Jakab Péter beszaladt a TV2 épületébe

2019. május 22. 09:09

A Jobbik országgyűlési képviselőjének ugyan ajtó nem állta az útját, de a biztonsági őrök igen.

2019. május 22. 09:09

A Jobbik országgyűlési képviselője „Ez a tévé hazudik” feliratú pólójában próbált bejutni a kereskedelmi adó székházába, Zuglóban – adta hírül a Demokrata kedden. Mint írják, egy, a párt Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta a politikus, hogy „a HírTV után itt az ideje annak, hogy megmutassuk a TV2-ben is”. Szerinte ebbe a tévébe nagyon nehezen lehet bekerülni, ő több mint egy évvel ezelőtt járt itt utoljára, és szerinte az ellenzéki sajtótájékoztatókról „a Tények nevezetű hírcsárda” nem számol be. Megismételte korábbi szavait, miszerint a „ma a TV2 egy magyar no-go zóna.”

Ezt már a valószínűleg a stúdió előtt mondta Jakab, akinek egy korábbi, azóta már törölt videó szerint sikerült átsiklania a beengedő kapun másodmagával, az önmagát szintén országgyűlési képviselőnek nevező „operatőrrel”. Ennek során a Demokrata szerint a televízió portáján álló férfi rosszul lett, ezért mentőt kellett hívni. A biztonsági szolgálat szerint a jobbikos politikusok miatt történt mindez.

A biztonsági szolgálat munkatársai és Jakab Péter között tettlegességre került sor, ezt a pillanatot örökíti meg a borítóképünk. A Jobbik később még egy videót posztolt Facebook-oldalára, ezen Jakab Péter lényegében ugyanazt mondta el, mint az előzőben. Illetve annyit hozzátett, hogy a rosszul lett fiatalember azt hitte, „terroristák” támadták meg a tévét. Alább utóbbi videó tekinthető meg.

Összesen 203 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2019. május 23. 15:00
A nácika beleragadt ebbe a libsi-bolsi-náci játékba...
syphax
2019. május 23. 06:26
Ez a Jakab Péter úgy fossa a szót, mintha fizetnének neki érte. Kb.15 sec.-ot érdemes belőle meghallgatni, onnan kezdve BÁRKI TUDNÁ FOLYTATNI akár J.P. stilusában is, ha lenne hozzá kedve. De nincs.....
dottore
2019. május 22. 21:10
Ideje lenne hogy valaki megcsapkodná egy a zsidónáci bohócot. Ha már a biztonsági őrök kihagyták ezt a sanszot.
Sulammit
2019. május 22. 20:58
Jakab mellett a csendestárs Magyar Zoltán. A nőnek mi történhetett a szájával? Ki van fordulva. Jakab megint berágott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!