, így Oroszország jelenlegi vezetőjére, és az általa kiépített rendszerre is. Éppen ezért fáj belegondolni, hogy az elmúlt huszonnyolc év mekkora változásokat eredményezett a magyar-orosz viszonyban.

Most már láthatjuk, hogy a kommunikáció ellenére a megszállás valójában sosem volt átmenetinek tervezve - kényszerből ért csupán véget - a visszavonulás viszont annál inkább. Huszonnyolc év alatt Moszkva visszaszerezte a befolyását Magyarországon, anélkül, hogy látványosan hadsereget kellett volna visszarendeljen hazánkba.

Viktor Silov távozásával keletkezett valamiféle űr, ami a magyar társadalmat átmenetileg ugyan boldoggá tehette, de kevesebb, mint három évtized is elég volt ahhoz, hogy egy másik Viktor ellentmondást nem tűrően, válogatott eszközökkel betöltse azt.

Felsorolás-jelleggel néhány példa, hogy milyen eszközökkel érte el azt Orbán Viktor, hogy mára az orosz vodka már büszkén előlépett a lekvárok és pálinkák elé a spájz polcán:

- Paks II. beruházás évtizedekre titkosítva, és a mögötte álló gigantikus orosz hitel, mely hosszú távú anyagi kiszolgáltatottságot eredményez hazánknak

- a magyar államot megkárosító, néhány "offshore-lovagot" hizlaló konstrukcióban orosz titkosszolgálati vezetőknek kiadott letelepedési kötvények, melyek segítségével szabadon mozoghatnak az EU területén belül

- a Krím-félsziget annektálása során egyszer sem sikerült elítélni az orosz agressziót, még annak ellenére sem, hogy ezzel a magyar külpolitikával veszélyeztettük számtalan Ukrajna területén élő külhoni magyar biztonságát

- régi orosz metrószerelvények felújíttatása orosz kivitelezőkkel olyan áron, amiből mástól már légkondicionálóval felszerelt, vadonatúj szerelvényeket is lehetett volna vásárolni

- látványos állampárti közeledés olyan EU-szkeptikus szélsőjobboldali politikai erőkhöz, melyek mögött rendszerint az EU-t bomlasztani próbáló orosz támogatás áll

- Valagyimir Putyin rendszeres látogatásai Magyarország területén, melyek azt a tévképzetet próbálják kelteni, mintha Putyin szívesen látott vendég lenne az EU-n belül

- látványos kiállás és menekült-státusz engedélyezése a körözött macedón ex-elnök, Nikola Gruevszki javára, aki orosz támogatással, EU- és NATO-ellenes politikát képviselt hazájában egészen a leváltásáig

- folyamatos civil-ellenes kommunikáció és törvénykezés orosz mintára

- orosz dezinformációs, úgynevezett »fake news« portálok álhíreinek megjelenítése a magyar közmédia felületein, valamint ezek beépítése a kormányzati kommunikációba...

Lehetne még hosszasan sorolni a felhasznált eszközöket, de talán már ennyiből is elég jól látszik, hogy a korábbi orosz-ellenesség csupán valami színjáték volt. Mintha vendégek jöttek volna hozzánk, és gyorsan a vodkát eldugtuk volna, hogyha valaki benéz a spájzba, csak a lekváros üvegeket és a jó magyar pálinkát lássa. De eltelt majdnem három évtized, végre az utolsó bámészkodó is elment, újra elő lehet venni a vodkás üvegeket. Büszkén felsorakozhatnak a lekvárok és pálinkás üvegek előtt, már nem kell titkolózni. A vodkás üvegek mellett szépen elkezdhetnek gyűlni a szárított sós halak, a kovászos uborkák, és a kaviáros üvegcsék, mert egy igazi szittya magyar már büszke az orosz-szeretetére.

Huszonnyolc év nagyon sok idő. Az oroszok most már el sem férnek a spájzban.”

(MTI-OS)