Ha meg akarjuk újítani Budapestet, nem mondhatunk le a Fidesz-árvákról

2019. június 17. 19:12

Ők azok, akik örülni fognak akkor, ha nem a vállalhatatlanná vált Fidesz és az MSZP és Gyurcsány Ferenc jelöltjei között kell végre választaniuk.

2019. június 17. 19:12
Kerpel-Fronius Gábor

„Szeretném felkérni jelölttársaimat és az őket támogató pártokat arra, hogy a helyzetnek megfelelő felelősséggel járjanak el, és inkább építsék, mintsem rombolják a bizalmat. Nagyon nem tesz jó szolgálatot az ellenzéki politika megújításának az, aki a szükséges bizalmat a támogatás elmaradásának lebegtetésével aláássa.

Másrészt egy nekem címzett oldalvágásban mondotta azt, hogy rossz helyen keresem a szavazókat, mert »olyan állatfaj nem létezik, hogy Fidesz-árva«. Itt nagyon nem értek egyet az MSZP jelöltjével.

Nagyon sokan vannak, akik a kilencvenes években polgári vagy éppen kereszténydemokrata pártot láttak a Fideszben. Ezeknek a szavazóknak egy része a Fidesszel együtt sodródott a szélsőjobbra, követte az oroszbarát fordulatukat is. Nem elhanyagolható részük azonban a konzervatív meggyőződéséhez ragaszkodott és ragaszkodik ma is. Ők azok, akik 2010-ben és 2014-ben az LMP-re adták a protest-szavazatukat, és ők azok, akik mára úgy látják, hogy a polgári Magyarország értékeit éppen a Momentum testesíti meg a leghitelesebben.

És ők azok, akik soha nem szavaznának az MSZP-re vagy Gyurcsány Ferenc pártjára.

Abban igaza van az MSZP jelöltjének, hogy ezeket az embereket nagyon nehéz lesz meggyőzni arról, hogy részt vegyenek azon az előválasztáson, amelyet eddig a baloldal belügyének tekintettek. De ők azok, akik a győzelem kulcsai lehetnek az őszi főpolgármester-választáson, akik boldogok lesznek, hogy nem a vállalhatatlanná vált Fidesz és az MSZP és Gyurcsány Ferenc jelöltjei között kell végre választaniuk.

Az előválasztás központi kérdése ez: sikerül-e a szokásos ellenzéki támogatók mellé felsorakoztatni ezeket a polgári szavazókat, sikerül-e új szövetséget létrehozni a mindent átható korrupció, a szervilizmus és a bornírtság ellen, hogy végre Budapest valódi problémáival foglalkozhassunk, például a lakhatás, a közlekedés és a környezetvédelem problémáival.

Ha meg akarjuk újítani Budapestet, nem mondhatunk le ezekről a polgárokról. Ki kell lépni a komfortzónákból és új emberekkel új típusú együttműködésekre van szükség.”

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. június 18. 20:32
A bácsinak olyan ló feje van, biztos Nóniuszról magyarosított . Szerintem lovardában indulhatna fő istállómester beosztásért.
Peter8811
2019. június 18. 20:32
A bácsinak olyan ló feje van, biztos Nóniuszról magyarosított . Szerintem lovardában indulhatna fő istállómester beosztásért.
I_Isti
2019. június 18. 14:22
Momentum.... hiteles.... Mi ez, valami stand-up comedy?
atila68
2019. június 18. 14:00
Szánkó megvan még szakállas bácsi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!