Idén is betiltották Isztambulban a meleg méltóság menetét

2019. június 18. 21:01

Tavaly a titltás ellenére felvonulók miatt a rendőrség vízágyúkkal és kordonokkal lépett közbe.

2019. június 18. 21:01

Isztambul tartomány kormányzói hivatala idén is betiltotta a június 30-ra tervezett meleg méltóság menetét – közölte a felvonulást rendező bizottság nevében Beren Azizi keddi isztambuli sajtótájékoztatóján.

Az Evrensel török marxista napilap internetes oldalának beszámolója szerint Azizi a kormányzóhelyettesre, Mehmet Ali Özyigitre hivatkozva kiemelte: a hivatal először csak a központi Taksim térre, majd második megkeresésükre már Isztambul teljes területére vonatkozóan megtiltotta az LGBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok) felvonulását. Azizi szavai szerint Özyigit azzal indokolta a döntést, hogy az LGBT-sek „társadalmilag kétséges csoport”. Azizi elmondása alapján a kormányzóhelyettes ugyanakkor azt is jelezte, hogy a Taksim tér nem demonstrációs helyszín, így nem csak az LGBT-menetet, de semmilyen más megmozdulást sem engedélyeznek ott.

Azizi a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az LGBT-közösség is a társadalom része. Egyúttal arra szólította a belügyminisztériumot, valamint Isztambul tartomány kormányzói hivatalát, hogy tiszteletben tartva az egyetemes emberi jogokat, megfelelve az alkotmánynak és a nemzetközi szerződéseknek törölje el a meleg méltóság menetével kapcsolatos korlátozást.

Isztambulban a meleg méltóság menetét hivatalosan először 2016-ban tiltották be, de a rendőrség már az előző évben is fellépett az LGBT-aktivistákkal szemben. A 2015-ös hatósági beavatkozás során számos ember megsérült és többeket őrizetbe vettek. A török sajtó szerint a kezdetben csak 20-30 fős felvonulások résztvevőinek száma évről évre gyarapodott és 2013-ban már mintegy 100 ezren csatlakoztak a menethez.

Tavaly a tiltás dacára több százan gyűltek össze a Taksim tér közelében, de a rendőrség vízágyúkkal és kordonokkal teljes blokád alá vette a környéket. Az aktivisták végül nem vonultak fel, de felolvasták közleményüket.

Törökországban nem számít bűncselekménynek a homoszexualitás, mint számos más muzulmán országban, de a homofóbia széles körben elterjedt.

(MTI)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Óbor Dezső
2019. július 05. 11:09
Ezek nem melegeknek, nem homokosoknak, ....ezeket bizony buziknak illene szólítanunk, ....vagy homoszexuálisoknak, akik elveszik a szép szavainkat is, meg a szivárványunkat is!! Én a nevükön nevezem és a buzi-vagy a homoszexoális szavakat használom!......(nem vagyok homofób de az erőszakos buzi-lobbit megvetem)
thefzj
2019. június 19. 22:20
MEGDŐLT AZ ORSZÁGOS MELEGREKORD TÖRÖKORSZÁGNAN!! (tudósítónk jelenti) (javított kiadás) - rekordszámú buzi felvonulását tiltották be a török hatóságok - arra hivatkozva,hogy a buzik „melegfelvonulást” tartanak - a hatóságok szerint ugyanis „heterofób” (heteroszexuálisokra sértő) a buzik „melegfelvonulás” elnevezése,mert minden heteroszexuális ember meleg, (melegvérű) de ettől még nem buzi és,csak egy hulla hideg - meleg szeretettel küldték melegebb éghajlatra a sok buzit :D :
thefzj
2019. június 19. 22:01
MEGDŐLT AZ ORSZÁGOS MELEGREKORD TÖRÖKORSZÁGNAN!! (tudósítónk jelenti) - rekordszámú buzi felvonulását tiltották be a török hatóságok - arra a buzi hazugságra hivatkozva,hogy miért meleg a buzi,amikor minden ember meleg,csak egy hulla hideg - meleg szeretettel küldték melegebb éghajlatra a sok buzit :D :D
péterx
2019. június 19. 19:10
A Meleg Méltatlanság menete egyik országban sem változtat azon, hogy a társadalomnak nem érdeke egy hazugság terjesztése. Ha például a Lustaság-propagálók vonulnának fel, az sem tenné a lustaságot értékké és joggá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!