Rekcum úzi holtak!

2019. június 14. 22:04

Magyar halott nem nyugodhat román földben.

2019. június 14. 22:04
Pataki Tamás
888

„– Akkor minek ástak ki jóember? Inkább hagytak volna lenn rohadni, s akkor úgy éltem volna, hogy nem tudok erről a gyalázatról.

– Miféle gyalázatról?

– Hát, hogy Csík is Románia lett.

– Vigyázzon a szájára Mozsi! Én segíteni akarok önnek... Csakhogy van még egy gond…

Ezt hallván Bordos Mózsi végképp visszavágyott a nyirkos földbe a giliszták és a férgek közé, s a ráomló, végtelen, fekete téglafal már nem is tűnt oly szörnyűnek, mint előtte. Az újfajta, nappali sötétség még a sírinál is nyomasztóbb volt. A hatóságokkal pedig mindig meggyűlik az ember baja, még akkor is, ha a halálból rángatják vissza.

– Szóval – köhintett Bogdán, hátrafésülvén zsíros haját – kezdjük az elején: mivel a törvényt megszavazták, és már hatályos, önöket ki kellett ásnunk. Ám mivel a Hazafias Szociálliberális Demokrata Szövetség kormánya pár napra rá megbukott – egyéb ügy miatt –, így az exhumálás rendjéről és menetéről szóló törvényjavaslat már nem kerülhetett a parlament elé. Így várnunk kell…

– Ugyan meddig?

– Ideális esetben, mivel előrehozott választásokat írtak ki, két-három hónap alatt rendeződhet az ügyük. De mivel ennél nagyobb gondok is akadnak az országban, ha reálisak vagyunk, azt hiszem, hogy már csak jövőre vitatják meg a halott migránsok ügyét. Talán a Körrománia Párt feszegeti az ügyüket a kampányhajrában, de ők már nagyon meggyengültek az utóbbi években.

– És addig mihez kezdek? Visszamehetek a földbe? Tudja… megszoktam ott. Volt egy kis nyomás, de elviselhető.

Bogdán mérgesen rázta a fejét.

– Arról szó sem lehet domnu Mozsi! Hisz ön mint magyar halott nem nyugodhat román földben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!