Magyar Nemzet: Tetvezve-férgezve indította kampányát az ellenzék esztergomi jelöltje

2019. június 11. 10:51

A Márki-Zay Péterhez közel álló politikus pünkösd vasárnapját választotta kertészeti „tanácsadásának” publikálásához.

2019. június 11. 10:51

Az esztergomi polgármesterségre törő politikus honlapján vasárnap közzétett blogbejegyzésben férgekről és tetvekről ír a helyi politikai szereplők kapcsán, ezt vette észre a Magyar Nemzet. „A férgeket ki kell ásni, a tetveket meg kell tizedelni, és engedni kell ezt a jobb sorsra érdemes várost paraziták nélkül növekedni, virágozni, gyümölcsöt hozni” – fogalmazott Cserép János a honlapján.

A Magyar Nemzet információ szerint régóta az ellenzéki összefogását szorgalmazta Cserép, aki korábban a Momentum helyi szervezetének volt az elnöke, azonban a tavalyi országgyűlési választások előtt kilépett a pártból, mert nem értett egyet különutas politikájával. Pártonkívüliként, független jelöltként indult el ezután a voksoláson, ahol 1,49 százalékos eredményt sikerült elérnie.

Ezt követően a napilap információi szerint egy olyan „csapatba” került, amely mára Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalmának környezeté­ben helyezkedik el.

Mint emlékeztetnek rá, nem ez az első eset, hogy ellenzéki politikusok degradálóan nyilatkoznak ellenfeleikről és azok szimpatizánsai­ról. Nemrég Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-jelöltje nevezte a Facebookon droidoknak Orbán Viktor szavazóit. „Így is van az országban mintegy hárommillió droid, aki csak azért rá szavaz, mert ő azt mondja” – írta a Momentum reménysége, amit a Mandiner is megírt.

Korábban az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó tett egyenlőségjelet a patkányok és a Fideszre voksolók közé. Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa pedig képződménynek titulálta Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét.

A Fidesz is állított jelöltet Esztergomban: Hernádi Ádámot, a város turizmusáért felelős miniszteri biztost indítják a kormánypártok Cserép János ellenében. A városban 2014 óta a kormánypárti Romanek Etelka a polgármester.

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. június 12. 05:31
Ez a tetőcserép is olyan félkész-fejű. Úgy látszik ez a pondró ezeket a fajta fiúkat szereti.
Agricola
2019. június 11. 23:03
Ez az aljas gyűlöletfröcsögő alak mindenkit, aki nem pendül egy húron vele, elpusztítandó állatnak, patkánynak tart. Az aljas gyűlöletfröcsögő alakesze kereke olyan vágányon jár, mint a hutu gyilkosoké Ruandában. Hasonlóan érveltek Ruandában a hutu propagandisták, akik a tuszikat csótányokként mutatták be híveiknek. Nem is olyan régen 1994- ben a ruandai népirtás ruandaiak százezreinek szervezett legyilkolásával fejeződött be. Becslések szerint a halottak száma 800 000 - 1 000 000 között volt (ennek zöme tuszi). A véres etnikai konfliktusban a többségben levő hutu milíciák a hutu többségű kormánnyal karöltve etnikai tisztogatást hajtottak végre a kisebbségben levő, de hagyományosan vezető szerepet betöltő tuszik és a mérsékelt, a népirtással egyet nem értő hutukkal szemben. A népirtást erős felbujtó propaganda előzte meg, amelyből kivették részüket a rádióállomások és az újságok is. Miután lelküket a hutu propagandisták a szabad ruandai rádió csatornáin és minden más lehetséges eszközzel uszítva, jól megmunkálták, bebizonyítva a hívőknek és hiszékenyeknek, hogy a tuszik tulajdonképpen csótányok, ezért aztán a hutu tömeggyilkosok úgy érezhették, hogy jó tettet hajtottak végre azzal, hogy kiirtották a csótányokat.
linkeloe
2019. június 11. 22:09
Na ez meg ki a fasz?
néhai Ch.Pilot
2019. június 11. 18:18
Egyszerű képelemzés: A képen egy debil és egy gonosz férfi látható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!