Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Erdogan: Ankara elkötelezett az európai uniós csatlakozási tárgyalások mellett

2019. május 30. 14:26

„Ez legalább olyan fontos Európának, mint nekünk” – hangsúlyozta.

2019. május 30. 14:26

Törökország továbbra is elkötelezett a teljes jogú tagságot célzó európai uniós (EU) csatlakozási tárgyalások mellett – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön az ankarai államfői palotában, ahol az újonnan elkészült igazságügyi reformterveket ismertette.

Erdogan reményét fejezte ki, hogy a tárgyalási folyamat mihamarabb lezárul. „Ez legalább olyan fontos Európának, mint nekünk” – hangsúlyozta.

Az Európai Bizottság (EB) előző nap tette közzé friss bővítési jelentését, amelyben a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetének további romlásáról írt Törökországban. Faruk Kaymakci török külügyminiszter-helyettes a brüsszeli testület éves értékelését elfogadhatatlannak, az abban található bírálatokat pedig jogtalannak és aránytalannak minősítette.

Az EU a 2016. júliusi törökországi puccskísérletet követő hónapokban a tisztogatások mértékére hivatkozva gyakorlatilag befagyasztotta a 2005 óta zajló csatlakozási tárgyalásokat. Az EB-jelentés szerint az erre okot adó tényezők máig fennállnak.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illiberator
2019. június 01. 12:28
A törökök akkor csatlakoznak az EU-hoz, amikor Németországban muszlim kancellárt választanak. Ez pedig gyorsabban bekövetkezik, mint gondolnánk.
Selamat
2019. május 30. 16:37
"Erdogan reményét fejezte ki, hogy a tárgyalási folyamat mihamarabb lezárul. „Ez legalább olyan fontos Európának, mint nekünk” – hangsúlyozta." Hát ez elég erősen odatette. De végül is, ha kinyitja a határait, amin kisepri az eddig náluk lézengő migránsokat, egy újabb tatárdúlást enged rá, de most már csak a nyugati világra. Nem lennék ellene. Nagyon is rájuk fér a személyes megtapasztalás. Mi meg leszünk majd olyan kedvesek, mint ők mindig is voltak velünk, és majd kívülről osztjuk majd az észt nekik, hogy mit csinálnak jól, és mit nem.
annamanna
2019. május 30. 15:55
Iszonyat fontos, hogy találjunk egy gazdatestet, mondák a vámpírok.
matykox
2019. május 30. 15:53
No, milyen ravaszdi ez a török! Ami, ugye, jól tudjuk, hogy nem új. Maradjatok csak szépen a Boszporusz túlsó oldalán! Ha már hátrább nem akartok menni ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!