Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tájkép csata után

2019. június 10. 09:02

Soha ennyien nem szavaztak még egy pártlistára EP-választáson (több mint 1,8 millióan), ráadásul úgy, hogy a szavazati arány a tavalyi parlamenti voksolás eredményéhez képest még nőtt is (több mint 3 százalékkal).

2019. június 10. 09:02
Szánthó Miklós
Szánthó Miklós
Demokrata

„Kezdjük ott, hogy a Fidesz–KDNP kormányzása 9., azaz kilencedik évében, ciklus közben, egy évvel a 18-as országgyűlési voksolás után érte el a modern kori magyar választástörténet harmadik legjobb listás eredményét: és csak azért nem a legjobbat, mert az első kettőt is a jelenlegi kormánypártok »birtokolják« (2009: 56,4, 2010: 52,7 százalék). Kilenc év folyamatos, igencsak aktív – liberális nyelvezettel: »megosztó« – kormányzás után 52,6 százalékot kapni listán valóban »tiszteletre méltó eredmény«, ahogy maga a miniszterelnök is fogalmazott múlt pénteki rádióinterjújában. (Hozzáteszem, az európai parlamenti választáson alkalmazott teljesen arányos, listás szavazási módszer az, amit az ellenzék évek óta annyira kíván: nos, az eredmények szerint egy ilyen metódussal is kényelmes többséget szereznének ma Magyarországon a kormánypártok.) 

A »súlyos választási vereség« másik jele, hogy az Orbán Viktor vezette pártszövetség zsinórban a tizenegyedik győzelmét aratta: 2006 ősze óta valamennyi országos megmérettetést megnyerte, ideértve valamennyi ország­gyűlési, önkormányzati, EP- és népszavazást. Soha ennyien nem szavaztak még egy pártlistára EP-választáson (több mint 1,8 millióan), ráadásul úgy, hogy a szavazati arány a tavalyi parlamenti voksolás eredményéhez képest még nőtt is (több mint 3 százalékkal).”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Negue
2019. június 10. 14:19
Aha.....:DDD
koronaszepe
2019. június 10. 12:53
Itthon 3 valódi győztese van a választásnak; 1.) a Fidesz, bár elmaradt az előzetes várakozásaiktól, 14 - 15 képviselőt sem tartottak elképzelhetetlennek, azért mindenképpen jelentős, 2.) a DK, százalékos arányban, szavazatszámban is kiugró az előretörés, majdnem dupláztak, 3.) Momentum, a semmiből, minimál költségvetésű kampánnyal két hely, azt hiszem, ez valóban korszakos. A Fidesz, mint látjuk Európában semmire nem megy az eredménnyel, nem következett be az "áttörés", (no pasaran), megtűrt szereplőként maradhat csak az EPP-ben, jelentős engedményeket kell tegyen ahhoz, hogy maradhasson, a másik két győztes egyelőre csak ígéret, majd meglátjuk, hogyan tudják beváltani a "zsetont", amit a választóktól kaptak.
Pierre
2019. június 10. 11:50
a kinai barataitok mar rendesen cenzurazzak az internetet es megfigyelik vele a lakossagot, az oroszok epp most epitik ki a hasonlo koltseges rendszeruket. Ha kovetitek a mintakepeiteket, mint annyi masban, akkor meg dicsosegesebb szavazati aranyt erhettek el a jovoben.
Pierre
2019. június 10. 10:40
"Soha ennyien nem szavaztak még egy pártlistára EP-választáson" Azert, mert europaban hagyomanyosan szabad es demokratikus a valasztas. Nagyjabol egyenlo feltetelek mellett versenyeznek a kulonfele politikai iranyzatok. Az antidemokratikus rendszerekben a palya meredeken lejt, a verseny eltorzul, latszattevekenyseg lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!