A klónok háborúja

2019. május 22. 07:27

Pályájuk során ugyanaz a közös filantróp nagypapa – a nyílt társadalmak Dagobert bácsija – klónozta őket, akinek nyájasságát ugyancsak jól ismerjük.

2019. május 22. 07:27
Orbán János Dénes
Magyar Nemzet

„»Magyarországnak többet kell tennie a menekültek védelméért, a civil társadalom, valamint az igazságszolgáltatás függetlenségéért, a nemek közötti egyenlőségért és a nők jogainak érvényesüléséért, ugyanis az emberi jogok magyarországi megsértése negatív hatással van a jogállamiságra« – foglalja össze az MTI Dunja Mijatovic asszony nyilatkozatát, aki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, és egész Európában egyes-egyedül Magyarországot találta meg, hiszen, mint tudjuk, máshol tökéletesen betartják az emberi jogokat, a békés Franciaországtól Mijatovic asszony szülőhazájáig, Bosznia-Hercegovináig, ami a multikulturalizmus és a keresztény–iszlám együttélés példás paradicsoma, mint arról az elmúlt évtizedekben meggyőződhettünk.

Nemcsak a dolgozatok szövege hasonló, hanem megfogalmazóik pályaképét is föl tudjuk vázolni, anélkül, hogy a Google-kereső segítségére szorulnánk. Azokban a humán tudományágazatokban nyertek szakképesítést, amelyeket a CEU-n oktatnak nagy előszeretettel, és pályájuk során ugyanaz a közös filantróp nagypapa – a nyílt társadalmak Dagobert bácsija – klónozta őket, akinek nyájasságát ugyancsak jól ismerjük.

A klónok ugyanakkor egytől egyig civil szervezetek aktivistáiként kapaszkodtak fölfelé a társadalmi-politikai ranglétrán. Civil szervezetek alatt természetesen nem a mások sorsát segítő – árvákat és időseket gondozó – keresztény egyesületeket értjük, hanem azon intézményeket, amelyek a liberalizmus szlogenjeit szajkózva folynak bele országok és családok életébe, ott őrködnek, amikor írunk és beszélünk, de akkor is, amikor becsuknánk a hálószobánk ajtaját. Akik felülbírálják a demokratikusan megválasztott kormányokat és a szavazó tömegeket – természetesen csak azokat, akik nem a baloldali eszmék szerint próbálják élni az életüket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karvaly
2019. május 22. 16:51
Mivel a PC hasonló diktatúrát épít ki, mint az autoriter rendszerek, ezért talán nem véletlen a felháborodás. Annyi a különbség, hogy a más vélemény levőknek nem a lábát törik el, "csak" anyagilag teszik tönkre. De ha ez téged nem zavar, akkor nem értem, hogy az egyébként ma már nem létező nácikkal, fasisztákkal mi a bajod.
Mich
2019. május 22. 11:41
A klónok harca... Ez folyik a libsi+bolsi+náci táborban....
Pierre
2019. május 22. 09:47
nem kertek a demokraciabol, oke. Mindent lejarattok, ami az onkenyes hatalom utjaban van, fekek es ellensulyok rendszeret, civil polgarokat, szabad, kritikus, a hatalmat ellenorzo sajtot. De akkor mi a kurva anyatokert nem meritek vallalni, hogy diktaturat epitettetek?
alter_ego
2019. május 22. 09:39
Ezek a ballib hőbörgők egyszer igazán megnevezhetnék, hogy kit akarnak vezetőnek látni, és egyáltalán mit akarnak. Az kevés, hogy az orruk alá dünnyögnek, hogy így, hogy úgy, ajjaj!, haj-haj, hümm-hümm. Elő a farbával! Hadházy, vagy Márki-Zay? (Nyihahahahaha...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!