Vesztesek dühe

2019. június 17. 10:27

Tévedtem, tévedtünk és újabb harminc évnyi és még kitudja mennyi hideg polgárháborúval fizet ezért az ország.

2019. június 17. 10:27
Bálint Botond
Bálint Botond
Pesti Srácok

„A nagyszüleim és a szüleim, akaratukon kívül ugyan, de meghozták azt az áldozatot 1945 után, hogy ők voltak azok, akiket mint az egykori elnyomó osztály tagjait kirabolták, megkínozták, bebörtönözték, akiknek elvettek évtizedeket az életükből, a gyermekkorukból. Nekem már „könnyű” ezzel a családi múlttal szemben állni a kommunizmusból kinövő liberalizmussal. Az ember gyenge, én személy szerint is hajlandó lettem volna megbocsájtani mindenkinek, aki részt vett ebben, mintha az ellenem elkövetett bűneik összemérhetőek lettek volna a nagyszüleim, a szüleim ellen elkövetett gonoszságaikkal. 1989-ben elhittem, hogy a bűnösök tudják, hogy azok és a megbocsájtásért és a büntetlenségükért cserébe visszavonulnak majd a magánéletbe és boldogan élnek majd abból a vagyonból, amit addig elraboltak tőlünk.

Tévedtem, tévedtünk és újabb harminc évnyi és még kitudja mennyi hideg polgárháborúval fizet ezért az ország. A kommunisták és az ő gyermekeik és unokáik ugyanis egy másik történelemben élnek. És most is ugyanazt akarják, mint a nagyszüleik, hogy mi csak statiszták legyünk az ő világmegváltásukban, mi éljünk az ő világukban, mert az »objektív valóság«. Az ő világukban a nagypapi fáradtan hazajött a munkahelyéről, ami egész véletlenül a pártbizottság vagy az ÁVH volt és elpanaszolta a vacsoraasztal körül ülő családnak, hogy mennyire nehéz munka az osztályellenség kínzása, kimarjul az ember csuklója a gumibot használatától és belefájdul a füle a fasiszták üvöltésébe. Hogy azok a rohadt kulákok meg akarják tartani, amit maguk termeltek és tisztességes árat akarnak kapni érte, sőt még télen is akarnak valamit enni és emellett még nem is szeretik eléggé a nagypapit, aki kimegy hozzájuk elvenni tőlük azt, ami az övé, illetve pontosabban a »nép csodálatos, szabad államáé«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mucsay
2019. június 17. 19:42
annyira szégyellem magam hogy anno szerencsés mártonnal egy lapon említettem a botondot. a mentségem az (annyira mucsay nem tud lenni az ember, hogy egy mentségrevalót össze ne kotorjon a fejében) hogy sztem az ambrózy is benézte, pedig ő okos.
Pelso j.
2019. június 17. 18:38
Bolond vagy, ember. A hidegháborút meg pont a tefélék ne gerjesszék, próbáljatok már másból megélni.
Akitlosz
2019. június 17. 17:16
Ehhez képest mégis Fidesz propagandistaként dolgozik. A Fidesz paktált le a kommunistákkal 1989-ben és azóta is ehhez tartja magát. A nagy Fidesz vezér élteti a sztálinista kommunista Nagy Imrét. A Fidesz védi a kommunistákat 1989. óta, hogy semmiféle felelősségre vonásuk ne történhessen meg. Na és az alkotmányt is a Fidesz csinálta. Ez a politika nem vezethet máshoz csakis harminc évnyi és még kitudja mennyi hideg polgárháborúhoz.
Kanóc
2019. június 17. 12:52
Ez egy nagyon fasza írás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!