Összecsaptak Jeruzsálem óvárosában a muzulmánok és a biztonságiak

2019. június 02. 17:39

Összecsaptak Jeruzsálem belvárosában vasárnap a muzulmán palesztinok és a biztonságiak.

2019. június 02. 17:39

Összecsapások voltak muzulmán palesztinok és az izraeli biztonságiak között Jeruzsálem óvárosában vasárnap, Jeruzsálem napján, amelyen Izrael azt ünnepli, hogy az 1967-es háborúban elfoglalták Jeruzsálem keleti felét és egyesítették a várost – jelentette a katonai rádió vasárnap.

A rendőrség idén is engedélyezte a zsidó csoportok látogatását a Jeruzsálem óvárosában található Templomhegyen vagy Mecsetek terén, arab nevén Haram al-Sarifon, jóllehet a ramadán muzulmán böjti hónap végén, utolsó, legszentebb tíz napján a teret általában csakis a muzulmán hívők számára nyitják meg. Idén június 4-ig tart a ramadán.

 A látogatásokat muszlimok megpróbálták megakadályozni, muzulmán fiatalok reggel óta több hullámban is összecsaptak a csoportokat kísérő rendőrökkel, székeket és köveket dobáltak feléjük.

Már kora reggel több száz fős zsidó csoportok álltak sorba a Templomhegyhez vezető kapunál, hogy körbejárhassák a szent helyet, ahol az egyezmények értelmében csakis a muszlimok imádkozhatnak, míg a más vallásúak kis csoportokban a muszlim imaidőkön túl körsétát tehetnek, de nem léphetnek be a mecsetekbe.

Kié a hegy?

Az utóbbi három évtizedben a szent hely zárva volt a ramadán végén a nem muzulmánok előtt. Idén azonban a gregorián naptárban vándorló ramadán böjti hónap vége egybeesik a Kelet-Jeruzsálem ötvenkét évvel ezelőtti izraeli elfoglalásának héber naptár szerinti napjával, vagyis a város egyesítését ünneplő Jeruzsálem nappal.

A rendőrség korábban bejelentette, hogy idén is csak a muzulmánoké lesz ezekben a napokban a Templomhegy, de a határozatot jobboldali csoportok megfellebbezték a legfelsőbb bíróságnál. A bíróság elutasította a tér lezárása elleni tiltakozást, viszont a rendőrség hatáskörébe utalta a kérdés eldöntését.

A Jeruzsálem nap utoljára 1988-ban esett a ramadán végére, és akkor zárva tartották a Templomhegyet a nem muzulmánok előtt. Tavaly – nem ramadánkor – mintegy kétezer zsidó vallású látogató zarándokolt el Jeruzsálem napon a szent helyre, és a rádió szerint az összecsapások ellenére idén is sok százan bejutottak.

Zászlótáncoltató felvonulás

A Jeruzsálem napon délután szokás szerint „zászlótáncoltató felvonulást” is rendeznek elsősorban az izraeli telepes és jobboldali fiatalok, amikor izraeli zászlók erdejében végigmenetelnek az óváros arabok lakta negyedein is. 

Idén a ramadán legszentebb napjainak érzékenysége miatt felhívták őket, hogy hagyják ki sétájukból az arab negyedeket, csak az óváros zsidó, örmény és keresztény negyedében meneteljenek.

Ez a gyakran arabellenes rigmusokkal kísért tüntető felvonulás a múltban többször erőszakos összetűzésekhez vezetett. A felfokozott indulatokhoz az is hozzájárul, hogy a nagy melegben reggel óta sem ételt, sem italt nem fogyasztó, böjtölő muszlimok a késő délutáni órákra már kevésbé türelmesen fogadják a provokációkat. 

1948-ban, az öt arab állam ellen folytatott függetlenségi háborúban Izrael nem tudta megtartani a jeruzsálemi óvárost, és a város keleti felét, s Berlinhez hasonlóan egy elválasztó fal vezetett végig a város két fele között majdnem két évtizedig. 

(MTI)

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2019. június 02. 22:07
Miért is emlékeztet ez annyira az Északír összekoccanásokra, amik szintén provokatív felvonulásokat követöen adódnak ?..
scion
2019. június 02. 21:06
a biztonságiak milyen vallás?
VESZ ÉSZ
2019. június 02. 20:37
Gyávák azok akik nem merik kiírni a főcímben,hogy a biztonságiak,bizony Izraeliek azaz zsidók. Ezt hívják öncenzúrának,ami azóta olyan nagy divat mióta a zsidók újra elfoglalták az USA-t.Amúgy,ahogyan látjuk zsidók tényleg egy mocskos aljas banda,provokálnak és lőnek és utána beadják a világnak mennyire is szenvednek.
I_Isti
2019. június 02. 20:13
Honnan a túróból látszik ezeken az, hogy jobboldaliak? https://hu-hu.facebook.com/hnaftali/videos/561067707750832/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!