Trianon

Elmagyaráznám,
de ki érti meg,
ami egy kőhajításnyira
van tőled…
És bámulod.
Bármit nézhetsz 
hegyet, mezőt,
füvet, házfalat, füzek
hajladoznak,
egyszóval nézed…
És nem mehetsz oda.
a folyó túlpartjára nem léphetsz…
Nem is mehetsz feléje
akár a barlangvasútban,
minden csak ismétlődő villanás.
Így telik gyerekkorod.
Apád ott gombászott
s mikor évtizedek múltán
arra visz utad
látva látod: minden más.
Apád meséi elszáradt
lapulevelek,
és beásta magát az erdőben
a szovjet hadsereg
tovább ágyúzta
a drégelyi romot…
Tényleg,
valami végleg elromlott.
Újra csak kóvályogsz
a régi leshelyre mész,
s egyszerre csak  (és mindig) 
elmennek az oroszok
a Föld forog
eppur si muove
minden olyan más
nincs jobb szó – lehetne.
De csak ez a más 
ez a mindig csak más marad
álmaidra korlátokat
szabtak,
eredendő bűn
hogy itt születtél,
itt ezen a szérűn
cipeled hűséggel
határon túl
és határon innen
mint emigránsok
az álomképeket
és szétporlik szülővárosod.