Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Közös hadgyakorlatot tart Szerbia, Oroszország és Fehéroroszország

2019. június 16. 10:05

Szláv testvériség 2019 névvel indítottak kéthetes hadgyakorlatot az országok.

2019. június 16. 10:05

Szláv testvériség 2019 fedőnévvel közös hadgyakorlatot kezdett Szerbia, Oroszország és Fehéroroszország a Belgrádhoz közeli Pancsován szombaton – közölte a szerb védelmi minisztérium.

A kéthetes hadgyakorlaton – amelynek fő témája a terrorizmus elleni harcra történő felkészülés – több mint 750 katona vesz részt. A hadgyakorlat nyitóeseményén elhangzott, hogy a katonáknak a részt vevő országok legkorszerűbb műszaki eszközeit felhasználva kell megoldaniuk a taktikai feladatokat. A három ország 2014 óta felváltva szervezi meg minden évben a közös hadgyakorlatot.

Szerbiának mintegy hatvan országgal van katonai együttműködési megállapodása. A nyugat-balkáni ország részese a NATO Partnerség a békéért programjának, ugyanakkor az ország vezetői többször is hangsúlyozták, hogy Belgrád katonailag semleges akar maradni, azaz sem a keleti, sem a nyugati katonai tömbhöz nem akar csatlakozni. Az uniós tagjelölt Szerbiát történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok fűzik Oroszországhoz.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2019. június 16. 19:31
Oszt', ha eltalálnak élessel egy két migráns karavánt, hát... rosszkor voltak rossz helyen. :-)
szandi-mandi
2019. június 16. 14:19
Szerbia is szeretné tudni, hogy az EU csatlakozás csak privatizációs, deregulációs mézesmadzag, vagy van realitása is.
3M..
2019. június 16. 11:20
Bár a magyarság soha nem rendelkezett szláv gyökerekkel, mégis úgy érzem hogy nekünk magyaroknak is ott a helyünk. Egy ilyen közös hadgyakorlat tovább mélyítheti az ezeréves orosz-magyar barátságot, amely az idők folyamán testvériséggé erősödött, majd az elválaszthatatlanságunk végleg összeforrt. Szebb Jövőt!
Mich
2019. június 16. 10:34
Ennyit a szerbek megbízhatóságáról...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!