Távozik a német szociáldemokraták vezetője

2019. június 02. 10:54

Távozik Andrea Nahles a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt elnöki és szövetségi parlamenti frakcióvezetői tisztségéből.

2019. június 02. 10:54

Távozik a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki és szövetségi parlamenti (Bundestag) frakcióvezetői tisztségéből Andrea Nahles, a politikus ezt vasárnap közölte.

A Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kormányzó párt vezetője kiemelte: az utóbbi napokban világossá vált számára, hogy már nem rendelkezik a munkája folytatásához szükséges támogatottsággal. Ezért az elnökség hétfői és Bundestag-frakció keddi ülésén hivatalosan bejelenti távozását.

Döntésével lehetőséget kíván teremteni ahhoz, hogy a párt „rendezett módon” gondoskodjon az utódlásról – közölte.

Andrea Nahles az egy héttel ezelőtti európai parlamenti (EP-) és brémai tartományi választás óta a bírálatok kereszttüzében áll. Pártja minden korábbinál gyengébb, 15,8 százalékos eredményt ért el az EP-választáson, Brémában pedig 73 éve először választást veszített, és várhatóan ellenzékbe szorul.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patópál
2019. június 02. 20:53
Folytatódik a munkások nélküli munkáspárt implóziója. Nincs itt semmi látnivaló, haladjunk kérem.
pepu
2019. június 02. 15:13
Meg se melegedett alatta a szék. A következő befejezheti az első mondatát?
Timur Link
2019. június 02. 13:48
Ezek a puhány germán szocdemek! Bezzeg az internacionalista europér szittya magyar szocdemek vezetői hősiesen viszik tovább a keresztjüket és -bár egyre inkább a szakadék felé tartanak-kitartanak a végsőkig!
Héja
2019. június 02. 13:31
Sok vizet eddig se zavart. Martin Schultz is eltűnt, mint pincér zsebében a borravaló. Horn óta a magyar szoci elnökök is hullanak, mint a jégeső. Furcsány, Lendvai, Mesterházy, Molnár, Tóbiás, Tóth....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!