Brexit: a brit Munkáspárt nem tárgyal tovább a kormánnyal a kilépési megállapodásról

2019. május 17. 12:29

Theresa May már a távozásának körülményeiről egyeztetett pártja különleges bizottságával.

2019. május 17. 12:29

A brit Munkáspárt nem folytatja a konzervatív párti kormánnyal áprilisban kezdett tárgyalásokat a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás elfogadásáról – közölte Theresa May miniszterelnökhöz intézett pénteki levelében Jeremy Corbyn, a Labour vezetője. A Munkáspárt által pénteken közzétett levelében Corbyn úgy fogalmaz, hogy a tárgyalási folyamat eljutott lehetséges végső határáig, mivel a konzervatív kormány folyamatosan destabilizálódik, cselekvési hatásköre egyre szűkebb.

 A Munkáspárt vezetője ezzel összefüggésben felidézi, hogy Thersa May a héten beleegyezett saját távozási menetrendjének rövid időn belüli felvázolásába, és „a kormánytagok máris az utódlásért versengenek”. Corbyn szerint ebben a környezetben nem lehet abban bízni, hogy bármilyen megállapodást sikerülne végrehajtani.

Elege lett Corbynnak a toryk kommunikációjából

Az EU-val novemberben megkötött 585 oldalas kilépési megállapodást a londoni alsóház eddig háromszor utasította vissza. Ennek nyomán Theresa May a múlt hónap elején bejelentette, hogy a Brexit-folyamatban kialakult patthelyzet feloldása végett kész Corbynnal közösen kidolgozni egy olyan kompromisszumos tervet, amelynek alapján Nagy-Britannia rendezett módon tud kilépni az Európai Unióból. A kormány és a legnagyobb brit ellenzéki erő küldöttségei számos tárgyalási fordulót tartottak, több alkalommal May és Corbyn személyesen is tárgyalóasztalhoz ült, a megbeszéléseken azonban nem sikerült egyezségre jutni.

Theresa Mayhez intézett pénteki levelében a legnagyobb ellenzéki párt vezetője kifejti, hogy a kormány instabillá vált helyzete és cselekvőképességének eróziója kikezdte az abba vetett bizalmat, hogy lehetséges bármiféle kompromisszumos megállapodás elérése. Jeremy Corbyn felrója a miniszterelnöknek, hogy a kabinet tagjai gyakran a kormányzati tárgyalóküldöttség által előterjesztett javaslatoknak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat tettek a nyilvánosság előtt.

Corbyn szerint ez történt például az EU-val a Brexit után kialakítandó vámuniós viszonyrendszer ügyében is: az elmúlt napokban több kabinettag elutasította egy ilyen viszonyrendszer bármiféle formáját, függetlenül a kormány tárgyalóküldöttsége részéről elhangzott javaslatoktól. A Munkáspárt vezetője szerint a kormánnyal folytatott tárgyalások részletesek és konstruktívak voltak, mindkét fél jóhiszeműen tárgyalt, és egyes kérdésekben lett volna lehetőség a kompromisszumra, ám továbbra is vannak olyan jelentős szakpolitikai nézeteltérések, amelyeknek áthidalása lehetetlennek bizonyult.

Sir Keir Starmer, a Labour árnyékkormányának Brexit-ügyi miniszterjelöltje, a munkáspárti tárgyalóküldöttség vezetője már a konzervatív kormánnyal kezdett tárgyalássorozat elején egyértelművé tette, hogy a Munkáspárt csak olyan megállapodást hajlandó elfogadni, amelyben szerepel népszavazás kiírásának lehetősége a Brexit feltételrendszeréről. A Munkáspárt emellett állandó jellegű vámuniós viszonyrendszer kialakítását is elengedhetetlennek tartja az EU-val a Brexit utáni időszakra. A kormány eddig mindkét lehetőséget mereven elvetette.

Dublin nem örül

Nagyon negatív fejlemény, hogy pénteken megszakadtak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás elfogadásáról szóló tárgyalások a brit Munkáspárt és a konzervatív párti kormány között – közölte Leo Varadkar ír miniszterelnök az RTE közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

„Ez egy nagyon komoly fejlemény, s sajnálatosan nagyon negatív is egyben” – jelentette ki Varadkar. 

Theresa May ugyanakkor a héten bejelentette, hogy a június 3-án kezdődő héten az alsóház elé terjeszti a Brexit-megállapodásban foglaltak törvénybe iktatását célzó tervezetet. Ez nem ugyanaz az elvi határozati javaslat a Brexit-megállapodás jóváhagyásáról, amelyet az alsóház eddig háromszor elvetett. A júniusban beterjesztendő tervezet jogszabályalkotó célú indítvány lesz, a kilépés törvénybe foglalásának átfogó menetrendjével, jóllehet a tervezet pontos részletei egyelőre nem ismertek.

Közel biztos May júniusi távozása, ha nem lesz igen

Az viszont gyakorlatilag konszenzusos várakozás, hogy ha az alsóház ezt a jogszabálytervezetet sem fogadja el, akkor Theresa May távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről, és ebben az esetben már a nyáron megindul az utódválasztási folyamat. May csütörtökön találkozott a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb, végrehajtói jogkörökkel is felruházott szakpolitikai testülete, az 1922 Bizottság vezetésével és tagságával, hogy megvitassa távozásának várható körülményeit.

A találkozó után Sir Graham Brady, az 1922 Bizottság vezetője tudtatta: megállapodás született arról, hogy Theresa May és ő ismét összeül, amint június elején az alsóház szavaz a Brexit-megállapodás jogszabálytervezetéről, és azon a találkozón véglegesítik a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási menetrendjét.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelbi
2019. május 18. 14:09
Az angolok 1914 augusztusának első napjaiban elvesztették józan eszüket. Azóta is keresik és nem találják. Néhány év és egy jelentéktelen kicsiny ország lesz. Se ipar, se mezőgazdaság, se idegenforgalom.
Robur
2019. május 17. 23:52
Jól van, jól ban. Szopjátok be, izomból.
Laudaricus
2019. május 17. 23:02
Fokozódik Brexit-ügyben a káosz.
Newman
2019. május 17. 21:23
Brexit ügyben az a biztos, hogy valami lesz!:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!