Új frakciót alapít Matteo Salvini az EP-ben

2019. június 13. 11:01

A pártszövetség az Identitás és Demokrácia nevet fogja viselni.

2019. június 13. 11:01

Salvini jobboldali pártszövetségét, mely az EP ötödik legnagyobb csoportosulása lesz, ma 11-kor mutatja be az olasz belügyminiszter Brüsszelben. A szövetség az Identitás és Demokrácia nevet fogja viselni.

A Die Presse szerint összesen kilenc párt vesz részt a szövetségben, köztük a Marine Le Pen-féle Nemzeti Gyűlés, az AfD és az osztrák FPÖ. Ezzel szemben Nigel Farage-féle Brexit Pártja nem tartozik majd a csoportosulásba. Előzetes információk szerint ez összesen 73 helyet fog jelenteni az új szövetségnek a 751 fős parlamentben.

A pártszövetségben várhatóan helyet foglal a korábban említettek mellett a Flamand Érdek nevű jobboldali belgiumi párt, emellett a Finnek Pártja, a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia, a Dán Néppárt és az Észt Konzervatív Párt is.

Külön bonyolító tényező, hogy több európai párt (köztük például két német viccpárt is) csak azért ült át a Zöldek frakciójába, hogy Salviniék két hely híján lecsússzanak a negyedik helyről, és az ötödiket foglalják el. Várhatóan ez az előny tiszavirág életű lesz, ugyanis a Brexit után a brit zöldpárti képviselők elhagyják mandátumukat, így az Identitás és Demokrácia lesz a negyedik.

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2019. június 13. 15:28
Nem kell vitatkozni..annak örülnek, az itt megnyilatkozó elvtársak, hogy a magyar Csauseszku odaküldte Dobrev-Csauseszkunét.. és két buta momentumos leányka is mehetett, akik azóta már többször megnyilatkozva égtelen hülyeségeket beszéltek..persze tehetik, semmi beleszólásuk nincs semmibe..Annak örülhetnek a kis ávh-s ivadék leánykák, ,hogy Verhofstadt nem vette be Gyurcsányt az ALDE-be, mert különben előbb fojtotta volna meg őket a Dobrev féle különítmény..ahogy Apró Antal is tette familiájukkal.. Verhofstadt is tudta, kivel van dolga..annyira nem utálja Orbánt, hogy egy Gyurcsány féle bagázzsal szövetkezzen..Gyurcsány egyelőre nem kerülhet közel Macronhoz sem..Macron olyan amilyen, de nyilván tudja ki Gyurcsány Ferenc..bukott miniszterelnökkel nem hinném, hogy szövetkezne bármiben is..És ha a két momentumos libuskának van esze úgy kerüli Dobrevéket és Újhelyit mint a tüzet..Gyurcsány egyelőre nem érte el a célját..a Verhofstadt-Macron esetleges szövetség nem kér belőle ..Dobrev pedig nem politikus, ha valaki azonnali kérdést tenne fel neki, ..nem tudna válaszolni..hiszen még az mtv-be semmert bemenni..Olyan dolgokat ígért ráadásul amit soha nem tud teljesíteni..na persze Gyurcsányné..
tevevanegypupu
2019. június 13. 15:01
Már megalakult a Néppárt és már Orbánékat elküldték a Néppártból? Nem is tudtam..és ha jólemlékszem Orbán SOHA nemmondta, hogy ott akarja hagyni a Néppártot, hanem azt szeretné eléérni, hogy a Néppárt visszatérjen azokhoz az értékekhez, amit Helmuth Kohl idején képiselt..és mint tuduk Orbánt Helmuth Kohl hívta meg a Néppártba..Ha valamivltozott az a Néppárt..Nem kell ostoba provokátoroknak válaszolni, már csak azért sem, mert itthon olyan sikertelen pártokat képviselnek, hogy nem érdemes foglalkoznivelük. Nem kell engedni, hogy visszafordítsák a helyzetet..a fidesz abszolut győztese a választásoknak..
tango47
2019. június 13. 14:43
Fog még növekedni a képviselőik száma.
DK1626
2019. június 13. 13:38
A szélkakas meg lapít.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!