Greta Thunberg és a gyermekek modern keresztes hadjárata

2019. június 13. 14:30

A környezet védelmére szükség van. Amire nincs szükség: az érzelmi alapú, gyerekek mögé bújó, világvégét váró médiahisztériára.

2019. június 13. 14:30
Szilvay Gergely
Mandiner

A Greta Thunberget kritizáló megszólalások „laposak és utálatosak, és valójában érvei erősségét mutatják” – írta a Guardianben Charlie Hancock. A Huffington Post szerint a 15 éves lány csak a középosztálybeli, középkorú „establishmentet” zavarja. Maga Greta a Time magazinnak adott interjújában pedig arról beszélt, hogy amikor nem tudnak érdemben válaszolni neki, akkor a megjelenését vagy a ruháját kritizálják.

Mindez azért érdekes, mert maga Greta Thunberg sem nagyon érvel.

Szentimentális szólamokat mond,

az emberek lelkiismeretére hat retorikailag kiváló beszédekkel, haragszik a szülei generációjára és ostorozza a politikusokat, valamint a vállalatvezetőket. Őket kétségtelen van miért ostorozni, szülei generációját is, de egyébként ő maga jegyezte meg, hogy ami a konkrétumokat illeti a klímaváltozással kapcsolatban, azt a tudósoktól vette. Magyarán sokat olvasott.

Nos, ez szép, de az nem érv, hogy „elveszitek a jövőnket”. Az sem érv, amit Davosban mondott: „nem azt akarom, hogy reménykedjetek. Hanem hogy pánikoljatok. Azt akarom, hogy érezzétek a félelmet, amit minden nap érzek”.

Emellett Greta Thunberg az IPCC adatait tudja idézni – az IPCC pedig keveredett már botrányba azzal, hogy kiegyenesítette a korábbi évezredek hőmérsékleti ingadozásait a grafikonjain, valamint azzal is, hogy összebeszélős módon kizárta a szakfolyóiratok publikációs köréből az eredményeit kétségbe vonó, szkeptikusabb tudósokat. Akik egyébként

nem tagadják a klímaváltozást, csak vagy az intenzitásáról, vagy az emberi beavatkozás hatásáról gondolnak mást.

Szóval nem „klímaváltozás-tagadók”. 

Egyébként érdekes elképzelni a hetvenes évek Greta Thunbergjét, amint a globális lehűlés ellen szervez gyermektiltakozásokat és olvas be a politikusoknak. A hetvenes éveket ugyanis a közelgő új jégkorszaktól való félelem határozta meg, természetesen szintén tudományos alapon. 

A klímaváltozással kapcsolatos hírek és érzékenyítő kampányok úgy tesznek, mintha valami underground mozgalomról lenne szó, ami minél hamarabb tájékoztatni kívánja az embereket. Hatalmas kampányokat csinálnak a tudatlan tömegek meggyőzésére, miközben már közhellyé, általánosan ismertté vált a klíma megváltozása, amit szinte axiómaként fogadunk el, mint kortárs dogmát.

Greta Thunberg a zöldek kampányfigurája, egy modern kori, klímaváltozás ellen hadba vonuló gyermeki kereszteshad vezetője lett. Mert a gyermekek ártatlanok és tiszta szívűek. 

A különbség annyi, hogy 1212-ben valójában nem gyermekek vonultak hadba. A félreértés a minden krónika által használt pueri kifejezés miatt született meg, amit az újkorban egyszerűen gyermeknek fordítottak a tudósok, holott a szövegtől függően jelenthet fiatal alkalmazottat, szerény beosztású dolgozót, munkást is, házi alkalmazottat, bérest, szolgát. Szóval az alsóbb néposztályok keresztes hadáról volt szó, amit egyébként igyekeztek is a hatóságok visszafordítani.

Thunberg és iskolai sztrájksorozata azonban valóban gyermekek keresztes hadjárata, a zöld érzelmi zsarolás kiváló eszköze: ki merne ellentmondani egy ártatlan gyermeknek? 

A zöldek bevetették a kapitalista reklámpiac ősrégi fogását,

a zsigerekre és a szentimentalizmusra alapozva.

Az érzelmi zsarolás helyett inkább olvassák el Békés Mártontól Az utolsó felkelést és Roger Scrutontól a Zöld filozófiát. Scruton valóban tud érvelni, magas cukiságfaktorú reklámfigura helyett pedig az aggódó, megfontolt bölcs figuráját hozza, aki Thunberggel szemben közvetlen és valódi kapcsolatban van a természettel, lelkiismeretfurdalás helyett felelősséget ébreszt, pánik helyett pedig bölcs lépéseket ajánl. 

Az IPCC hiába mondja nekünk, hogy már csak tizenkét évünk maradt, Tizenkét év múlva ugyanígy fogjuk hallgatni, hogy már csak tizenkét évünk maradt. 

Ettől még

szükséges a környezet védelme, a fogyasztás csökkentése, a vízpazarlás korlátozása,

és így tovább. Vagyis: lelkiismeret-furdalásos szorongás helyett felelős cselekvésre, pánik helyett bölcs belátásra van szükség. Ez – a mindennapos, személyes és tudatos cselekvés – a fontos. Fontosabb az egy évszázadnyi eseménysort megjósolni próbáló hipotézisek világ körüli médiakampányánál és az erre épülő, lassan hisztériává fokozódó világvégevárásnál.

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mdave88
2019. június 14. 17:28
https://www.youtube.com/watch?v=Z_TopPhLroc&t=1m52s
tevevanegypupu
2019. június 14. 07:29
A kislány eleve nem tűnik százasnak, kihasználni és szabályosan ráuszítani a világra a szülők részéről gyalázat.
annamanna
2019. június 14. 03:37
O. Gáspárnak küldi egy ismeretlen kommentelő a 444-ről: https://www.youtube.com/watch?v=69DDwi0uUBc MOBY DICK - Keresztes vitéz
GMarci
2019. június 14. 01:37
http://klimaszkeptikusok.hu/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!