XXI. Század: Két ellenzéki párt csak vesztett a botránypolitizálással

A szerző elemzésében úgy fogalmaz: talán még mindenki emlékszik az ajtónak szaladó, földön fetrengő, ordibáló és minősíthetetlen stílusban beszélő ellenzéki képviselőkre, akik tavaly decemberben botránypolitizálással akarták felhívni magukra a figyelmet. Szerinte a Kunhalmi Ágnessel, Bangóné Borbély Ildikóval, Tordai Bencével és Jakab Péterrel fémjelzett akciózásnak meg is lett az ára: a választók kőkeményen megbüntették őket május 26-án. Deák Dániel mindazonáltal úgy látja, hogy Jakab frakcióvezetővé jelölése ugyanakkor azt mutatja, hogy a Jobbik nem vonta le a megfelelő következtetéseket, tovább halad a biztos összeomlást eredményező úton.

Leszögezi, amíg korábban csupán egy-egy elszigetelt esetként felbukkanó, a politikai paletta margóján lévő politikusokra volt jellemző az ilyen viselkedés, addig az elmúlt időszakban az MSZP, a Jobbik és Párbeszéd is azt az utat választotta, hogy ordibálnak, a földön fetrengenek a politikusai.

Deák Dániel úgy fogalmaz: leginkább Jakab Péter, a Jobbik szóvivője éli magát bele szerepébe, ő már lassan egy éve elszabadult hajóágyúként rombolja pártja így is igen alacsony támogatottságát. A miniszterelnök gyalázásában élen járó politikus egy személyben testesíti meg a kormányzásra képtelen ellenzéket, amelyet víziók és az Európát érő kihívásokra adott válaszok híján kizárólag az Orbán-gyűlölet éltet. Ez a jelenség azt mutatja, hogy a Jobbik szellemi holdudvar nélkül maradt, teljesen eltűnt a stratégiaalkotó képességük.

Szintén külön tanulmányozandó jelenség az ellenzéki térfélen kimutathatatlan támogatottsággal rendelkező Párbeszéd politikusa, Tordai Bence produkciója Deák Dániel szerint, akiről megállapítja, hogy rendre izzadságszagú, minősíthetetlen akciókkal próbálja felhívni magára a figyelmet. Szemmel láthatóan ezekkel a performanszokkal semmilyen célja nincsen azontúl, hogy botrányos felszólalásai kapcsán behívják a televízióstúdiókba és ott tovább gyalázhassa a kormánypártokat.

A többi ellenzéki párt azonban távolmaradásukkal politikai tőkét tudott kovácsolni ebből – állapítja meg az elemző. Megállapítja ugyanis: a Demokratikus Koalíció és a Momentum ugyan támogatta ezeket az ellenzéki akciókat, de korántsem élték bele magukat – Varju László kivételével – a botránypolitizálásba olyannyira, mint az előbb említett három párt. Míg az MSZP-Párbeszéd és Jobbik teljesen kiüresedett, Gyurcsány Ferencék és a Momentum jól felépített kampányt folytattak az EP-választás során, amelynek meg is lett a gyümölcse: a botránypolitizálást mindenek fölé helyező pártokat megbüntették a választók, míg Gyurcsány Ferencék ismét az ellenzék vezetői lettek és elkezdték létrehozni az új MSZP-SZDSZ koalíciót.

Bangóné visszaléptetése, Kunhalmi kevesebb szerepeltetése azt mutatja szerinte, hogy az MSZP-ben felismerték: a nívótlan botránypolitizálás hatására rohamosan zuhan a támogatottságuk, és valami teljesen másra van szükség. Jakab Péter előreléptetéséből – az egykori nemzeti párt arca lesz – viszont azt a következtetést vonja le, hogy további mélyrepölésüket borítékolják, változást legfeljebb az őszi önkormányzati választást követő tisztújítás hozhat, ha akkor még nem lesz túl késő.