Felvidéki magyar politikai emlékeztető nem csak kezdőknek

2019. május 22. 20:40

Nem kellett volna önös érdekektől vezérelve ezt a pártot elhagyni, s most visszasírni az egységet.

2019. május 22. 20:40
Méry János
Felvidék Ma

„A választóknak tudatosítaniuk kell, hogy van itt egy magyar egységet képviselő párt, a Magyar Közösség Pártja. Nem kellett volna önös érdekektől vezérelve ezt a pártot elhagyni, s most visszasírni az egységet.

Az MKP-ban bizonyára van hiba, hiszen gyarló emberekből áll, akik hibáznak. Viszont a Most-Híd megalakulása óta az a közel 100 000 ember azért maradt hű hozzá, mert ők képviselik az 1998-ban összehozott egységet, ráadásul az MKP a belső problémák ellenére – 2010 óta, 9 éve nincs benn a parlamentben, érthető, hogy vannak problémák – még mindig az egység pártja, 10 000 taggal, kétkezi munkásoktól kezdve egyetemi tanárokig.

Jelen van a demokratikus szervezettség, ifjúsági tagozat (Via Nova), nemzetközi beágyazottság, szakmaiság, nincsenek oligarcháink, de szakembereink igen, tehát van alternatíva, van jövőkép, és ez az MKP. És akkor még nem is beszéltünk a Gorilla-aktákban szereplő hidas képviselőkről, valamint a folyamatosan az MKP ellen dolgozó, nagy erejű sajtóról.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunyadi Mátyás
2019. május 22. 22:06
Istenem! Tartsatok össze! Én, Bp-ről, nem tudok segíteni. Csak szorítani. Gondoljatok Rákóczira, hogy hol is született, és mi lett születési helyével!! Maradjatok magyarok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!