Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szijjártó: A texasi cégek már nemcsak termeléssel, hanem kutatás-fejlesztéssel is foglalkoznak Magyarországon

2019. május 16. 08:11

Külgazdasági és konzuli képviseletet nyitott meg Szijjártó Péter Houstonban.

2019. május 16. 08:11

Világossá tették a texasi vállalatok, hogy miután régebben Magyarországra hozták gyártási kapacitásaikat, immár olyan tapasztalatokkal rendelkeznek, amelyek nyomán a magasabb hozzáadott értéket képviselő, kutatás-fejlesztésre épülő kapacitásaikat is nyugodt szívvel elhozzák hazánkba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közép-európai idő szerint csütörtökön Houstonban, azt követően, hogy számos texasi cég vezetőivel tárgyalt.

A miniszter mások mellett az ExxonMobil olajvállalat, a Flowserve gépipari cég, a National Instruments szoftvervállalat, a nyomtatási technikákra szakosodott Motivating Graphics, az Aspect Group energiaipari, a JPMorgan Chase pénzügyi vállalat, az Alamo közlekedési szolgáltatási cég és az AJC Houston élelmiszeripari cég képviselőivel ült tárgyalóasztalhoz. 

Ezt követően a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy a legnagyobbak, az Exxon Mobile, a National Instruments, a Flowserve magyarországi tevékenysége bővítéséről döntött. Ezekre a cégekre jellemző, hogy termeléssel kezdtek Magyarországon, de ezt később követték a szolgáltatási, majd a kutatás-fejlesztési funkciók – emelte ki. Szijjártó Péter hangoztatta: Texas az egyik vezető erő az Egyesült Államokban a gazdasági és kereskedelmi teljesítmény szempontjából. 

„Magyarországon elértük a teljes foglalkoztatást”

Houston igazi energetikai főváros, ráadásul olyan város, ahol a modern, kutatás-fejlesztésre épülő ipar rendkívül fejlett, és diktálja a tempót az Egyesült Államok gazdasági fejlődésének szempontjából is. Magyarország számára ezért különös jelentősége van annak, hogy milyen a gazdasági együttműködése Texasszal és annak legnagyobb városával – közölte. 

A texasi vállalatok nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása sikeres legyen, vagyis az, hogy Magyarország már nemcsak termelési helyszínként, hanem magasabb hozzáadott értékű funkciók helyszíneként is egyre inkább számításba jöjjön a nemzetközi vállalatok döntései során - mutatott rá Szijjártó Péter.     

„Magyarországon elértük a teljes foglalkoztatást, ezért most már nem az számít, hogy mennyi munkahely jön létre, hanem az számít igazán, hogy a meglévő munkahelyek technológiai színvonala, hozzáadott értéke, kutatás-fejlesztési tartalma dinamikusan bővüljön.” Ebben a tekintetben az egyesült államokbeli, illetve texasi vállalatok fontos szerepet tudnak játszani, az elégedettségük ugyanis Magyarország melletti további döntésekre sarkallja őket – mondta.     

Hetedik külkpéviselet az Egyesült Államokban

A külügyminiszter a texasi magyar szervezetek képviselőivel is találkozott Houstonban. 

Látogatásának fő célja a magyar külgazdasági és konzuli képviselet megnyitása volt. Ezzel hétre nőtt azon amerikai városok száma, ahol Magyarország hivatalos képviselettel rendelkezik.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petkó Zsigmond
2019. május 16. 10:57
Ja, aztán majd fenntarthatatlan lesz. Mint az össze német gyár, amelyektől folyamatosan szegényedünk... Vagy mégsem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!