MSZP-Párbeszéd: Be kell ütni a szeget a nemzeti együttműködés rendszerének koporsójába

2019. május 25. 12:27

Európa arra fog mozdulni, amerre a baloldali-zöld szövetség vinni fogja – hangoztatta Jávor Benedek.

2019. május 25. 12:27

 

Az európai parlamenti (EP-) választáson történő részvételre buzdított az MSZP-Párbeszéd szombaton Budapesten annak érdekében, hogy „beüssék a szeget a nemzeti együttműködés rendszerének koporsójába”.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezetője a Clark Ádám téren, a nulla kilométerkőnél tartott kampányzáró sajtótájékoztatón azt mondta, „a piros-zöld-szövetség” a szociális Európáért küzd, szorgalmazza a közös uniós minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék bevezetését, bérlakásprogramot, a szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak pedig ösztöndíjat sürget.

Azt mondta, az MSZP-Párbeszéd közösen küzd a szélsőjobboldal ellen. 

„Az osztrák alkancellár bukásával lehullt a lepel”: kiderült, hogy a szélsőjobboldali populista politikusokat semmi más nem érdekli csak a hatalom és a pénz. Olyan rendszert akarnak Európában, mint amilyet Magyarországon Orbán Viktor kiépített – hangoztatta.

Elmondta, az MSZP-Párbeszéd politikusai csaknem ötszáz kampányrendezvényen vettek részt, és még szombaton is százötven helyszínre indulnak a nulla kilométerkőtől.

„A baloldal és a zöldek fogják meghatározni Európát”

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint a mostani választás tétje az, hogy Európa merre fordul. Az a kérdés, hogy a szélsőjobboldali, populista, euroszkeptikus erők erősödnek meg, amelyek szét akarják szedni az európai együttműködést vagy azok az erők törnek előre, amelyek közösen akarnak fellépni az Európa előtt álló feladatok megoldására, például a klímavédelemben – mondta. 

Kitért arra, hogy a csütörtökön kezdődött választás exit poll adatai szerint nem a konfliktusok keresői, az euroszkeptikusok törnek előre, hanem a baloldal és a zöldek. Ők fogják meghatározni Európa jövőjét, Európa arra fog mozdulni, amerre a baloldali-zöld szövetség vinni fogja – hangoztatta.

Közölte, Magyarország számára az a tét, hogy képes-e aktívan részt venni ebben a változásban vagy az ország teljesen Európa perifériájára, „párialétbe” szorul a miniszterelnökkel és a kormánypárttal együtt.

A sajtótájékoztatón elején az MSZP-Párbeszéd aktivistái egy Szavazz! feliratú, földig érő molinót feszítettek ki az Alagút egyik oldalára, az Alagút tetején piros, fehér és zöld színű füstbombákat indítottak be. A sajtótájékoztató végén a szocialista politikusok piros, a párbeszédesek pedig zöld füstbombákat hoztak működésbe.

(MTI)

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zod
2019. május 27. 09:10
Hát ..., ez mostan nem jött össze eftásak.
Johanna
2019. május 26. 11:22
Piros meg zöld keverékéből fos szín lesz. Ha összeállnak a kommunisták a zöldekkel borítékooható lesz a végeredmény.
Berecskereki
2019. május 25. 19:01
Az MSZP-t kell választani, mert a minimális bér, nyugdíj, családi pótlék tekintetében teljesíthető ígéretet tettek. Ez volt eddig is az egyetlen amit teljesítettek, mivel az elvételben mindig magas szinten teljesítettek. Ugyanez igaz Gyurcsány Ferencre és pártjára.
Peter8811
2019. május 25. 17:33
Újhelyi kinyúl a koporsóból, veri saját szegét Szanyi Tibor felesége meg egy részegét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!