Mestertervvel lenne kancellár a CDU elnöke?

2019. május 18. 11:12

Bizalmas értesülések szerint Merkelt Brüsszelbe küldené Annegret Kramp-Karrenbauer az EP-választások után, igaz, Merkel nem önként tenné ezt.

2019. május 18. 11:12

Angela Merkel úgy érzi, hogy a CDU elnöke azt szeretné, ha minél előbb, már az EP-választások után lemondana a trónjáról, és Brüsszelben, az Európai Tanács élén folytatná politikai pályafutását – közölték a Bloomberggel névtelenséget kérő források.

Ugyan ez ellentmond a helyzetet ismerők szerint annak, ahogy a nevét AKK-ként is használó Annegret Kramp-Karrenbauer a nyilvánosság előtt kommunikál a német kancellárt illetően, de a háttérinformációk szerint a CDU-t tavaly óta vezető politikus azt szeretné, ha egy június 2-i kongresszuson úgy megtudná kötni pártja kancellárját, hogy annak ne legyen más választása, mint távoznia a szövetségi kormány éléről Brüsszelbe, ahol az Európai Tanács következő elnökeként jelöltetné magát.

A portál szerint ezért a következő forgatókönyv valósulhat meg ennek érdekében: a minden bizonnyal gyászos EP-eredmény után AKK meggyőzné Merkelt, hogy Donald Tusk utódjaként többet tudna tenni a mélyülő uniós válság ellen, mint német kancellárként. Ha viszont Merkel távozik, akkor a nagykoalíciós partnernek, a szociáldemokratáknak nem lenne más választásuk, mint a német politika újabb erős asszonyát, AKK-t megválasztani német kancellárnak.

Riválist hozhat egy AKK-kormány?

A Bloomberg megjegyzi: nem csak hogy kudarcba fulladhat AKK terve Merkel Brüsszelbe való száműzésére, de még vissza is üthet, ugyanis ha pártbeli ellenfelei azt látják, hogy AKK erőtlennek bizonyul Merkellel szemben, akkor újabb hatalmi harc alakulhat ki a nagyobbik német uniópártnál, ugyanis a konzervatív szárny megint megpróbálhatja átvenni a hatalmat a CDU-ban (Merz ennek a szárnynak volt a jelöltje a tavalyi tisztújításon – a szerk.)

AKK kancellárrá választása egyébként azt is jelentené, hogy Merz posztot kapna a szövetségi kormányban, ez pedig Merkel számára mindenképpen a legrosszabb lenne, hiszen Merz régi politikai ellenfele a CDU-ban – ismerteti a Bloomberg.

Kora délután az MTI Wolfgang Schäuble szavait idézte, aki úgy nyilatkozott: arra számít, hogy Angela Merkel német kancellár ki fogja tölteni teljes hivatali idejét. A német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke kijelentette szombaton: Merkel „rendkívül sikeres”, és a teljes törvényhozási periódusra lett megválasztva – mondta Schäuble a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati csatornának.

Schäuble szerint marad Merkel

A kancellári hivatal átadása egy törvénykezési időszakon belül nem lenne egyszerű, és nincs összhangban „az alaptörvény szellemiségével” sem – mondta a Bundestag elnöke, leszögezve, hogy „Merkel a szövetségi kancellár, és erre a törvényhozási periódusra szövetségi kancellár is marad”. Utalt azokra a közvélemény-kutatási eredményekre is, amelyek szerint „a németek egyre növekvő többsége” teljesen egyetért ezzel.
Wolfgang Schäuble ezzel cáfolta azokat a feltételezéseket, hogy Merkel esetleg átadhatja a kancellári tisztséget Annegret Kramp-Karrenbauernek, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének.

A trónöröklés rendjét a monarchia idején jól szabályozták. A demokráciában pedig a mindenkori többség dönt, és ezért nem lesz visszalépés senkinek a javára – fogalmazott Schäuble. A Forsa közvélemény-kutató társaság egy márciusi felmérése szerint a németek több mint kétharmada gondolja úgy, hogy Angela Merkel kancellárnak a törvényhozási ciklus végéig, 2021 őszéig hivatalban kell maradnia.

Maga Merkel is egyértelműen visszautasította április végén azokat a találgatásokat, amelyek szerint a májusi európai parlamenti választások után távozhat tisztségéből.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kétes
2019. május 18. 21:50
Előre hozott vákasztás lesz Merkelisztánban. (Is.)
JESZ
2019. május 18. 20:34
Brüsszelbe küldené Merkelt? ....na, az baszna be..inkább böribe...
Mich
2019. május 18. 17:32
Megy a mesterkedés...
zakar zoltán béla
2019. május 18. 13:29
0000000000000000000000000000000000000000000000000000
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!