Fidesz: A Bige Holding esetében a biztonság a legfontosabb

2019. június 16. 17:41

A legfontosabb a szolnoki emberek egészsége, így jelen esetben az, hogy egy vegyi üzem, a Bige Holding Kft. szolnoki gyára a lehető legnagyobb biztonsággal működjön; reagált a Fidesz szolnoki szervezete vasárnap az MTI-nek, a gyár bezárása ügyében, szocialista politikusok által tartott pénteki sajtótájékoztatón elhangzottakra.

2019. június 16. 17:41

A Fidesz szolnoki szervezete „groteszknek" nevezte, hogy az MSZP áll most ki egy szakhatósági eljárás alá vont üzemért Szolnokon, miközben kormányon minden probléma nélkül tönkretette a hazai cukorgyártást és a földdel tette egyenlővé az egykori cukorgyárat.

A Bige Holding Kft. szolnoki gyárának ügyében a bíróságok és a szakhatóság kezében van a döntés; közölték, hozzátéve: elfogadhatatlannak tartják, hogy az MSZP vagy bármely ellenzéki párt politikai nyomást gyakoroljon egy hatósági, bírósági eljárásra.

Hisznek a katasztrófavédelmi szakemberek tudásában és a bíróság bölcsességében, hogy azt a döntést hozzák meg, amellyel megvédik a Szolnokon élő emberek egészségét és biztonságát; közölte a Fidesz szolnoki szervezete.

(MTI)

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bertorelli
2019. június 17. 13:50
Ennek a sok tarsadalom mernoknek azt javaolnam, menjenek el petfurdore, a nitrogenmevek teruletere es kerdezzenek meg nem hivatalosan nehany muszaki es karbantarto szakembert az uzem biztonsagi allapotarol. Ebbol kiindulva szolnok is hasonlo szinten all. Az biztos h csunya vege lesz egyszer a biztonsagi szint elhanyagolasanak
iszapszemű rája
2019. június 17. 09:45
Mert nem homoerotikus hasonlatot használtál ugyi, ügyeletes nertárs? 3:-)))
n0ri68
2019. június 17. 09:05
Jó lenne olvasni arról, hogy konkrétan milyen problémák voltak. De semmi, csak a szokásos semmitmondó vádaskodások. A Fidesz szövege tipikus rogániáda, az MSZP-DK meg elővette a kell a gyár a ner-oligarchának dumát. Pedig lehet, hogy ez esetben a hatóságnak van igaza, anno nem sok jót hallottam Bigéről.
Pelso j.
2019. június 16. 20:47
A ner, a felhatalmazás, a kétharmad.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!