Jön a népek tavasza!

„Az Európai Parlament képviselőinek közvetlen megválasztása, azaz 1979 óta a voksolás tipikusan másodrendű jelentőségű választásnak számított a tagállamokban, amelyet a részvételi arányok is rendre visszatükröztek. Most, negyven év óta először azonban elsőrendű választásnak tűnik, hiszen nemcsak azonosítható ügyek vannak, hanem ezeket láthatóan képviselő politikai erők is. Két kérdést szoktak megfogalmazni a küszöbön álló EP-választás tétjeként, amely valójában egy.

Az első kérdés tétjét, vagyis az Európai Unió jövőjének dilemmáját úgy is kifejezhetnénk, hogy a föderalisták vagy a szuverenisták szereznek-e többséget, ill. utóbbiaknak sikerül-e áttörést elérniük. Azaz a jövőben tovább mélyül-e az európai integráció és ezzel párhuzamosan korlátlanul tudnak-e érvényesülni a centrumországok érdekei, a tagállamok pedig újabb és újabb szuverenitásátadásra kényszerülnek-e, vagy sem. Ez a kérdés nagyon hasonlít a második, Európa jövőjéről szóló kérdéshez, amelynek tétje, hogy bevándorló-kontinens leszünk-e vagy az európai őshonos népeket előnyben részesítő keresztény földrész maradunk? Másként szólva és élére állítva a két, egymással összefüggő kérdést: német–francia centralizáció vagy önrendelkező nemzetek együttműködése, brüsszeli birodalom vagy nemzetállamok szövetsége, Soros vagy Orbán, Macron vagy Salvini?

Az egymással szembenálló erők homogenizálódni látszanak: minden birodalomellenes erő a nemzeti szuverenitás pártján áll, s míg a föderalisták kivétel nélkül bevándorláspártiak, a szuverenisták határozottan nem azok. Aki megállítaná Brüsszelt, az a migrációt is, aki viszont föderalista, az egyúttal ösztönözné a bevándorlást. Ám úgy is megfogalmazhatjuk a helyzetet, hogy a mostani EP-választás az elitről döntő népszavazás lesz – vizsgáznak a brüsszeli központosítás bevándorláspárti technokratái.”