Az alkotmánybíróság elnöke lesz Ausztria új kancellárja

2019. május 30. 17:47

Brigitte Bierlein az első női kancellár lesz az országban.

2019. május 30. 17:47

Alexander van der Bellen államfő csütörtökön bejelentette, hogy Ausztria új kancellárja, az átmeneti kormány feje Brigitte Bierlein, az alkotmánybíróság jelenlegi elnöke lesz. 

A köztársasági elnök azzal indokolta döntését, hogy olyan személyt keresett a kancellári posztra, aki átfogó tudással rendelkezik, jól ismeri az alkotmányt, és alkalmas arra, hogy az elkövetkező hónapokban – szakértői kormány élén – vezesse az országot. Az államfő szerint az alkotmánybíróság elnöke a legalkalmasabb személy minderre, ezért őt kérte fel az átmeneti kormány megalakítására.

Van der Bellen arról is beszélt, hogy az új kormány az őszre tervezett előrehozott választásokig lesz hivatalában, ezért nagyobb döntéseket nem hoz, csupán ügyvezetői teendőket lát majd el. 

A 69 éves Brigitte Bierlein első felszólalásában azt mondta, hogy néhány órás mérlegelés után úgy döntött, elfogadja a kancellári posztot. Úgy fogalmazott: „Ausztria javára vállalja a felelősségteljes feladatot”. Brigitte Bierlein azt követően az államfőnek és minden osztrák állampolgárnak ígéretet tett arra, hogy mindent meg fog tenni, ami hatalmában áll, hogy méltó legyen a bizalomra. 

A kancellár feladata, hogy javaslatot tegyen az új miniszterek személyére. Első felszólalásában Bierlein ismertette, hogy az alkancellári és az igazságügyi miniszteri teendők ellátására az alkotmánybíróság korábbi elnökét, Clemens Jablonert javasolja. A kül- és Európa-ügyi miniszteri feladatok ellátásával pedig Alexander Schallenberget bízná meg, aki jelenleg a kancellária Európa-szekciójának vezetője. Brigitte Bierlein ígéretet tett arra, hogy a következő napokban a többi miniszter személyére is javaslatot tesz az államfőnek.

Brigitte Bierlein az első női kancellár lesz az országban. Az új kormányfő 1971-ben diplomázott; 26 évesen tette le a bírói szakvizsgát, két évvel később pedig ügyésszé nevezték ki. 2003-tól az alkotmánybíróság alelnöke volt, 2018 óta pedig elnöke. Ezt a tisztséget is ő töltötte be először nőként az országban. Brigitte Bierlein pártonkívüli, ám sajtóhírek szerint a legutóbbi kormányt alkotó Osztrák Néppárttal (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) is jó kapcsolatokat ápol.

Az osztrák államfő kedden mentette fel hivatalából Sebastian Kurz kancellár kormányát, miután a parlament megvonta tőle a bizalmat.

(MTI)

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2019. május 31. 16:24
Sokan gúnyolódtok a kinevezésén, de azért át lehet gondolni, hogy egy taxisofőrhöz (Werner Faymann) és egy érettségizetthez (Kurtz) képest ő minőségi csere.
morfondír
2019. május 31. 08:23
Ő és Faymann nem pusztán kancellárjai, hanem tűpontos diagnózisai Ausztriának. Pontosabban: blikkdiagnózisai.
Hurka
2019. május 31. 08:15
Most Ausztria van rossz passzban.
Feltuki és Gogylász
2019. május 31. 07:39
Hát a Heller Ágnes rántani való pipi mellette!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!