Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A tét

2019. május 27. 09:24

A lázadás a fennálló hazug és korrupt uralmi szerkezetek ellen minden bizonnyal végigvonul majd Európán.

2019. május 27. 09:24
Bogár László
Bogár László
Magyar Hírlap

„A »nem létező« világerő globális véleménydiktatúrájának tömegpusztító fegyvereként üzemeltetett média terrorgépezete eddig is mindent megtett, és ezután is mindent meg fog tenni azért, hogy semmiképpen ne épülhessen fel az a narratíva, amely mindezt elbeszélhetővé tehetné. Az utóbbi egy-két év reménykeltő fejleményei azonban arra utalnak, hogy vannak változások, és a világ meg benne Európa népei ébredezőben vannak.

Ám ez igen keserű ébredés, a nyugati jólét kényelmében felnőtt polgár számára brutális ütések sorozata jelzi, hogy a kényelem és biztonság odavan. És éppen azok vették/veszik el tőle cinikus gátlástalansággal és kegyetlenséggel, akik kényelmének és biztonságának legfőbb őreiként igyekeztek feltüntetni magukat. Minden jel arra utal, hogy a lázadás gyújtózsinórja mentén robbanások sora megy majd végbe szerte Európában. A két nagy politikai alakzat, a konzervatív és szocialista pártcsaládok jelentős mértékben meggyengülnek, mert az ingerült európai polgár, amúgy joggal, elsősorban rajtuk kéri számon drámai helyzetének elbeszélhetetlenségét. Azt, hogy nemcsak a helyzet stratégiai megoldását nem képesek megtalálni, de még elemi kezelését sem, hisz a helyzet elbeszélésével is adósak maradtak, mi több, éppen ők igyekeztek mindent megtenni azért, hogy ez az elbeszélés ki se alakulhasson.

A »büntetés« tehát elkerülhetetlen, de kit fog majd »megjutalmazni« átrendezett bizalmával az európai választó? Nos, ez már nehezebben megválaszolható kérdés, mert NEM-et mondani minden bizonnyal tud majd az európai szavazópolgár, de IGEN-t mondani egyelőre még nem nagyon. A lázadás a fennálló hazug és korrupt uralmi szerkezetek ellen minden bizonnyal végigvonul majd Európán. Akárhogy is, a megmaradás egyetlen feltétele a dolgok néven nevezése lehet.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
concret
2019. május 27. 20:34
Átrágtam magam az eredeti íráson. Brutális. Igazi táltos.
libantkomcsi
2019. május 27. 18:15
Európa iszlamizálódása már csak idő kérdése.
Robur
2019. május 27. 13:37
Büdös bogár megint hallucinál.
Pelso j.
2019. május 27. 13:19
Miért erőlködsz? Persze nálatok soha nincs vége a kampánynak, a nagy sikerek ellenére érdekes módon folyamatosan szükség van a hozzád hasonlókra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!