Az Egyesült Államok a migránsválság miatt felfüggeszti három ország támogatását

2019. június 17. 21:21

2019. június 17. 21:21

Az amerikai kormány hétfőn bejelentette, hogy  a migránsválság miatt végleg megvonja az anyagi támogatást Salvadortól, Guatemalától és Hondurastól.

A szóban forgó három ország azért nem kapja meg a 2018-as pénzügyi évre megszavazott összesen 370 millió dolláros segélyt, mert – Washington álláspontja szerint – vezetőik nem akadályozták meg, hogy országaikból illegális bevándorlók tömegei vágjanak neki a mexikói-amerikai határnak –  közölte Morgan Ortagus, a külügyminisztérium szóvivője. 

Az amerikai külügyminisztérium szóvivőnője leszögezte: addig nem folyósítanak segélyeket e három országnak, amíg az amerikai kormányzat nem tapasztalja, hogy jelentős mértékben csökkentik az amerikai határ felé igyekvő állampolgáraik számát. Ortagus hangsúlyozta azt is, hogy Washington döntése összhangban áll Donald Trump elnök eddigi politikájával és azzal az álláspontjával, miszerint rendkívül fontos az érintett országok politikai akarata is ahhoz, hogy a migránsproblémát már a forrásoknál kezelni tudják. 

Donald Trump márciusban jelentette be, hogy elégedetlen e három közép-amerikai országnak a migránsokkal kapcsolatos politikájával, és amennyibeni nem tesznek hatékony lépéseket a  menekültek számának mérséklésére, kormányzata befagyasztja a segélyeket.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2019. június 18. 11:08
Nem rossz ez, Donald és - nem a levegőbe beszélsz, sőt: következetes vagy. USA-elnöknél ez mára nem megszokott...
Tekintetes úr
2019. június 18. 10:02
Majd ad Kína...
3M..
2019. június 17. 22:23
Állítólag a Magyarország is. Ukrajna, Mongólia és India sem számíthat további magyarországi támogatásokra. Ja, nem... Szebb Jövőt!
Mystes
2019. június 17. 21:41
jogos!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!