Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Belgium visszafogadja dzsihadista állampolgárainak gyerekeit Szíriából

2019. június 13. 14:09

A hatból négy gyerek tíz évnél idősebb.

2019. június 13. 14:09

Belgium visszafogadja dzsihadista állampolgárainak hat árva gyerekét Szíriából - jelentette be csütörtökön a belga kormány egyik tagja. „Ezek a gyerekek az országunkban születtek, és mára árván maradtak” – mondta Alexander De Croo pénzügyminiszter a VRT flamand közszolgálati rádiónak, leszögezve, hogy az elmúlt időszakban hasonló döntéseket hozott Hollandia, Franciaország és Norvégia is. A hat érintett gyerek közül négyen tíz évnél idősebbek. A belga hatóságok korábban azt közölték, hogy a tíz év alatti árvák hazaszállítását szeretnék segíteni, a tárcavezető azonban hangsúlyozta, ezek a gyerekek egyedül vannak a táborban, nincsen senkijük. „Továbbra sincs szó a terrorszervezetekhez csatlakozó szülők visszafogadásáról, a gyerekeknek viszont nem volt választásuk” – szögezte le.

Ugyanakkor hozzátette, hogy a gyerekeket alaposan meg fogják vizsgálni az illetékes belga biztonsági szervek. Didier Reynders belga külügyminiszter arról számolt be, hogy elvi megállapodást kötöttek az iraki kurd hatóságokkal, amelynek alapján a repatriálás lehetséges az iraki-szíriai határon, majd Erbílen keresztül. Ennek pontos dátumát azonban még nem tűzték ki. Theo Francken volt menekültügyi és migrációs államtitkár elítélte a döntést, s kétségbe vonta, hogy a gyerekek valóban árvák-e. Mint mondta, hazaszállításuk után elképzelhető, hogy Belgiumnak majd vissza kell fogadnia a dzsihadista anyákat is. Helyi sajtóhírek szerint mintegy 50-60 belga állampolgárságú gyerek van még három szíriai kurd táborban. Szakértők szerint a nyugat-európai országok közül a lakosság számához viszonyítva Belgiumból utazott a legtöbb dzsihadista a Közel-Keletre. Hollandiában egy 2 éves és egy 4 éves árva hazaszállításáról született döntés pár napja, ami ellen több politikus is felemelte a hangját, biztonsági kockázatokat emlegetve.

A holland terrorizmusellenes ügynökség korábbi jelentése szerint a repatriálás főként a 9 évesnél idősebb gyerekek némelyikének esetén jelenthet veszélyt. Az iraki és szíriai hatóságok hónapok óta sürgetik az érintett országokat, hogy fogadják vissza az Iszlám Állam terrormilícia összeomlása után a területen rekedt állampolgáraikat, elsősorban a nőket és a gyerekeket, a legtöbb kormány azonban egyelőre elutasítja ezt.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egy genetikusanalattvaló
2019. június 13. 21:35
Így biztosan meglesznek a jövő robbantói.
zakar zoltán béla
2019. június 13. 19:33
Charles Michel egy senki!!! Rosszabb, mint Merkel, Juncker,....
winniethepooh
2019. június 13. 17:22
Jajj, hogy egyem a szívüket az ici-pici tündi-bündi kis terroristapalántáknak! :)))
llnnhegyi
2019. június 13. 16:54
Belgium EU tagságát azonnal fel kell függeszteni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!