Kiderült, mi lesz Macronék és a liberálisok neve az EP-ben

2019. június 12. 17:59

A Momentum képviselői is ide tartoznak majd.

2019. június 12. 17:59

Kiderült, milyen néven ül az Európai Parlamentbe a liberális képviselőcsoport. Az ALDE, vagyis a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért, Emmanuel Macron Köztársaság Lendületben nevű pártja és a magyar Momentum képviselői is a Renew Europe nevű tömörülésben foglal majd helyet. 

„Erősebbek vagyunk, mint valaha és egyedi lehetőséget kaptunk, hogy formáljuk Európát. Sok munka áll előttünk. Lelkesek vagyunk hogy egy szabad és fair Európát építsünk” – áll a bejegyzésükben.

Noha a sajtóközleményben arról számoltak be, hogy a képviselőcsoport a „progresszív, liberális, centrista, reformista erőket” tömöríti, a hivatalos névből Macron pártja, a Köztársaság Lendületben (La République En Marche) kérésére kikerült a „liberális” szó, ugyanis szakemberek szerint annak rossz a kicsengése Franciaországban, ahol gyakran negatív értelemben, a vadkapitalizmus egyfajta szinonimájaként használják. „Az új név elégedettséggel töltheti el francia partnereinket, sokunk azonban továbbra is liberális frakcióként fog hivatkozni a csoportra” – mondta Chris Davies, a brit Liberális Demokraták politikusa.

A frakciónak a legfrissebb mandátumbecslés szerint 106 tagja lesz a liberálisok (ALDE) korábbi 68 helyével szemben, ami jórészt a francia, illetve a brit tagpárt választási eredményének köszönhető, és így egyedül a néppárti és a szociáldemokrata képviselőcsoport előzi meg őket az EP-ben. A legnagyobb nemzeti delegációt Macronék adják 21 képviselővel.

Sajtóhírek szerint az utolsó körben több név is versenyben volt még az „Újítsuk meg Európát” mellett, például az „Európaiak” és az „Európa előre”.

A frakció jövő héten választja meg vezetőjét és helyetteseit.

(MTI)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2019. június 13. 07:32
A Buzentum, bocs, inkább a Judentum Botmixer Katája majd jól elvihog velük.
villogókékfog
2019. június 13. 06:52
szadesz.
Vadakat terelő juhász
2019. június 12. 23:04
Orbán Viktornak van a legtöbb képviselője az egész világon, oszt majd jól kicsinálja Macront.
Pandaka pygmaea
2019. június 12. 21:39
Egyébként meg a szart is lehet bárminek becézni, attól az még szar marad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!