Kiemelték a Hableányt a vízből

2019. június 11. 10:21

A rendőrség bejelentette: a csepeli szabadkikötőben folytatják a hajó további vizsgálatát.

2019. június 11. 10:21

Kiemelték a roncsot

Kiemelték és egy uszályra helyezték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál – közölte az MTI. A Hableányt kedden kora reggel kezdték el kiemelni a Duna mélyéről. Közben többször megálltak, vizet szivattyúztak, valamint átvizsgálták a hajótestet, és eközben négy holttestet is megtaláltak.

Kora délutánra teljesen a felszínre került a hajótest. A Hableányt a Clark Ádám úszódaru segítségével átemelték egy uszályra.

Korábban történt:

13 óra után az M1-en elhangzott: elkezdték a hajóroncs uszályra rakodását, innentől kezdve már nem fognak búvárok a fedélzetére lépni. Ezután az MTI azt közölte: kiemelték és egy uszályra helyezték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál. Jelenleg a roncs rögzítése folyik az uszályon – tették hozzá az M1-en.

Nem sokkal háromnegyed egy előtt, kedd kora délután bejelentették az M1-en: gyakorlatilag már teljesen kiemelték a vízből a hajóroncsot, így lehetőség lesz arra, hogy újabb kötelekkel rögzítsék a hordozására kijelölt uszályhoz. Elhangzott, ez mindez azt jelenti, hogy megkezdődik az utolsó fázis, azaz az uszályra való rakodás és az elszállítás.

Iszappal van tele a Hableány utastere, ezért újra szivattyúznak, hogy a búvárok visszamehessenek – hangzott el az M1 déli Híradójában. Elhangzott, a hajó magyar kapitányát találták meg elsőként, majd egy hatéves gyermek maradványaira bukkantak.

Megerősítette az M1 tudósítója fél 12-es bejelentkezésében, hogy teljesen kiemelték a roncsot, jelenleg – miután felfüggesztették a szivattyúzást – búvárok kezdtek dolgozni a hajó utasterében – hangzott el a közvetítésben. Délelőtt 11 óra körül a Magyar Nemzet tudósítója azt jelentette, hogy teljesen kiemelték a vízből a hajóroncsot.

Egyre több az érdeklődő, a Margitszigeten viszont a katasztrófa áldozatainak hozzátartozói egy műveleti sátorban követik figyelemmel az eseményeket – hangzott el az élő közvetítésben korábban. Nem sokkal 10 óra után megkezdődött a kiemelési fázis második szakasza – közölte az M1 tudósítója. Ez azt jelenti, hogy az utastér vizsgálata hamarosan megkezdődhet – hangzott el a műsorban.

Az is elhangzott az M1 Híradójában, hogy a balesetben vétkesnek tűnő szállodahajó újra Magyarországon tartózkodik, a rendőrség újra átvizsgálta azt.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Rendőrség: Csepelen fogják tovább vizsgálni a Hableányt

Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a kiemelés után, ezen Gál Kristóf elmondta, megkezdődőtt a Hableány rendőrségi szemléje a kiemelés befejeztével egyidőben. Magát a hajót a Csepel-szigeti szabadkikötőbe szállítják, ahol a rendőrség és az ügyészség emberei fogják vizsgálni.

Ott már napokkal ezelőtt létrejött egy vizsgálati helyszín, ezt az ORFK alakította ki.

Megerősítette, hogy négy holttestet szabadítottak a roncsból, még tart az azonosításuk, de minden bizonnyal a magyar kapitány testét és a hatéves gyermek maradványaira bukkantak. Még négy további eltűntet keresnek, őket dupla annyi erővel fogják keresni a rendőrség erői a Belügyminisztértium kérésére. Megemlítette, hogy a szállodahajót újra átvizsgálta a rendőrség.

Órák óta tartanak a munkálatok

Kedden reggel megkezdték a Hableány személyszállító hajó roncsának kiemelését a Dunából: nem sokkal hét óra után az volt látható, hogy megjelent a Hableány felső része a felszínen.

Ekkor leállították a műveletet. Az M1 adásában elhangzott kevéssel háromnegyed hét előtt, hogy valószínűleg holttestet találtak a felső fedélzeten, ezért most nem fogják mutatni közelről a mentési munkálatokat. A TEK az értesülést 8 óra után megerősítette.

Később az MTI azt közölte: négy holttestet hoztak ki a búvárok a Hableány roncsából kedd 8 óra 20 percig. A búvárok még négy embert keresnek a Hableány utasai közül.

Fél kilenckor az M1 élő adásában elhangzott: még több áldozatot találhattak, de ezt hivatalosan még nem erősítették meg. Az is elhangzott, hogy az utastérből már több ülést felhoztak, a kiemelés pedig hamarosan folytatódhat.

Az M1 adásában elhangzott háromnegyed kilenc előtt: a pesti rakpart felé kezd dőlni a hajóroncs, ez utalhat az erős sodrásra. Kilenc óra előtt kiderült, hogy időközben összecsúszott az uszály és a félig már kint lévő roncs, ezért korrekciós műveletre volt szükség – hangzott el az M1 műsorán. Ez még fél tíz felé is tart, azonban – ahogy az elhangzott az M1 műsorán – egy újabb sérülést fedeztek fel a roncson, a tatnál, ezért újabb rögzítés vált szükségessé.

Pintér Sándor belügyminiszter a helyszínen, az uszályon tartózkodva felügyeli a mentési munkálatokat – tette hozzá az M1 tudósítója.

Tíz óra előtt nem sokkal – miután megkezdődött a kiemelés következő szakasza – egy, a mentésben részt vevő férfi a vízbe került, de szerencsére gyorsan utána dobtak egy mentőmellényt, valamint a TEK és a Katasztrófavédelem munkatársai gyorsan, pár perc alatt kihalászták a Dunából.

Vízügy: intenzíven apadt a Duna

Csaknem 60 centimétert apadt a Duna Budapestnél szombat óta – közölte Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivő-helyettese az M1 aktuális csatornán kedd délelőtt. Korábban a május 29-ei hajóbalesetben elsüllyedt Hableány kiemelési munkálatait is nehezítette a Duna áradása.

Szegi Attila elmondta, szombat délután a fővárosi szakaszon is megkezdődött az apadás. Akkor 476 centiméteres volt a vízállás. Kedd reggel 8 órakor 417 centimétert mértek. A meteorológiai előrejelzés szerint számottevő csapadék csak a bajor területeken várható, így folyamatos, intenzív apadást várható.

Saját halottjuknak tekintik a kapitányt és a matrózt

A Panorama Deck Kft. saját halottjának tekinti a Hableány balesetében elhunyt kollégáit – közölte a társaság szóvivője kedden az MTI-vel. Tóth Mihály közleményében azt írta: a május 29-én a Margit híd mellett balesetben elsüllyedt Hableány hajó kiemelése a Panorama Deck legénysége számára „felkavaró élményt” jelent.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A vállalat minden tagja gyászolja a tragédiában elhunyt kollégáit és utasaikat. „Együtt érzünk a családokkal és a barátokkal, osztozunk a veszteségükben” – fogalmaztak. Azt írták: ha a közvetlen hozzátartozók elfogadják, és kollégáik másként nem végrendelkeztek, akkor hajós temetésen búcsúznak majd el tőlük.

Vasárnap történt:

Mint arra emlékeztetnek, Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ osztályvezetője korábban az M1-en jelentette be a művelet megkezdésének időpontját. Korábban közölte azt is, a négy emelő heveder a hajó alatt van, az ellenőrzések megtörténtek, a művelet hat órán át is eltarthat.

Erősen feltételezhető, hogy a roncsban lesznek még áldozatok – mondta. Tájékoztatása szerint: amennyiben átvizsgálták a termet is, a Clark Ádám úszódaru tovább emeli a hajót, és elhelyezi a kék színű bárkán. Ha oda a roncs felkerült, a szakemberek rögzítik, hogy el lehessen szállítani. A ronccsal kapcsolatos további eljárás a Budapesti Rendőr-főkapitányság feladata lesz – tette hozzá.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, nyolc embert még keresnek: hét dél-koreai utast és a sétahajó magyar kapitányát.

Reggeli cikkünket itt olvashatják el.

(MTI,M1)

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kata56
2019. június 11. 18:16
Igen, és láttam még egy pókot is..:)
Nuttika
2019. június 11. 14:34
Még hány áldozatot keresnek? 5? Remélem ők is előkerülnek a Hableányból.
3M..
2019. június 11. 14:15
A Clark Ádám ereje most több mint elégségesnek bizonyult, mivel egy kicsi hajóról (50t) volt szó a Hableány esetében. A kormánynak illetve a döntéshozóknak el kell gondolkodniuk azon, hogy mi lett volna ha a vétkes hajó (1000t) kerül hasonló helyzetbe? Építenünk kell egy a Dunán mentést végző jóval nagyobb kaliberű úszódarut, amelynek a terhelhetősége legalább 1000 tonna. Ez egy előre nem látható és teljesen váratlan katasztrófa volt, amelyre a jelenlegi kapacitásunkból még éppen futotta. Föl kell készülnünk a későbbiekre a mostani történésből okulva, mert mi is és a szomszédaink is kerülhetnek majdan hasonló helyzetbe. Szebb Jövőt!
3M..
2019. június 11. 14:03
Tisztelet a bátraknak, főhajtás az elhunytaknak. Csoszon népe is hálás! Legjobbakat kívánjuk nekik ott fönn, a Menyországban! Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!