Sződemeteren átadták a magyar állami támogatással felépített Kölcsey-emlékházat

2019. május 25. 16:45

A Kölcsey által írt Himnusz, az "Isten, áldd meg a magyart” mindenkit egyesít, még a nem vallásosakat is – emelte ki Balog Zoltán a Kölcsey-emlékház átadóján.

2019. május 25. 16:45

A partiumi Sződemeteren (Sauca) szombaton ünnepélyes keretek között felavatták a magyar állami támogatással felépített Kölcsey Ferenc-emlékházat és a román vallásügyi államtitkárság támogatásával felújított református templomot. 

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) és a Sződemeteri Református Leányegyházközség által szervezett rendezvényre több százan gyűltek össze Kölcsey Ferenc szülőfalujába, melynek ma mindössze 43 magyar lakosa van. A szabadban tartott hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán lelkész, miniszterelnöki biztos hirdette az igét. 

Amint a rendezvény után az MTI-nek elmondta: az Isten Ádámnak és Kainnak feltett kérdéseit idézve arról beszélt, hogy hol a helyünk, és ki az, akiért felelősséget vállalunk. Kölcsey Ferenc gondolatait említette, hogy mindenkinek a saját körében kell világítania. „Kölcsey ma is tanít bennünket, amikor idegen felelősségeket akarnak ránk aggatni, hogy ki mindenkit kell befogadni és szeretni, miközben nekünk a sajátjaink iránt van felelősségünk” – fogalmazott. 

"Isten, áldd meg a magyart” 

Balog Zoltán csodálatosnak tartotta, hogy amikor határok, véleménykülönbségek szaggatják szét a magyarságot, a Kölcsey által írt Himnusz, az "Isten, áldd meg a magyart” mindenkit egyesít, még a nem vallásosakat is. 

Amint Pakulár István lelkész az MTI-nek elmondta: a Kölcsey-emlékház a költő dédnagyanyja által építtetett református templom szomszédságában épült fel. Földszintjén a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett be kiállítást, melynek egyik terme a szerzőt, másik a Himnuszt idézi. Az épület alagsorában 24 fő kiszolgálására alkalmas étkezdét, emeletén diákszállást alakítottak ki. 

A szombati eseményre Nagykárolyból Sződemeterre hozták azt az egyházi anyakönyvet, amelybe 1790 augusztus 9-én bevezették Kölcsey Ferenc megkeresztelését. A lelkész elmondta: a kiállítás berendezése volt a legfontosabb feladat, hiszen Sződemeter a világ minden tájáról vonzza a magyarokat, és most már van egy hely, ahol fogadni lehet őket, ahol Kölcsey emlékét lehet idézni. Hozzátette, egyelőre telefonos bejelentkezés alapján fogadják a vendégeket, de hamarosan kikerül az órarend is az emlékház ajtajára. 

„Nem magunkért építettük az emlékházat, hanem a világ minden magyar emberéért. Azért, hogy aki ide eljön, legyen egy olyan szellemi kiindulópontja Kölcseytől, amely megerősíti a magyar öntudata megőrzésében” – fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában a lelkész.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2019. május 25. 22:18
Kölcsey: "Nemzeti fény a cél. Hogy elérd, forrj egybe, magyar nép."
zakar zoltán béla
2019. május 25. 20:15
Karafiáth ott volt???!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!