Elhunyt Benke László, mindenki Laci bácsija

2019. június 08. 07:48

70 éves korában elhunyt a többszörös világbajnok magyar mesterszakács és mestercukrász – közölte több sajtóorgánum péntek este.

2019. június 08. 07:48

Az ATV írásában felidézi: Laci bácsi, polgári nevén Benke László1966-ban a Szabadság Szállóban hidegkonyhafőnök volt, ezután a Tihanyi Motel, majd a Gundel Étterem séfhelyetteseként munkálkodott. 1971-ben a Sylvanus Szálló konyhafőnöke.

1972-ben Párizsban a Magyar Ház séfjeként dolgozott, majd hazatérése után, 1974-től a Gundel Károly Vendéglátóipari SzK és SzKI tanára volt 18 évig, ahol „Kiváló pedagógus” kormánykitüntetéssel ismerték el. 1979-ben újra tanulni kezdett, aminek eredménye lett a mesterszakácsi, 1980-ban pedig a mestercukrászi vizsgája. 1980-ban a Vendéglátó Főiskola áruforgalmi szakán végzett. 1981-ben Hollandiában dolgozott. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját.

1992-ben Mátyás Király Éttermet üzemeltette, melyet a „Legjobb Étterem” címmel tüntettek ki – olvasható az atv.hu írásában. 1996-ban megkapta a Magyar Gasztronómiai Szövetség életműdíját. 1998-ban a „Chaîne des Rôtisseurs” lovagja. 2000-ben szakácskönyvet adott ki, ezen kívül több szakácskönyv szerzője is. Benke Lászlónak hosszú ideig saját főzős műsora is volt az ATV-n.

A mesterszakács évek óta különféle betegségekkel küzdött, a Blikk úgy tudja, két évvel ezelőtt a veséjével volt gond. Mint írják, nagyon megviselte, hogy romlik az egészsége, de bízott benne, hogy felépül – írja a Blikk. Azt írták, nem estek jól neki a kritikák sem, amiket az utóbbi években kapott, úgy gondolta, fel is hagy a főzőműsorok készítésével.

Laci bácsi áprilisban megint rosszul lett, újra kórházba került. Akkor így nyilatkozott: „Nem vagyok jól, az egészségemet illetően nincsenek jó híreim. A jövő héten is kórházba kell mennem néhány napra. Kivizsgálnak, hogy kiderüljön, mi a bajom. Nehezen viselem a rosszulléteket.”

Utolsó főzőműsorát pénteken tették fel a Youtube-csatornára, ezen kókusztejes zöldborsó főzeléket készített el.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. június 09. 13:27
Zöldborsóleves friss tavaszi zöldségekkel, köményes natúr borjúszűz, csőben sült sonkás karfiol, petrezselymes újkrumpli, fejes saláta, epres-túrós palacsinta. Ezt főztem mára, és ez mind a magyar konyha része. Ha ez valakinek túl magyaros, nem korszerű meg lacibácsis, az szuvidolhatja a faszomat, és nyalogathatja a konfitált zacskóimat.
Newman
2019. június 08. 20:27
JÓ ember volt, és ügyes BAJNOK szakács! Isten nyugosztalja!
alex44
2019. június 08. 13:04
Isten nyugosztalja.
Lion
2019. június 08. 10:14
Nyugodjon békében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!