Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Trócsányi: Libanon köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak

2019. június 10. 16:20

Az igazságügyi miniszter Libanonból nyilatkozott hétfő délután, és úgy fogalmazott, hogy Libanon hálás a magyar támogatásért. Trócsányi Lászlót a libanoni köztársasági elnök a Nemzeti Cédrus Rend parancsnoki fokozatával is kitüntette.

2019. június 10. 16:20

Köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki a magyar kormánynak Michel Aoun libanoni köztársasági elnök országa támogatásáért; közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter hétfő délután az MTI megkeresésére Libanonból.

A miniszter a libanoni legfelsőbb bíróság elnöke, Jean Daoud Fahed meghívására érkezett a közel-keleti országba, annak alkalmából, hogy a bírói testület fennállásának századik évfordulóját ünnepli. A libanoni köztársasági elnök az ünnepi jubileumon a Nemzeti Cédrus Rend parancsnoki fokozatával jutalmazta meg Trócsányi Lászlót.

A miniszter az MTI-nek beszélt a Libanonnak nyújtott magyar támogatásokról, kiemelve ezek közül azt a templomfelújítási programot, amelyhez a magyar kormány 463 millió forinttal járul hozzá, 33 templom felújítását vállalva ezáltal. A találkozón a köztársasági elnök arról beszélt, hogy Libanon és Magyarország azon országok közé tartoznak, amelyek identitásukat fontosnak tartják, és a továbbiakban is meg kívánják őrizni; mondta Trócsányi László. Hozzátette: Michel Aoun nagy megértéssel fogadja és támogatja Magyarország migrációs politikáját.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. június 10. 20:35
"Trócsányi: Libanon köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak" Akkor ezt miért nem Libanon mondja? Az öndicséret büdös.
nimfak
2019. június 10. 18:23
Ertelmes, sok hasonlo ember kellene az Unioba.
3M..
2019. június 10. 16:23
A románok is, bár nem szavakban, mert el sem mentek a találkozóra. Viszont az Úz völgyét is megszerezték. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!