Ételrendelések miatt kötött vádalkut Netanjahu felesége

2019. június 12. 12:47

Sara Netanjahu állami pénzen rendelt ételt neves séfektől.

2019. június 12. 12:47

Sara Netanjahu szerdán vádalkut írt alá egy feltételezett csalási ügyben - közölte a helyi ügyészi hivatal. A bírósági eljárás tavaly kezdődött, a gyanú szerint a miniszterelnök felesége rendszeresen állami pénzből rendelt ételeket ismert luxusvendéglőkből, figyelmen kívül hagyva a vonatkozó szabályozást. A rendőrség által begyűjtött bizonyítékok alapján Sara Netanjahut eredetileg csalás minősített esetével és hivatali visszaéléssel vádolták.

Az ügyészi hivatallal kötött vádalku értelmében Sara Netanjahu kevésbé súlyos bűncselekmény elkövetését ismeri el, és azért fogják elítélni, mert szándékosan kihasználta egy másik ember hibáját. Emellett vissza kell fizetnie 45 ezer sékelt (mintegy 3,5 millió forintot), valamint 10 ezer sékeles büntetést (nagyjából 780 ezer forintot) kell fizetnie.

A vonatkozó szabályozás értelmében csak akkor lehet a miniszterelnöki rezidenciára a költségvetés terhére kívülről ételt rendelni, ha nincs szakács. A vádirat szerint Ezra Szaidoff, aki a miniszterelnöki hivatalban a kormányfői rezidenciáért felelt, és a rezidenciát a gyakorlatban vezető Sara Netanjahu a helyben is alkalmazott szakács ellenére drága vendéglőkből, ismert séfektől is rendszeresen ételt rendelt.

A rendőrség szerint 350 ezer sékel, vagyis csaknem 28 millió forint értékben követték el a csalást, amikor a hivatalos elszámolásokban takarítónőként jelölték meg a szakácsnőt, hogy ezzel lehetővé tegyék állandó alkalmazása mellett a drága ételek megrendelését. Védőügyvédei szerint Sara Netanjahu nem volt tisztában ezzel a szabályozással, az ételeket pedig egy segéd rendelte meg vendégfogadásra.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
aleb19
2019. június 12. 13:02
evtizedek ota cikkeznek neha errol a hulye aggressziv tolvaj picsarol, de mindig elsumakoljak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!