Téves az egyenlőség-elvű politika

2019. június 11. 18:43

Egyetlen ésszerűen gondolkodó ember sem fogadhatja el tovább azt a mítoszt, hogy minden ember egyenlő értékű.

John Kekes

Az egalitarizmus illúziói

„A civilizált élet lehetőségét sodorjuk veszélybe, ha szokásszerű rossz cselekedeteiért csak akkor tartjuk felelősnek az egyént, ha cselekvése szándékos. Valójában a legtöbb rossz cselekedet nem szándékos, a társadalomnak pedig ezek ellen is védekeznie kell: elítélve és megbüntetve azokat, akik így cselekszenek. Az, hogy nem szándékosan tették, amit tettek, felelősségüket, az elítélést és a nekik járó büntetést enyhítheti; az viszont romlást okozó ostobaság, ha úgy gondoljuk, hogy ez őket felmenti.

Az igazságosságot megrontja, ha arra használjuk, hogy segítségével a törvényesen többet birtoklókat megfosszuk javaiktól, hogy ezzel a kevesebbet birtoklókat gyarapítsuk. Valójában az igazságosság alapvetően azzal a politikával függ össze, amelynek célja éppen az, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, illetve ne kapja meg, amit nem érdemel meg.

Az az állítás, hogy a kormányzatnak minden polgárral egyenlően kell bánnia, eltorzítja az erkölcsnek azt az elemi követelményét, hogy jókkal és rosszakkal másként kell bánni. Valójában a társadalom nem maradhat fenn sokáig, ha produktív tagjait nem becsüli meg és nem oltalmazza, illetve nem bünteti meg és tartja féken a csalókat, a tolvajokat és a potyautasokat.

A velünk született képességek és az egy életen át követett cselekvési minták fényében egyetlen ésszerűen gondolkodó ember sem fogadhatja el tovább azt a mítoszt, hogy minden ember egyenlő értékű. Valójában az ember értékét az határozza meg, hogy használja-e képességeit; hogy ezek a képességek jók-e vagy rosszak; s hogy cselekvési mintái az emberi állapot jobbá vagy rosszabbá tételéhez járulnak-e hozzá.

Az együttérzést az erkölcs alapjának tekintő érzelgősség védhetetlen. Megcélzott alanyát megalázza, nem képes felismerni az ember érdemét és érdemtelenségét, a megkülönböztetés nélküli együttérzés révén nem vesz tudomást az individualitásról, s elkeni az alapvető különbséget azok között, akik saját maguknak köszönhetik balszerencséjüket, s azok között, akik nem a saját hibájuk miatt szenvednek. Valójában az erkölcs gyakran azt követeli meg, hogy az emberekkel igazságosan bánjunk, ahogy megérdemlik: hibásnak tartjuk őket, ha nem végezték el munkájukat, vagy ha megszegték az általuk aláírt szerződést; s a nekik fölróható hibák miatt bírálattal illetjük őket, ahelyett, hogy együttérzéssel fordulnánk feléjük. Az együttérzéssel semmi baj nincs, ha erkölcsileg helyénvaló. Sokszor azonban nem az, s ezért nem lehet az erkölcs alapja.

Az a fogadatlan prókátorkodás, amely bűntudatot igyekszik ébreszteni az emberekben amiatt, hogy bizonyos kényelemben élnek, miközben más, távoli országok lakói szegénységben élnek, nem más, mint féktelen moralizálás. Rossz hírét kelti az erkölcsnek, s elfordítja tőle az embereket. Valójában az erkölcsi felelősség az ember saját családjával, barátaival, munkahelyével, szomszédságával és polgártársaival kezdődik. Minél vékonyabb az összekötő szál, annál kisebb a felelősség. Minél távolabbi emberekről van szó, annál nehezebb kideríteni, hogy nyomoruknak nem ők-e az okozói, s hogy a nekik nyújtott segítséget nem tékozolják-e el. Sokkal realistább ezért saját világos és jól megérthető felelősségünket a hozzánk közel állókkal szemben gyakorolni.

Az a kísérlet, hogy az egyenlő szabadságot kivételes értéknek tekintsük, amely a vele összeütköző minden más értéket megelőzi, minden ideológia alapvető hibáját ismétli meg. Mindegyikük úgy véli, hogy egy vagy több értéket mindig előnyben kell részesíteni, miközben abból indul ki, hogy számos más érték is létezik. Valójában minden érték más értékekre épül. Az értékek egymással összefüggő és egymást kölcsönösen megerősítő rendszert alkotnak. Az elégtelen megértés és a hiányos távlat tünete, ha valaki ennek az összetett rendszernek csak az egyik elemére összpontosít, s annak fontosságát a többi rovására eltúlozza. A realista politika fölismeri, hogy az értékek rendszerét annak egészében kell megvédeni. Ha egy bizonyos időszakban, helyen és helyzetben az egész védelme valamely értéknek a többivel szembeni előnyben részesítését igényli is, a realista politika nem esik abba a tévedésbe, hogy föltegye: ez egy másik időszakban, helyen és helyzetben ugyanolyan ésszerű lesz. A szabadság értelemszerűen értékes, de nem jobban, mint a béke, a jólét, a rend, a biztonság, a tisztességesség és így tovább. Minden ideológia annak a helyrehozhatatlanul téves ítéletnek a rabja, hogy egy vagy néhány értéket hangsúlyoz, a többiről viszont megfeledkezik. (…)

Az a kérdés, hogy milyen felfogást nevezhetünk ésszerűnek, közvetlenül átvezet ahhoz a kérdéshez, hogy mi esik a tolerancia határai közé, s mi azon kívülre. Az egalitarista liberalizmus retorikája szisztematikusan azt állítja, hogy övé a tisztesség, hogy a tolerancia mintaképe lehet – ez azonban nem egyéb, mint képmutató tettetés. Az egalitáriusok a szexuális szokások terén igen nagyfokú toleranciát tanúsítanak, mert ártalmatlannak tartják azokat. Sokkal kisebb fokú tolerancia jellemzi őket azonban vallási, gazdasági, erkölcsi attitűdökkel kapcsolatban; de a sajátjuktól eltérő szexuális felfogásokkal szemben is. Ilyen toleranciának bárki mintaképe lehet. A realista politikának elvileg megalapozott választ kell adnia arra, hogy mit kell és mit nem szabad tolerálni. A minden jó élethez szükséges egyetemes feltételeket védő konvenciók megsértését nem szabad tolerálni. A társadalom számára erkölcsi identitást biztosító értékrendszer szétrombolására tett kísérleteket sem szabad tolerálni, noha a rendszer egyes részeinek megváltoztatására tett próbálkozásokat nem csak tolerálni, hanem üdvözölni kell. A tolerancia legnagyobb foka a személyes életteret érinti, amelynek határait a minden jó élethez szükséges egyetemes követelmények és az erkölcsi identitást alkotó értékrendszer védelmének követelménye húz meg. (…)

Okfejtésünk indoka az volt, hogy kimutassuk az illúziók téves voltát és az egalitarizmus alapját képező hit ésszerűtlenségét. Ez a cél tehát a kritika, s nem egy alternatív konstrukció kidolgozása. Az érvelés során azonban eljutottunk néhány olyan megállapításhoz is, amelyek egy alternatív politika megfogalmazását vezérelhetik. Konklúzióképpen, minden pozitív érvelés és pontosítás nélkül, röviden felsoroljuk őket:

1. A rossz visszaszorítása a jóra való törekvés eszköze, és prioritást élvez vele szemben.

2. Az emberek elsődlegesen cselekedeteikért, nem pedig szándékaikért viselnek felelősséget. A szándékosság hiánya az elítélést és a büntetést csökkentheti, de nem ment föl a felelősség alól.

3. Az igazságosság azt jelenti, hogy ki-ki megkapja, amit megérdemel, s ne kapja meg, amit nem érdemel meg.

4. Az erkölcsi érték az erkölcsi érdemtől függ, s mindkettő egyenlőtlenül oszlik meg.

5. Minél távolabb él a másik ember, annál kisebb felelősséggel tartozunk érte.

6. Az ésszerű politika konkrét, helyzetértékeny és nem pártatlan.

7. Nincs olyan érték, amely még fontosabb, mint a vele ütköző bármely érték.

8. A társadalom stabilitásához szükséges dolgok védelmét kombinálni kell a nem szükséges dolgok megsértésének tolerálásával.

9. A politika célja a konkrét problémák megoldása, nem pedig egy eszmény megvalósítása.”

John Kekes: Az egalitarizmus illúziói. Attraktor, 2004. 223-226. Fordította: Balázs Zoltán.
John Kekes a University of Albany nyugalmazott filozófia professzora.

Vissza kell térni a józan ész politikájához! – Ryszard Legutko a Mandinernek

Külföld

„Nem Lengyelországban és Magyarországon kell keresni a problémákat, hanem Brüsszelben” – vallja a Polgári Magyarországért Alapítvány új Hunyadi János-díjával kitüntetett Ryszard Legutko. Interjú az Európai Konzervatívok és Reformisták vezető lengyel politikusával.

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Sorrend:

1000bocs

2019. június 13. 09:24

"Minden sikerességet a jobboldalra írsz, ami jótékony kölcsönhatásokból, a tűzokádás-mentes bal-jobb birkózásból fakadt mondjuk a skandináv országokban, vagy a nyugatnémeteknél." 1. nem írtam, hogy a jobboldanak köszönhetőek a nagy változások. Azt írtam, hogy akik lehetővé tették a fejlődést, azokat a baloldal a nagy francia forradalom óta követkkezetesen írtja. És azt írtam, hogy a baloldal nem hozott igazságot, csupán a régi elitet lefejezeve maga ült a székbe, de jellegéből adódóan nagyobb szegénységet, több terrort és halált, több igazságtalanságot hozott a világba néhány évtized alatt, mint a régi elit egy évezred alatt. Ne tereljünk, kérem. "Olyan háborogva írsz rám, mint a katolikus magyarra fújt a protestáns magyar a 17. század elején..." Háborogva? Ugyan. Csupán ragaszkodom a tényekhez amíg valaki meg nem cáfolja őket. De te nem ezt teszed, hanem maszatolsz, a kétszáz éves balos kudarcot negligálva nagyítóval keresed a történelemben azt a pillanatot, amire rá lehet végre fogni hogy a balosoknak köszönhető, és pozitív változást hozott. Erős a gyanúm, hogy a huszadik század vége és a mostani eleje is úgy vonul be a történelembe, mint egy balos társadalomjobbító kísérlet, ami végül katasztrofális eredményt hozott, de a következő évszázad balosai - ha lesznek - majd a hozzád és Zoknihoz hasonlókra fogják a kudarcot. Mert szerintük az eszme mint olyan jó és nemes, csupán a megvalósítás...az alkalmatlan emberek miatt van, hogy a balos eszmék végül mindig kudarcot hoznak. A mai balosok a jövő balosainak bűnbakjai.

Válasz erre

Onurisz

2019. június 12. 19:10

"3. Az igazságosság azt jelenti, hogy ki-ki megkapja, amit megérdemel, s ne kapja meg, amit nem érdemel meg." Ez az elv nagyon komoly kérdéseket vet fel korunkban, amikor a népesség 1%-ának kezében koncentrálódik az emberi vagyon több, mint 90%-a. Ez a helyzet nem igazságos, mert (1) a vagyon öröklés révén koncentrálódik olyanok kezében, akik nem a személyes érdemeik révén jutnak hozzá és élnek az így szerzett hatalommal, (2) az érdemeket is eltorzítja az egyenlőtlen verseny. Nyilvánvaló, hogy a tőkekoncentrációnak, az öröklésnek, illetve ezzel összefüggésben az örökölt vagyon fölötti rendelkezésnek korlátokat kellene állítani - az igazságosság és a hatalomkoncentráció visszafogása érdekében. Ebből az elvből tehát további elveket kellene levezetni...

Válasz erre

Zokni

2019. június 12. 14:30

K. Mandi! Megint találtak egy félkegyelműt, aki az ismeretei hiányát magyar származással, és bölcseket mímelő szakállal pótolja?

Válasz erre

Skageröge

2019. június 12. 12:59

Ember! Te nem tudod azt, hogy amit előadsz, azt (nem is egészen más dialektusban) a baloldalon is kifejtették a 20. században, sőt bizonyos gondolati lépéselőnyben? Lenin elutasította, hogy a bolsevikieket baloldaliaknak nevezzék. A bal- és jobboldal kölcsön-elfajzását már Gramsci is pedzette, Walter Benjamin továbblépett, a háború utáni német és francia baloldaliak egy része pedig eljutott oda, hogy (baloldalinak maradva) Hitlerért is felelősebbnek analizálta a jakobinizmust, mint a jobboldalt, nem csak provokációs, hanem mélyinspirációs hatást állapítva meg. Bataille (baloldali személy) erotikaelmélete elejtette a marxi-engelsi "A német ideológia" alapsugallatait. Mindezzel a történelem nem vidámodott meg, de eltörölni a baloldalt (a társadalmi mobilitás igenlését) nem lehet. Bal- és jobboldal különbsége irrracionális: nem a jobboldaliság irracionális , vagy a bal, hanem a különbség. Két principium, ami belül volt, a 18. század végére kiágyazódott. A francia parasztnak nem volt már kedve többé megcsókolni a kastélykapu kilincsét, pedig nem olvasta Diderot-t, nem is hallott róla, A nemesi kiváltság isteni eredetének misztériuma nem működhetett akármeddig, Még a vendée-i parasztok is az új központi zsarnokság ellen lázadtak fel és nem a nemesi kiváltságokért. Sőt, komolyan vették a polgártárs-viszonyokat, ők mentek el korábbi uraikhoz egyenrangúakként, és felszólították őket, a király egykori tisztjeit, tudásukat vessék be a felkelők mellett. Talleyrand püspök, a Sánta Ördög, aki marhára élvezte az ancien régime-et, majd gyorsan forradalmi javaslatokkal tüntetett, hogy felszínen maradjon, egyben biztos volt. Nem abban, hogy Bourbon-trónolás soha többé nem lesz. Hanem abban, hogy akár csak félértékű restauráció, a régi rendi világ visszarendeződése konszolidált-kodifikált módon soha nem lesz többé. Miért így élte meg? Honnan tudta?

Válasz erre