Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Merkel: a német kormánypártok kiállnak a csúcsjelölti rendszer mellett

2019. május 27. 21:29

Megbeszélést folytattak a német kormánykoalíció tagjai.

2019. május 27. 21:29

A német szövetségi kormányt alkotó pártok kiállnak az Európai Bizottság elnöki tisztségének betöltésére kidolgozott csúcsjelölti rendszer mellett, és vezetőik megkezdték az egyeztetést arról, hogy a kormány miként járjon el az európai parlamenti (EP-) választás után következő európai uniós (EU-) tisztújítás során – mondta Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben.

Elmondta, hogy megbeszélést folytatott pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökével.

Szavai alapján első próbálkozásra nem sikerült megállapodni arról, hogy a kormány kit támogasson, de abban egyetértettek, hogy a – nemhivatalos, az EU-s jogrendben nem szereplő – csúcsjelölti rendszer alapján kell eljárni, vagyis az EP-választásra állított csúcsjelöltek közül kell kikerülnie annak a politikusnak, akit a tagállami kormány-, illetve államfőket összefogó Európai Tanács megválasztásra javasol az EP-nek.

Mint mondta, a találkozó jó hangulatú volt, és az egyeztetést tovább folytatják. Rámutatott, hogy az Európai Tanácsnak – ebben a kérdésben nem konszenzussal, hanem – minősített többséggel kell javasolnia az EP-nek egy jelöltet a brüsszeli bizottság elnöki tisztségére. A jelöltet később az Európai Parlament választja meg. 

Merkel hangsúlyozta, hogy az Európai Tanácsnak mihamarabb döntésre kellene jutnia, lehetőleg az EP július elején tartandó alakuló üléséig.

A CDU és a CSU elnöke – Annegret Kramp-Karrenbauer és Markus Söder – korábban jelezte, hogy kiállnak Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje mellett. 

A német szocdemek Timmermanst támogatják

Andrea Nahles, az SPD elnöke egy hétfő esti interjúban kijelentette, hogy a szociáldemokraták nem a CSU-s Manfred Webert, hanem Frans Timmermanst, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) csúcsjelöltjét támogatják. A ZDF országos köztelevízióban sugárzott interjúban hangsúlyozta, hogy 15 éven keresztül EPP-s politikus vezette a brüsszeli bizottságot, ezért most váltásra van szükség. 

A szociáldemokraták igyekeznek többséget szervezni az EP-ben Frans Timmermans mögé, „ennek a vitának még messze nincs vége, nagyon izgalmas időszak áll előttünk és Frans Timmermansnak nagyon jó esélyei vannak” – mondta az SPD elnöke.

Rámutatott: ha a német koalíciós pártok között nem lesz megállapodás, a német kormánynak tartózkodnia kell az Európai Tanácsban, amikor arról döntenek, hogy kit javasoljanak a bizottsági elnöki posztra az EP-nek. Jelezte: nem tart attól, hogy felborulna a kormánykoalíció, ha nem sikerülne megállapodni, és Angela Merkelnek Németország nevében tartózkodnia kellene az Európai Tanácsban. Mint mondta, az utóbbi hónapokban számos alkalommal előfordult, hogy egy EU-s kérdésben nem jutottak megegyezésre, és ezért Németország tartózkodott.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Esvány
2019. május 28. 13:25
Merkel: "a német kormánypártok kiállnak a csúcsjelölti rendszer mellett" Ez nem számít! Soros mit mondott, ki legyen a helytartója?
rajgy
2019. május 28. 09:15
1) Orbán Viktor anno imádkozott Angela Merkel győzelméért. 2) Merkel 2015-ben nem koszorúzta meg a Német Megszállás Áldozatainak Emlékművét a Szabadság téren, pedig 600 lépésre volt. 3) Orbán azóta sem avatta fel az emlékművet, és a német köztv pökhendien beszélt róla! (ZDF: "Mit akart ezzel Orbán?") 4) Orbán nem merte felszólítani Merkelt a koszorúzásra, vagy ha Merkel visszautasította, akkor Orbán nem merte ezt a nyilvánosság elé vinni, hogy: "A német kancellár nem hajlandó megkoszorúzni a Német Megszállás Áldozatainak Emlékművét!" (Dalnoki idejében beszóltak: "Puha vagy Jenő!" - a Fidesz tagság meg kussol.)
kakambuki
2019. május 28. 08:22
Már hogyne állnának ki? Ez a német befolyást jelenti illetve jelentené a jövőben is.
pesti051
2019. május 28. 07:32
"Mint mondta, a találkozó jó hangulatú volt, és az egyeztetést tovább folytatják. Rámutatott, hogy az Európai Tanácsnak – ebben a kérdésben nem konszenzussal, hanem – minősített többséggel kell javasolnia az EP-nek egy jelöltet a brüsszeli bizottság elnöki tisztségére. A jelöltet később az Európai Parlament választja meg." Javaslom mindenkinek, böngésszen a hetvenes évek Népszabadságában... Meg fog lepődni, ugyanez a szóhasználat, csak: Merkel=Brezsnyev EP=KGST A "nem konszenzussal" döntünk pedig mindent elmond, Brezsnyev elvtárs is ezt a gyakorlatot alkalmazta, igaz, ott csak a színfalak mögött volt szabad egy ici-picit ellenkezni, itt még egy kicsit szabad nyilvánosan is, no de ez már nem tart soká, nemsoká elérkezünk a hetvenes évek KGST gyakorlatához...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!