Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Beindul a Nagy Dobrev-futam

2019. május 20. 15:55

Másfél nap, 19 megye, 1300 km – megkezdte a kampányhajrát a DK.

2019. május 20. 15:55

Dobrev Klára hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: egy mozgósító kampány részeként 36 óra alatt akarja felkeresni mind a 19 magyar megyét – közölte az MTI. Azt is mondta, hogy a kampánykörúton részt vesz a DK EP-listájának második és harmadik helyezettje, Molnár Csaba és Rónai Sándor is. Az országjárást csütörtök reggel kezdik és péntek délután fejezik be. Hozzátette, a kampány során eddig elsősorban nagyobb városokat látogattak meg, ezért most inkább kisebb településeket akarnak felkeresni.

Az 1300 kilométeresre tervezett országjárást Felcsúton fogják zárni, hogy onnan érkezzenek a DK hivatalos, budapesti kampányzáró rendezvényére. Azt is elmondta, hogy csak úgy tudnak minden megyét felkeresni, ha minden helyszínen csak egy szimbolikus „kézfogásra vagy egy ölelésre” állnak meg. Ezzel ő be is fejezte a tájékoztatót, a továbbiakban elhangzottakra Rónai Sándor válaszolt, a szóvivő válaszaival külön cikkben foglalkozunk.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

(MTI)

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mankó
2019. május 23. 16:41
Szoknyásferi elkészűlt! Rajt!
Zod
2019. május 21. 18:25
Fél órája szedtem ki egy kétdimenziós, papíralapú Gyurcsány Ferencnét a postaládámból. Szelektíven hulladékkezeltem.
puszika
2019. május 21. 17:58
Paripa csók nem is lesz? Mi van itt ,a kurva életbe???
írmag
2019. május 21. 14:32
Betegek, nem szimbolikusan!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!