A gyűlöletipar magasabb fokozatba kapcsolt

2019. május 18. 16:23

Kaczynskiék igazi bűne az, hogy sikereiket jobboldali, keresztény-konzervatív politikusokként érték el.

2019. május 18. 16:23
Apáti Bence
Magyar Nemzet

„A tudatlanságból vagy szándékosan tett fals bejelentések azoknak az életét kockáztatják, akik valóban bajban vannak – emelték ki a híradóban.Ilyen »ügyesen« tudott lezuhanni Kaczynski. Legalábbis Kovács M. Mária szerint.

Ismert – illetve dehogy is ismert, hisz aki az Indexből, a 444.hu-ból, a 24.hu-ról vagy a HVG-ből tájékozódik, az nem is hallhatott a botrányos esetről –, hogy Kovács M. Mária Orbán Viktor washingtoni látogatása apropóján azt írta ki a Facebook-oldalára: »Ha Kaczynski olyan ügyesen le tudott zuhanni…« Így, három ponttal a mondat végén. Sokat sejtetően.

Kovács M. Mária eddigi munkásságáról nem tudni túl sokat, ellentétben Lengyelország volt köztársasági elnökével. Kovács M. Mária a CEU professzora, szélsőbaloldali-liberális ellenzéki aktivista. Meg persze hobbiszinten Orbán Viktor haláláért fohászkodó, a volt lengyel köztársasági elnök balesetét követendő és pozitív példaként emlegető Facebook-gyűlölködő. Nevéhez fűződik még az az eset is, amikor 2017-ben társaival együtt mondvacsinált ügyek felsorakoztatásával próbálta meggyőzni Izrael miniszterelnökét, Benjámin Netanjahut arról, hogy Magyarország a legsötétebb vészkorszakot idéző, antiszemita ország.

Ez utóbbi azért különösen bájos, mert a CEU-n egy szép nagy palesztin zászló van az épületre tűzve, amely jelenleg büszkén lobogva hirdeti, mit is gondol valójában az oktatási intézmény Izraelről és a zsidóságról. Meg úgy általában az antiszemitizmusról. A balliberális narratíva szerint ugyan Orbán egy hamisítatlan antiszemita kampánnyal vetette el Magyarországon a gyűlölet magjait, amikor is Soros képét helyeztette az ismert óriásplakátokra, ugyanakkor a palesztin zászló nem véletlenül lengedezik Soros György egyetemén. A CEU egyik szélsőséges, vállaltan Izrael-ellenes diákszervezete a palesztin gyásznap (nakba) alkalmából megemlékezést szervezett, amelyen a diákok megnézték egy amerikai palesztin genderideológus, Jasbir Puar filmjét, amelyet amerikai kormányzati nyomásra még az al-Dzsazíra hírportál is letiltott, mivel a film antiszemita. Egyénként a palesztin gyásznap egyben Izrael, a zsidó állam megalapításának napjára esik. Csak nem Izrael létrejöttét gyászolja a magyar kormányt antiszemitizmussal vádoló egyetem?

Ugye, mondtam, hogy bájos.

De térjünk vissza Kaczynskira! A tragikus körülmények között elhunyt politikus az ikertestvérével, Jaroslavval együtt a lengyel demokratikus ellenzék meghatározó alakjai voltak, később, a demokratikus átalakulás után is azok maradtak. Sőt. A két testvér, akik még két tojáshoz képest is szinte megkülönböztethetetlenek voltak, mindent elértek a politikában, amit el lehetett. Jaroslav 2006–2007 között a lengyel köztársaság miniszterelnöke volt, Lech pedig a köztársaság elnöke. No és persze mindezt az elismerést jobboldali, keresztény-konzervatív politikusokként érték el.

És valójában ez az igazi bűnük.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2019. május 19. 12:44
Hogy a fenébe várhatja el ez az egykor tehetséges balett-táncos, hogy komolyan vegyük, ha már az első mondatban olyan faszságot ír, amilyet... #trimmeltmellszőr
Negue
2019. május 19. 10:34
Amúgy eltekintve az Orbán halálára célzástól, aki a lengyel repülő tragédiáján poénkodik, ahol szinte a teljes lengyel vezetés szörnyethalt, nos aki ezzzel poénkodik, az embernek sem nevezhető, legfeljebb egy rakás......
kunfia
2019. május 19. 07:54
"Rúdtáncosunk" megint butaságokat ír. Mi köze a palesztin zászlónak az antiszemitizmushoz,te szerencsétlen? Csak az nem antiszemita,aki az izraeli túlkapásokat és Netanjahut imádja? Nem véletlen mondta Havas,hogy ennek a rúdtáncosnak egy értelmes mondata sincs.
apika2
2019. május 19. 07:22
Nyilvánvaló, hogy az említett nőszemély egy velejéig gyűlölködö libsi, aki megrészegült a nyilvánosság lehetőségétől, és kitört belőle az, ami általában felfedezhető a ballibeknél - saját magukat semmilyen erkölcsi mércéhez nem tudják odaállítani. Nekik mindent szabad, és soha, de soha nem vállalják a felelősséget tetteikért...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!