Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Orbán: Védenünk kell a keresztény hitből kinőtt életformát

2019. május 17. 19:38

Hitvalló közösségnek nevezte a magyar kormányfő a nagykátai gyülekezetet.

2019. május 17. 19:38

A kereszténydemokrata politikai vezetők feladata, hogy védjék és erősítsék azt az életformát, amely a keresztény hitből kinőtt: az emberi méltóságot, a családot, a hazát és az egyházi közösségeket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Nagykátán, a római katolikus Szent György-templom külső felújításáért tartott hálaadó szentmisén.

A kormányfő hangsúlyozta: e törekvéseket csak akkor koronázhatja siker, ha egyre több olyan hitvalló közösség lesz a Kárpát-medencében, mint a nagykátaiaké. A családok gyarapodása, a jövő nemzedékek boldogulása, az élet biztonsága és a nemzeti összetartozás mind olyan értékek, amelyeket csak együtt és a kereszténység kétezer éves fundamentumán állva lehet megvédeni, kiteljesíteni – fogalmazott Orbán Viktor.

Hideg szelek tanúságtétele

Kiemelte, a keresztényeknek, különösen a magyaroknak, mindig készen kell állniuk hitük, hazájuk, családjuk megvédésére. A miniszterelnök felelevenítette, hogy 2003-ban, amikor Nagykátán járt – a Szent György-díjat átvenni –, „hideg szelek fújtak Magyarországon”, úgy tűnt, azok kerekednek fölül, akiknek semmit sem jelent a nemzeti összetartozás és a magyarok ezeréves keresztény öröksége. A nagykátaiak azonban büszkén vállalták a keresztény tanúságtevők örökségét, megmutatták, hogyan kell nehéz időkben is kitartani – mondta.

Azóta azonban nagyot fordult a világ - folytatta -, 2010-ben „újra győztünk (...), és amit 2003-ban itt elhatároztunk, azt nagyrészt meg is valósítottuk”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ma kétszer annyi gyermek tanul egyházi iskolában, mint tíz évvel ezelőtt, az egyházak pedig sokszor erejükön felül gondoznak idős embereket, és erősítik a közösségeket.

„Fontos, hogy a gazdaságunk erősödjön, fontos, hogy a fiataljaink okosak legyenek és helytálljanak a versenyben, de legalább ilyen fontos, hogy tudják, hova tartoznak, hol az otthonuk, és hogy milyen örökséget kaptak a szüleiktől, nagyszüleiktől” – zárta szavait Orbán Viktor.

A templom Jézus teste

Varga Lajos váci segédpüspök szentbeszédében úgy fogalmazott, a templom nem más, mint maga Jézus Krisztus, a megújult templom pedig azt is magában hordozza, hogy „mi is próbáljunk megújulni”, és „lépjünk rá arra az útra, amely Jézus maga”. A keresztény közösség hordozza Jézus üzenetét, ezért a templom a keresztény közösség jelképe – mondta.

A szentmisén átadták az egyházközség képviselő-testülete által alapított Szent György-oklevelet és Szent György-díjat, utóbbit idén Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője kapta, mert munkájával mindig törekszik a keresztény értékek ápolására, megőrzésére, és segítséget nyújt a templomok felújításában. Czerván György megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, majd beszámolt a térségben az elmúlt években történt beruházásokról, köztük nyolc templom felújításáról.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Belakiss
2019. május 19. 15:25
Orbán, az év hipokritája.
egynick
2019. május 18. 15:35
Orbán, mint a legkeresztényibb európai, aki megvédi az öreg kontinenst... No comment. A hétre elég volt a mandiból.
VakzKommondor
2019. május 18. 12:12
Torkosság falánkság hanyadig főbűn? Mondjuk lop is hazudik is úgyhogy belefér https://youtu.be/Y4E44k7LRck
kerekperec
2019. május 18. 11:56
A kereszténység az alapítása óta évszázadok óta a központja a Földközi-tenger világa, köztük Kis-Ázsia és Észak-Afrika. A kereszténységet soha nem határozták meg a fajok, viszont helyben termesztett barmok, rasszista eretnekségek mint pl. ez a takony O1G, a kereszténység tanításait félremagyarázzák az érdekükbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!