Strache feljelentést tett három ember ellen

2019. május 24. 12:15

A bukott alkancellár szerint a videón megfogalmazott gondolatai „ostobák, és kiváltképpen a politikai színtéren teljesen elfogadhatatlanok voltak”.

2019. május 24. 12:15

Feljelentést tett három személy ellen Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korrupciós botrányba keveredett, lemondott elnöke – jelentette az APA osztrák hírügynökség pénteken.

A politikus szerint az illetőknek vélhetőleg közük volt az Ibiza-videó néven ismertté vált anyag előállításához. A felvételen, amelyet a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung című német lap hozott először nyilvánosságra, a szabadságpárti politikus két éve a spanyolországi Ibiza szigetén a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsgazdagnak valló orosz nőnek.

Strache nem árulta el, hogy pontosan mivel vádolta a feljelentett személyeket. „A továbbiak tisztázása a nyomozó hatóságok feladata” – mondta.

A bukott alkancellár szerint mások is közreműködhettek a botrány kirobbantásában. Strache hangsúlyozta, hogy a „jogtalanul és titokban felvett videó” célja az volt, hogy az „elképzelhető legnagyobb kárt” okozzák vele. A politikus jelezte: nem tart attól, hogy újabb kompromittáló felvétel vagy hanganyag kerül nyilvánosságra róla.

A volt FPÖ-elnök rámutatott, hogy az Ibiza-videót egyfajta színészi helyzetgyakorlatként kell értelmezni, amelynek során az asszociációs játékhoz hasonlóan szabadon megfogalmazta felmerülő gondolatait, „amelyek ostobák, és kiváltképpen a politikai színtéren teljesen elfogadhatatlanok voltak”.

Strache kiemelte, hogy minden politikus ismeri ezeket az asszociációs játékokat, ha arról gondolkodik, miként valósíthatná meg pártja politikai céljait, növelhetné megjelenését a médiában, vagy tehetne szert szövetségesekre a gazdasági szférában.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48gondolkodó
2019. május 26. 13:30
Nem osztrák hanem mindjárt gyorsan két német lap is hozta a hírt, azért ez jelzés értékű! A költői kérdés hogy kiből is lehet hülyét csinálni?
NTLLK
2019. május 25. 07:03
Herr???? Strache, sie Hinterteil! Verschwinden und schweigen! Das blieb für sie! Aber schnell!
duzur
2019. május 24. 19:04
Lesz most aztán több irányú vizsgálódás: A hatóságok megnézik, honnan, kiken keresztül, milyen pénzek érkeztek az FPÖ-höz ? Haselsteiner utána nézet, milyen alapon utasították el a Strabag ajánlatait az utóbbi idöben ? A videon hallottak után pláne világos, hogy mennyire fontos a megfelelö kontroll a közéletben.
balbako_
2019. május 24. 17:08
Ha későn is, de lépett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!