Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szemtelen hazugságok

2019. május 22. 08:27

Hiába kiáltanak a baloldalon szörnyű orbáni diktatúrát, annak nincs nyoma.

2019. május 22. 08:27
Jobbágyi Zsófia
Magyar Hírlap

„Azt hiszem, így érezheti magát az egyszeri ellenzéki szavazó is, amikor kilép a való életbe, és azzal szembesül, hiába kiáltanak a baloldalon szörnyű orbáni diktatúrát, annak nincs nyoma, hiába hangzanak el balkáni képet festő nagymonológok éhkoppon tartott orvosokról, az országból elüldözött rezidensekről, tanárokról, kisemmizett óvónőkről. A hétköznapokban ők köszönik szépen, jól vannak, több fizetésből, jobb munkakörülmények között.

Ebbe a sorba tartozik a szocialista Ujhelyi István vagy a DK-s Gyurcsányné Dobrev Klára EP-kampányszövege is, akik szerint (többek között) Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, így aki bent szeretné tartani hazánkat, szavazzon rájuk! S ahogy Kunhalmi Ágnest meglepetésként érte, hogy május elsején nem az Európai Unió megalakulásának, hanem Magyarország csatlakozásának ünnepeltük a tizenötödik évfordulóját, az ellenzéki szavazók is hátrahőkölhettek, feltéve a kérdést: Ki és mikor tett akár csak utalást arra a kormány részéről, hogy kilátásban van a Huxit?

Az ellenzéknek hasonlóan nagy aljassága azzal fenyegetőzni, hogy mostanra már tényleg csak az utolsó, hatvan év feletti orvosok dolgoznak a kórházakban, és annyi ápolónő távozik a nyugati országokba, hogy lassan már általános iskolában fogják oktatni az infúzióbekötést, hogy mindenki meg tudja oldani akár magának is.

Az éveken át kitartóan sulykolt »válsághelyzetből« felocsúdva mindenkit meglepetésként ért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi adatsora, amely szerint 1960 óta nem volt olyan magas az itthon dolgozó orvosok száma, mint 2017-ben, amikor összesen 39 132 szakember praktizált Magyarországon. Csak hogy legyen összehasonlítási alapunk: a dolgozó orvosok száma 2005-re zuhant nagyot, ugyanis 2004-hez képest majdnem hatezerrel kevesebb orvost »rögzítettek«, 2007-ben pedig még kisebb volt a vonatkozó szám, csupán 32 202 szakembert tartottak nyilván az aktívan dolgozók között.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barany
2019. május 22. 17:57
Olyan diktatúra nincs a világon, és soha nem is volt, amelyikben a diktátort nemcsak büntetlenül szidni és gyalázni lehet , hanem gátlástalanul rágalmazni is. A NER tehát nem diktatúra, és Orbán nem diktátor, hanem demokrata, és talán túlságosan is béketűrő politikus.
kunfia
2019. május 22. 11:43
Haelég buta valaki,és sokszor mondják neki,hogy jól él,képes a far-hát mellől is csupa jót gondolni a milliárdos kirablóiról.
aaabbbccc
2019. május 22. 11:19
Gyurcsany kormany alatt 20000 embert konkretan kirugtak az egeszsegugybol, szoval a komcsiknak egeszsegugyben kuss
Negue
2019. május 22. 09:40
"Hiába kiáltanak a baloldalon szörnyű orbáni diktatúrát, annak nincs nyoma." Ráadásul nem is értik, hogy miért van az, hogy a kutyát sem érdekli, hogy mit nyavalyognak. " S ahogy Kunhalmi Ágnest meglepetésként érte, hogy május elsején nem az Európai Unió megalakulásának, hanem Magyarország csatlakozásának ünnepeltük a tizenötödik évfordulóját," Körülbelül ennyire tájékozottak a szélsőbalosok az élet minden területén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!