Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Sokkal hatékonyabb volt a Fidesz Facebook-kampánya, mint az ellenzéké

2019. június 12. 09:35

A Médianéző legújabb kutatásából az is megtudható, hogy az ellenzék a legtöbb pénzt a jelöltek, és nem maga a szervezet népszerűsításére fordította – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.

2019. június 12. 09:35

Bár többet – hatvanmillió forintot – költöttek az ellenzéki pártok a vezető politikusaik Facebook-oldalait reklámozó hirdetésekre az európai parlamenti választás kampánya során, mint a Fidesz által erre a célra szánt 58 millió forint, mégis a nagyobbik kormánypárt bizonyult hatékonyabbnak – derül ki a Médianéző Központ tegnapi közleményéből, amit a Magyar Nemzet szemlézett. Mint írják szerdai cikkükben, a Fidesz hivatalos oldalának látogatottsága és népszerűsége – az összes interakció, köztük a kedvelések, a megosztások, valamint a kommentek több mint felét magáénak tudva – végig vezette és messze megelőzte az ellenzéki pártokét.

A térfél másik oldalán a Demokratikus Koalíció dominanciája volt megfigyelhető a Médianéző szerint: Gyurcsány Ferenc pártja váltotta ki arányaiban a legtöbb – nagyjából 15 százaléknyi – reakciót. Összességében valamennyi vizsgált párt növelni tudta követői számát a közösségi médiában, kivéve a Jobbikot és az MSZP-t, ezektől több követő fordult el a kampány során, mint amennyi csatlakozott.

Másképp költöttek a pártok: míg a Fidesz nem fordított külön forrást egyes képviselők – beleértve a pártelnök – hirdetéseire, addig valamennyi ellenzéki párt – a fenti összegen felül – nagyjából húszmillió forintot költött saját politikusainak népszerűsítésére. A Médianéző szerint a leggálánsabb a DK volt Dobrev Klára feleségének hirdetésével, hiszen a vizsgált időszakban közel öt és fél millió forintot költöttek a listavezető bejegyzéseinek népszerűsítésére – többet, mint a párt saját oldalára –, de Gyurcsány saját oldalát is majdnem kétmillió forinttal támogatták meg.

A Momentum számára a kampányhajrában Cseh Katalin listavezető reklámozása ért meg valamivel több mint 2,3 millió forintot, míg a Jobbiknál az utolsó harminc napban Jakab Péter érdemelt ki közel 1,7 milliós hirdetési forrást, de az EP-listájuk vezetője, Gyöngyösi Márton is közel ennyit ért meg a pártnak. Még az LMP is valamivel egymillió forint felett áldozott listavezetőjük, Vágó Gábor Facebook-oldalára, a Párbeszéd pedig Jávor Benedekre és Szabó Tímeára költötte a legtöbbet – 700, illetve 650 ezer forintot.

A szocialisták azonban itt is az utolsó helyekre értek be: egyáltalán nem voltak nagyvonalúak a statisztikák szerint egyéni politikusaikkal, hiszen Tóth Bertalan bejegyzéseire mindössze 392 ezer forintnyi forrást áldoztak.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2019. június 12. 17:43
https://kepek.444.hu/2019/06/12/orbanok-meszaros-es-a-masodik-vonal-kepek-a-diadalittas-kedd-esterol?_ga=2.178600803.671938788.1558771181-1086801175.1556649094 Szábalmas higy ez a sok szerencsétlen fajankó felveszi az elszabott öltönyét és megjelenik , mintha operába menne. És egyik sem mer szólni a duce nak hogy ne ebbe a szarba öntse az ország 1000 milliárdjait hanem százával vannak fontosabb dolgok. De ezek mennek megjelennek seggetnyalnak. Zzzz... Köpedelem emberek
zrszalai
2019. június 12. 12:29
Keresseee meg a mezteleeen lanyok a városodban itt van : tiny.cc/lanyok
Fideath
2019. június 12. 11:59
"Hát az, hogy a népszagában is láttam már kormányhirdetést, a gindexnél az EU támogatását és persze a fingszagú 444-nek sorosalegjobbtulaj." -------------------------------------- Ezen befostam. Felfogtad most hogy mennyire tökön rúgtad magad? Van képed felhozni a Népszabadságot példának? Tudod miért ment csődbe? Mert a kormány nem hirdetett többet benne, így nem tudta fenntartani magát. Ahogy a pincsi-médiája is egy hét alatt csődbe menne ha nem lenne kitömve állami hirdetésekkel. Vagyis bevallottad hogy a kormány az állami hirdetéseket használja az ellenzéki sajtó elhallgattatására, és a primitív, siralmas olvasottságú lakájkurva szennylapjait meg kitömi azómilliárdokkal. Ehhez tapsikolsz te suttyó bolsi? Ez a leghányadékabb azeri meg közép-ázsiai ex-szovjet aljas hatalommal való visszaélés.
Fideath
2019. június 12. 11:25
Ez hatalmas. Azon örömködik a közpénzzel tömött fidesz-propagandaközpont Médianéző hogy a Fidesz majdnem annyit költött egyedül facebook-kampányra mint másik 7, ismétlem HÉT ellenzéki párt EGYÜTTVÉVE. Örülünk akkor hogy csak Azerbajdzsán demokrácia-szintját értük el és nem Észak-Koreáét. -Jah, amúgy mi a helyzet a Fidesz kampányidőszakon kívül költött kampányával, amit kormánykommunikációnak hazudtak, és így KÖZPÉNZBŐL, adófizetők pénzéből fizették a vegytiszta fideszes pártkampányt, kampányidőszakon kívül, amire a többi pártnak nincs semmilyen lehetősége? Ezzel mi a helyzet? -Hát a 0-24-ben vegytiszta kormánypropagandát nyomató közmédiával mi a helyzet amire évi 80 milliárd Ft-ot költenek az adófizetők pénzáből? -Hát a kormány közpénzből kitartott talpnyaló pincsi-propagandistáival mi a helyzet, akik kizárólag állami hirdetésekből tudnak megélni, PestiSrácok, 888, mandiner, Magyar Idők/Nemzet, HírTV, TV2? -Hát a szintén közpénzből tömött propaganda-központokkal mi a helyzet, mint a Századvég Alapítvány, Nézőpont Intézet, 21. Századi Intézet, Alapjogokért Központ, Migrációkutató Intézet, Kopp Mária Intézet...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!