Elsüllyedt egy migránsokat szállító hajó a török partoknál

2019. június 17. 12:04

Negyven ember volt a fedélzeten, nyolcnak már csak a holttestét találták meg.

2019. június 17. 12:04

Mintegy negyven emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy migránsokat szállító kishajó hétfő reggel az Égei-tenger török partjainál. A hatóságok 31 bajba jutott migránst ki tudtak menteni a vízből, nyolcnak azonban már csak a holttestét találták meg – közölte a török parti őrség. A szerencsétlenség Mugla tartomány Bodrum körzetében, a félsziget csücskében található Hüseyin-foknál történt, a görögországi Kósz szigetével szemben. Az utasok állampolgárságára a jelentés nem tért ki, és egyelőre a baleset oka is ismeretlen.

A kishajó 32 méteres mélységben fekszik a tengerfenéken, a holttestek a roncsból kerültek elő. Miután a túlélők beszámolója alapján a kishajóban nagyjából negyvenen tartózkodtak, a parti őrség két hajóval, egy helikopterrel és egy búvárcsapattal tovább folytatja a mentési munkálatokat a jármű környékén.

Az Égei-tenger néhány éve az Európába igyekvők fő útvonalának számított, azonban a Brüsszel és Ankara között 2016-ban kötött egyezség értelmében - amely szerint Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba érkezőket – jelentősen csökkent az átkelők száma. A menekültválság csúcspontján, 2015-2016-ban több mint egymillió ember jutott át Törökországból Görögországba. Tavaly ez a szám hozzávetőleg 50 ezerre esett vissza.

Az Égei-tenger esetében az idei évben és a tavalyi év azonos időszakában az illegális határátlépési kísérletek számában nincs jelentős eltérés. A török parti őrség idén január 1. és május 31. között 9641, Görögországba tartó menekültet tartóztatott fel, míg ez a szám a tavalyi év azonos időszakában 9756 volt.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2019. június 18. 01:03
FAKE NEWS A Zenemű Kiadónál megtalálták Bródy János: "Ha én rózsa volnék" című dalának elveszettnek hitt utolsó versszakát. Az agg mester később bevallotta, hogy a versszakot mostanában írta, csak úgy érezte, nagyobb nyilvánosságot kap, ha egykori híres dala részeként reklámozhatja ezért csempészte a régi mellé. :-) Ha én cápa volnék, migránst sose ennék. Minden nap vagy kettőt a hátamra vennék. El is úsznék velük Málta szigetére. Akkor lennék boldog, ha mind partot érne.
Attyla
2019. június 17. 18:15
Ez a gyílkosság az ngok bűne.
bsamu
2019. június 17. 15:33
Sajnálatos. De tudták mire vállalkoznak, tudták hogy veszélybe kerülhet az életük. Remélem a még el nem indult társaik tanulnak ebből, és meggondolják magukat.
tevevanegypupu
2019. június 17. 13:51
Borzalom. És vajon ki lesz a felelős azért,hogy a Földközi tenger tele van hullákkal??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!