Csökkentheti az Országgyűlés a szociális adót

2019. június 12. 07:44

Csütörtökön folytatja munkáját a T. Ház.

2019. június 12. 07:44

Az Országgyűlés ma előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja a kormány szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentését szorgalmazó javaslatát. A parlament aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követi a pénzügyminiszter indítványának összevont vitája, majd zárószavazása.

Varga Mihály előterjesztésében a magyar gazdaság kiemelkedően jó teljesítményére hivatkozva kezdeményezi a szocho 2 százalékpontos csökkentését, aminek eredményeként a munkát terhelő adófajta mértéke 17,5 százalékra mérséklődik júliustól. A változtatás a kormány gazdaságvédelmi akciótervének részét képezi, amelynek célja, hogy adócsökkentéssel és a foglalkoztatás ösztönzésével védje a magyar gazdaság eredményeit.

A határozathozatalok után hét javaslat általános vitáját bonyolítják le. A képviselők egyebek mellett véleményezhetik a közigazgatási bíróságok hatálybalépésének elhalasztásáról szóló javaslatot is. Az Országgyűlés csütörtökön további vitákkal folytatja munkáját.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2019. június 12. 10:47
Ezért sikeres az új állampapír konstrukció, a liberálisok legnagyobb bánatára. Első nap a magyarok 500 millió értékű kötvényt vásároltak ... mélyszegénység. https://pestisracok.hu/sikeres-az-uj-allampapir-konstrukcio-a-liberalisok-legnagyobb-banatara/?fbclid=IwAR0panB8HnbjRifEG8ZtD5xq-XdrrJT2AA_aT7cnq3ISzRuregFucr3Efl0
áfonya
2019. június 12. 10:33
Ingatlanadót vetne ki Karácsony AZ MSZP–Párbeszéd fővárosi jelöltje melegbárral üzent Tarlós Istvánnak ... Tudnák hogy a magyar néptől hogyan vegyék el a megtakarításokat ,, jönne az energia árak emelése , recept díj ,meg hasonlók. Az unió döntené el, mennyi húst ehetünk Jelentősen drágítaná az élelmiszert a zöldek és a civil kommunista szervezetek terve .. közben az eus tolvaj banda dőzsől lop csal hazudik .. hitler felébrene tanulhatna a brüsszeli náciktól..... mint az átkosban magyarokat kicsapnák a legelőre , gyilkos betolakodókat etetnék Lassan vissza a jövőbe,,,,,, átkosban volt jellemző ,, szátok nagy nem a kifli,, mondás ma ismét Brüsszel a nagy nyugati szabad világ bevezeti .... Közben a betolakodókat pénzel tömik , szemetes konténerek tele eldobott finom ételekkel amerre elvonulnak magukról ledobott ruhák kazalban hevernek ,bizonyára az eus pénzből állandóan vásárolnak újat , milliárdokat érő pazarlást eus dolgozóktól elveszik. Felére csökkentené a hús-, a hal- és a tojásfogyasztást az Európai Unió állatjóléttel foglalkozó csoportja, az erről szóló terveket a szocialisták és a zöldek is támogatják. A jóval szigorúbb állatjóléti intézkedésekben a hamarosan felálló brüsszeli döntéshozatalt jelentősen befolyásolnák az állatvédő és egyéb civil szervezetek. A lépésekkel nagyobb mértékben drágulna az élelmiszer, ráadásul a folyamat már elkezdődött: most a ketreces állattartás betiltása van napirenden.
repulok
2019. június 12. 08:42
Ez is valami, mert a járulékok idegesítően magasak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!