Nacionalisták, „marxista” baloldal, Macron – kampányt zárt az EPP

2019. május 24. 18:36

Joseph Daul szerint „a mai a legjobb Európa, amely a történelem során valaha is létezett”.

2019. május 24. 18:36

Nacionalistákkal és Európa-ellenesekkel nem lehet a jövőt építeni – mondta Joseph Daul, az Európai Néppárt (EPP) elnöke pénteken Münchenben a pártcsalád európai parlamenti (EP-) választási kampányának záró rendezvényén.

Akik nem: Salvini és Strache

Kiemelte, hogy minden válság és nehézség ellenére „a mai a legjobb Európa, amely a történelem során valaha is létezett”, az idei EP-választás pedig „az EU történetének legfontosabb választása”. Mint mondta, „a nacionalista populisták sok tagállamban megerősödtek és tönkre akarják tenni Európát, a baloldaliak marxista lózungokkal mozgósítanak, a zöldek agyon akarnak szabályozni mindent, (Emmanuel) Macron (francia) elnök pedig úgy akarja átépíteni az európai pártrendszert, hogy csak rá vagy a nacionalistákra lehessen szavazni”.

„Ez nem az az Európa, amelyet mi akarunk, mi egy erős, okos és emberséges Európát akarunk” – mondta az EPP elnöke a kampányzáró gyűlésen, amelyen részt vett mások mellett Manfred Weber csúcsjelölt, Angela Merkel német kancellár, Markus Söder jelenlegi és Edmund Stoiber volt bajor kormányfő, és Bojko Boriszov bolgár és Andrej Plenkovic horvát kormányfő.

Angela Merkel német kancellár felszólalásában hangsúlyozta: meg kell védeni az Európai Unió alapértékeit, amelyek kívülről és belülről is támadás alatt állnak.

Szerinte az EU alapvető értékei a demokrácia, a jogállam, a szólás és a vallás szabadsága, a sajtószabadság, az emberi jogok és az emberi méltóság iránti elkötelezettség, és „a nacionalizmus minden formája támadás ezen értékek ellen” – szögezte le Angela Merkel. Aláhúzta, hogy „az uszítás emberek ellen támadás a közös értékeink ellen, az igazságszolgáltatás és a sajtószabadság elnyomása támadás a közös értékeink ellen”.

Ilyen helyzetben ”nem lehetünk ingatagok, nem habozhatunk, fel kell emelnünk a hangunkat és világosan el kell mondanunk, hogy az EPP ezt nem tűri el„ – mondta a német kancellár. Angela Merkel nem vett részt a választási küzdelemben, a müncheni gyűlés volt az egyetlen hivatalos kampányrendezvény, amelyen megjelent.

A házigazda Markus Söder – az EPP-hez tartozó bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke – kiemelte, hogy nem lesz együttműködés a nacionalistákkal és populistákkal, mint például az olasz Matteo Salvinivel vagy az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ).

Az FPÖ volt elnökéről, Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellárról a napokban megjelent videofelvétellel kapcsolatban azt mondta: az ilyen politikusok úgy képzelik, hogy „az állam szolgálja őket, és nem ők az államot”. Arról is szólt, hogy nemcsak az EPP-nek kell elhatárolódnia a jobboldali populistáktól és nacionalistáktól, hanem a balközép erőknek is a baloldali populistáktól. Mint mondta, a „demokraták” Európáját és egy „polgári” Európát kell építeni.

Weber számára csak most jön a kampány

Markus Söder és Joseph Daul egyaránt méltatta, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár megszakította az együttműködést az FPÖ-vel. Mindketten a támogatásukról biztosították az EPP-hez tartozó Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjét. A kampányzárón az eredeti tervek szerint Sebastian Kurz is felszólalt volna. Az osztrák politikus videoüzenetet küldött, távollétét azzal magyarázta, hogy otthon van rá szükség, dolgoznia kell hazája stabilitásáért.

Kurz üzenetében, Markus Söder és Joseph Daul pedig beszédében tett hitet amellett, hogy az EP-választás után Manfred Webernek kell betöltenie az Európai Bizottság elnöki tisztségét. Markus Söder hangsúlyozta, hogy Manfred Weber számára az EP-választás kampánya után kezdődik el csak igazán a kampány. Joseph Daul aláhúzta, hogy az EPP és Manfred Weber közös célkitűzéséhez, a bizottsági elnöki tisztség megszerzéséhez nagy szükség lesz Angela Merkel támogatására.

(MTI)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2019. május 25. 22:59
Akinek tényleg az a véleménye, hogy a MAI Európa az eddig létezők legjobbika, az vagy egy fogalmatlan idióta, vagy egy aljas, cinikus szemétláda.
Esvány
2019. május 25. 12:51
Joseph Daul szerint „a mai a legjobb Európa, amely a történelem során valaha is létezett”. Tökéletesen igaza van, mert ezentúl ennél már csak rosszabb lesz, az iszlám betelepítés és a népességcsere program miatt. Azután, egyszer csak, már a "létezése" is kérdésesség válik. Mármint mindannak, amit mi Európának ismertünk.
Google
2019. május 25. 09:12
A mai a legjobb Europa, mely valaha letezett. Még. Onok is tudjak, mi is tudjuk, hogy innen leszalloagba kerulunk. Es nem, nem azokert, akiket Onok populistanak, nacionalistaknak es a tobbinek cimkeznek, hanem azert, mert Onok kiszolgaltattak minket a multik kul. hatterhatalmak kenye-kedvenek. Es ha a multinak friss munkaero kell, idehozza azt a vilag vegerol is. Kerul, amibe kerul. Rafognak Onok az egesz kaoszt Orbanra, Salvinire stb., de pontosan Onok azok, akik arrol papolnak nekunk, milyen csunya dolog a bunbakkepzes - ha azt nem Onok teszik. Atlatunk a Soros es tsai. szitajan, Daul ur!
Hurka
2019. május 25. 07:15
Mit várhatunk ezektől: szerintük, a hazafiság =nacionalizmus, a nacionalizmus=demokrácia, a jogállam, a szólás és a vallás szabadsága, a sajtószabadság, az emberi jogok és az emberi méltóság iránti elkötelezettség elleni támadás . Nagy itten a sötétség!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!