Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Nincs meg

2019. június 18. 15:55

Magánvádas feljelentést teszek, és ezzel egyidejűleg polgári pert indítok Gulyás Márton ellen.

2019. június 18. 15:55
Cs. Kádár Péter

„Kedves barátaim, ismerőseim, egyebek!

Messzemenően figyelembe véve azok igényét, akik egyetlen mondatnál többet soha nem akarnak olvasni, röviden annyit: Nincs meg.

Akik nemcsak örömködni vagy szomorkodni akarnak emiatt, kicsit részletesebben: nagyon nincs meg.

Nem azért nincs meg, mert ahhoz csoda kellett volna, hiszen ahhoz képest sokkal több van, amilyen helyzetből indultam, azért nincs meg, mert elkövettem két súlyos hibát.

Az egyik, hogy napok teltek el fölöslegesen azzal, hogy megpróbáltam az előválasztáson indulás feltételeit pontosan tisztázni – nincsenek pontos feltételek. Ráadásul, annyira nincsenek, hogy ezt a többi induló sem tudja, még a tegnap esti ATV-összeállításban is aláírandó értéknyilatkozatról beszélt a riporter és Karácsony Gergely is, holott az un. budapesti értéknyilatkozat csak az első fordulóban játszott. Nem kellett volna foglalkoznom a feltételekkel, nem kellett volna visszariadnom Magyar György sztárügyvéd dezinformációitól, amely szerint a Civil Választási Bizottságnak vétójoga van – ismétlem, egyszerűbb lett volna elfogadnom, hogy simlisek a szabályok, majd csak lesz valahogy. Ennek következtében akkor indultam el, amikor sokan már eleve eldöntötték, hogy ki az ő jelöltjük – és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy mi alapján döntötték el.

A másik súlyos hiba az volt, hogy noha minden, általam ismert médium megkapta a programomat, senkit nem érdekelt, hogy mit akarok. Azt hittem – azt akartam hinni -, hogy fontos lehet minden elképzelés, ami más, mint a többi. A magyar sajtó urai eldöntötték, hogy az előválasztás pártügy, holott az eredeti elképzelés nem a pártok ötlete volt. A honi hivatalos nyilvánosságba semmilyen olyan civil kezdeményezés nem fér bele, ami direktben támadja a jelenlegi struktúrát. Ha mégis szó van róla, akkor az valami bolondság, kis színes, esetleg náci az illető, vagy ha nem az, akkor is ráfogjuk. Még mindig inkább náci legyen, mint baloldali demokrata.

Ha most három héttel vissza lehetne menni az időben, akkor valami akkora balhét csinálnék, ami áttöri a falat, hiszen most akkor kerültem szóba legalább az undergrund, alternatív, online világban, amikor ki akartak dobni a Partizánbálról. De persze nem csinálnék, viszont hamarabb kezdenék gyűjteni, és több emberrel. És védeném a segítőimet és önmagamat, mert kaptam pár igen súlyos fenyegetést, ami kicsit visszafogott. Ezen fenyegetések egyike a származásomra utalva helyezte kilátásba, hogy megöl. Noha nem vagyok egy félős alkat, ezt láthattátok azon a felvételen is, ami a Partizánbálon készült, az, hogy egy magát demokratának hazudó rám hívta a zsarukat, azt erősítette meg, hogy ezek vagy azok bármire képesek.

Amit nagyon sajnálok, hogy így kevesebb esélyem van feltárni azt a csomó disznóságot, ami az előválasztásban való részvétel során derülhet ki – például, hogy a jelölő aláírások ellenőrzésére semmilyen mód nincs, csak abban bízhatunk, hogy az önkénteseket és a Civil Választási Bizottságot nem korrumpálták. A jelöléseket ugyanis telefonhívásokkal ellenőrzik, de a beszélgetéseket – mint azt hivatalosan is megtudtam, az előzetes ígéretek ellenére sem rögzítik, hiteles híváslista sincs. S nem érvényes annak az aláírása sem, akit nem értek el telefonon. Mivel nem lett meg a 2000 aláírás, be se viszem a CVB-be az ajánló íveket, minek fárasszam az ottani önkénteseket? Viszont azonnal megsemmisítem őket, nincs Kubatov-lista.

Amit még ennél is jobban sajnálok, az az, hogy nem kaphatott nagy nyilvánosságot egy olyan település irányítási elképzelés, ami az én agyamban nem új, és amely elsősorban a részvételi demokráciára épül. Sajnálom, hogy nem vehetek részt a további vitákban, mert bizony mondom néktek, Kálmán Olgát simán, Kerpel Froniust kicsit göröngyösebben legyőztem volna – az igazi ellenfél Karácsony Gergely lett volna.  Nem azért, mert alapvetően más az elképzelésünk – én például a Jobbikkal sosem kacérkodtam, ő 2011. óta, és még büszke is rá. Hanem mert az ő elképzeléseiben és eredményeiben van rendszer, és ha két rendszer vetélkedik, az mindig izgalmasabb, mint az, amikor az egyik fél oltári hülyeségeket mond, és a másiknak erre kell reagálnia. Illetve, nem kéne, de a butaságot még ki lehet bírni, az ostobaságot nem.

Aminek viszont örülök, hogy sokan támogattatok, próbáltatok erősíteni, higgyétek el, nem volt felesleges. Annak is örülök, hogy keményen bíráltatok, ha úgy gondoltátok. Kívánom, hogy ez a keménység jellemezzen titeket akkor is, amikor Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius mond vagy csinál valami nem tetszőt.

És hogy hogyan tovább? Néhány héttel ezelőtt egy ismert közéleti személyiség azt mondta, hogy változott a helyzet. Szerintem meg egyáltalán nem változott a helyzet, még mindig Tarlós a főváros vezetője.

De ha most nem is, egyszer biztosan lesz olyan fejlett a társadalom, amelyben a sok indulni kívánót nem elhallgattatni, nem lejáratni akarják, hanem örülni fognak annak, hogy van miből választani. S hogy ez nem a pénzen, a médián vagy a pártokon múlik, hanem rajtunk, embereken.

Megemlítem, hogy kaptam komolyan vehető ajánlatokat, hogy próbálkozzam meg az egyik kisvárosban elindulni. Azonban kistelepülésen nekimenni az önkényuraknak azzal jár, hogy vesztés esetén engem és a környezetemet, győzelem esetén az egész települést teszik tönkre méltóságosék, nem mintha ez utóbbit tekintve már eddig is nem ezt tették volna.

Egészen konkrétan pedig magánvádas feljelentést teszek, és ezzel egyidejűleg polgári pert indítok Gulyás Márton ellen.

Cs. Kádár Péter”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kattogas
2023. március 16. 09:57
Cs egy megkeseredett hulye, sok kozossegben megfordult mar es mind kivetette magabol a fenti irasbol is konnyen elkepzelheto termeszete miatt. Szobafeljelento leginkabb. Simul, ahol azt latja, hogy fel tudja kavarni az indulatokat a maga hasznara. Biztos, hogy a mai Magyarorszagon sikeres politikus lenne; sajnos...
korupi
2019. június 19. 17:51
„Kedves barátaim, ismerőseim, egyebek! EGYEBEK?????? Talán inkább MÁSOK, kedves BUNKÓ!!!
magnahungaria
2019. június 19. 05:05
Az a Cs. mit jelent? Csermanek?
Knerten
2019. június 18. 23:06
Ki ez a csövesbánat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!