Az állam nem hisz Istenben

2019. május 16. 09:04

Szájer József a napokban mutatta be „Ne bántsd a magyart!” című könyvét, amelyben javaslatokat tesz az unió reformjára. Interjú.

2019. május 16. 09:04
Szájer József
168 Óra

- Lehetséges-e még egyáltalán, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja maradjon?

- Igen, egyelőre még nyitott kérdés, hogy mi történik a választások után. A Fidesz azonban mindenképpen fontos eleme marad az európai pártstruktúrának, akkor is, ha az most óriási változáson megy át, ha várható, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban, években jelentős pártpolitikai átrendeződés tanúi leszünk. A jelenlegi viszonyok között azonban azzal számolunk, hogy bár a Néppárt összezsugorodott, bár súlyos belső viták szabdalják, de nélküle sokkal nehezebb lenne elérni céljainkat. Beszéljünk akár a nemzetek Európájának megerősítéséről, akár a keresztény hagyományokhoz való visszakapcsolódásról, akár a számunkra kitüntetetten fontos bevándorlásról, a Néppárt még ma is kulcsszereplő. Mi úgy tekintünk erre a pártszövetségre, mint amely megnyerhető a nézeteink számára, és ezért nem írtuk le. Az elmúlt hónapok konfliktusait nem mi kerestük, legalábbis nem akartuk, hogy a viták pártpolitikai jelleget öltsenek. Ez a szövetség változatlanul stratégiánk fontos eleme, és érdemes szem előtt tartani: a Néppárt csak másodlagosan ideológiai párt, valójában egy „powerhouse”, olyan hatalmi mechanizmus, amely Európa ma még legfontosabb pártjai együttműködésének terepe. Pontosan ezért jelenik meg benne a mai Európát jellemző összes válságtünet is.

- Tény persze, hogy Timmermans kiállt egy szolidáris menekültügyi rendszer mellett. Akárcsak a római pápa. Úgy gondolja, hogy a kereszténységet Ferenc pápa ellen is védelmeznünk kell?

- A kereszténységnek és keresztényként a katolikusok álláspontja világos ebben a tekintetben. A másik ember megsegítésének a felelőssége egyéni felelősség. Az állam viszont, amely a választópolgárok által befizetett adókról dönt, kollektív testület. A magyar állam pedig tudja – erre voltak statisztikai felmérések, nemzeti konzultációk –, hogy polgárainak 80 százaléka a menekültek befogadását nem támogatja, neki erre tehát nincsen felhatalmazása.

- Tehát a tízparancsolat betartása is szimpla magánügy?

- Nem, természetesen nem magánügy, de csak az egyénre vonatkozik, nem testületekre. A hívő emberek saját magukra vonatkozó álláspontja, amely összeáll az egyházra vonatkozóan is. Az állam nem alanya az erkölcsi és vallási dolgoknak. Az állam nem hívő. Az állam nem hisz Istenben, nem vezetője a római pápa, tehát ez egyéni döntés.

- Pedig a magyar állam meghirdetett politikája, hogy védelmezze a keresztény Európát.  

- Igen, de én ebben nem látok ellentmondást. Nem gondolom, hogy az egyház azt mondja nekünk – és a tízparancsolat sem mondja –, hogy saját egzisztenciánk tönkretételével kellene adott esetben másokon segíteni. Mi úgy értékeljük, hogy ha Európába korlátok és ellenőrzés nélkül fogadunk be más kultúrájú népességet, akkor feladjuk magunkat és a keresztény kultúra alapjait.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. május 17. 19:10
A katolikus egyházzal és a katolikus papokkal kapcsolatos mindennemű megnyilatkozás hazug aljas és kétszinű--amit nem EGYHÁZIAK tesznek, ill. nem az EGYHÁZON BELÜLI emberek.MINDEZT TÖKÉLETESEN MUTATJA ÉS FÉNYESN INDOKOLJA AZ A "HOZZÁÁLLÁSI" MÓD, AHOGY A KATOLIKUS PAPOK HOMOSZEXUALITÁSSAL KAPCSOLATOS "VISZONYULÁSAIT" KOMMENTÁLJÁK. MEGMUTATOM HOGYAN MINŐSITHETETLENŰL ALJAS ÉS SEMMIFÉLE HITELT NEM ÉRDEMLŐ. 1.) HA EGY PAP-VAGY SOK-SOK PAP--ELITÉLŐ, BIRÁLÓ, ÉLESEN KRITIZÁLÓ MEGÁLLAPITÁSOKAT TESZ--MINT AZ EGYHÁZ HIVATALOS DOKTRINÁJÁNAK EGÉSZE IS--A HOMOSZEXUALITÁSSAL KAPCSOLATBAN, "AZT" ELITÉLŐLEG, AKKOR A BALLIB REAKCIÓ A KÖVETKEZŐ: "MILYEN SZEMFORGATÓAK, ÁLSZENTEK, KÉPMUTATÓAK ÉS HOMOFÓBOK A "PAPOK" MEG AZ EGÉSZ KATOLIKUS EGYHÁZ IS! HISZEN--ÚGYMOND-- "GYŰLÖLETET SZITANAK" A SZEGÉNY SZERENCSÉTLEN BUZIK ELLEN, PEDIGHÁT ŐK IS CSAK EMBEREK. NEM IS TEHETNEK RÓLA, HOGY OLYANOK AMILYENEK ÉS MÉGIS, A GANAJ PAPOK JÉZUSSAL ELLENTÉTBEN BÁNTJÁK ÉS HIBÁZTATJÁK ŐKET, PEDIG NEM IS TEHETNEK RÓLA AMIÉRT OLYANOK...AMILYENEK...." 2.) HA NETÁNTÁN NEAGYJISTEN ELŐÁLL AZ A MEGLEHETŐSEN RITKA(!!!) HELYZET, HOGY EGY PAP BUZIVÁ VÁLIK, VAGY FÖLFEDEZI MAGÁN HOGY HOMOKOS, ÉS KAPCSOLATOKAT KEZDEMÉNYEZ--"BŰNÖSEN"=!)--FÉRFIVAL, FÁRFIAKKAL, NOS AKKOR "VÁLTANAK" NAGYSEBESEN A BALLIBEK ÉS IMIGYEN SZÓL MÁR A "SZENTENCIA" BALLIB FELŐL. " HÁTIGEN! ILYEN ALJASAK A PAPOK MEG AZ EGYHÁZ! BORT ISZNAK ÉS VIZET PRÉDIKÁLNAK: ŐK MONDJÁK HOGY BŰN A HOMOSZEXUALITÁS, OSZT' KÖZBE X PLÉBÁNOS MEG Y KÁPLÁN "BUZIZK" Z HIVŐVEL" ŐK NEKEM NE HIRDESSENEK IGÉT, DE PRÉDIKÁLJANAK MEGSZENTELŐ KEGYELEMRŐL S EGYEBEKRŐL, HISZEN ŐK AMAGZK A LEGFŐBB BŰNÖSÖK" ÉSATÖBBI ÉSATÖBBB... SZÓVAL: HA VAN KALAP A FEJIN AZ IS BAJ, HA NINCS AZ IS..... Ennélfogva minden Egyház és papbirálat, ami ballib irányból jön hiteltelen, átlátszó, alaptalan és aljas!!!!
Vadakat terelő juhász
2019. május 16. 20:51
Szájernek eléggé zavarosak a gondolatai. "Tehát a tízparancsolat betartása is szimpla magánügy? Nem, természetesen nem magánügy, de csak az egyénre vonatkozik, nem testületekre." A Tízparancsolat nemcsak isteni szó, hanem egyúttal emberi törvény is. A testületek az emberek közösségét , csoportját jelenti.
kunfia
2019. május 16. 20:08
"A hatalmas építkezés kapcsán Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezető-helyettese arról kérdezte Bodó Sándor államtitkárt, igaz-e, hogy háromezer török vendégmunkás érkezik Tiszaújvárosba, az államtitkár azonban annyit mondott, csak akkor jönnek munkavállalók harmadik országból, ha nincsenek EU-s jelentkezők." https://24.hu/kulfold/2019/04/03/vendegmunkas-tiszaujvaros-mol-uzem/ közben Orbán rájött,hogy az államtitkárnak nem szabadott volna semmit mondania a birkák megvezetése miatt,így utasította Tállait,hogy hazudjon,mivel Orbán és bandája évek óta ebben él,hazudott is: " A képviselő ezután írásbeli kérdéssel fordult Tállai Andráshoz, aki válaszában kifejtette, hogy nekik erről nem szóltak. "Közölte mindezt két nappal azután, hogy a kollégája, Bodó Sándor államtitkár a parlamentben már mindent bevallott" - írja Jakab." https://alfahir.hu/2019/04/04/jakab_peter_vendegmunkasok_tallai_andras Akinek van csöppnyi értelem a fejében,az látja,hogy Orbán parancsára hazudott Tállai,tehát ez a téma az.ahol hazudni kell,hogy a minimális intelligenciájú birkákat megvezesse. Viszont ebből az is látszik,hogy akárhány ehhez hasonló ügy van az országban,azt a maffiafőnök a birkáknak nem fogja elárulni.Persze 1ügy is sokkal több,mint ami a felszínen folyamatosan migránsozó bűnöző politikájából következne.Ez az alja ember folyamatosan migránsozik,miközben a titokban tízezrével telepít hazánkba migránsokat.
Vadakat terelő juhász
2019. május 16. 19:58
Jegyezzétek meg amit Szájer József mondott . "Az állam nem hisz Istenben" Ez a Fidesz legújabb hozzáállása Istenhez és a kereszténységhez ? Talán az lehet az oka, hogy ne lehessen számonkérni rajtuk azt, hogy naponta mennek szembe a keresztény vallás törvényeivel? A náci és a kommunista államokban szokásos figyelmen kívül hagyni a keresztény vallás törvényeit. Szájer József még azzal sincs tisztában, hogy a római pápa, csak a katolikusok vezetője. Szájer József Az állam nem alanya az erkölcsi és vallási dolgoknak. Az állam nem hívő. Az állam nem hisz Istenben, nem vezetője a római pápa. I. (Szent) István A keresztény magyar állammegteremtője, az egyik első magyar katolikus szent, a magyar történelem kiemelkedő alakja és Magyarország fővédőszentje Orbán Viktor magyar állam nem semleges, hanem keresztény értékrendet képvisel. Kövér László Magyarország pedig attól nemzeti állam, hogy nemzeti kultúrája a kereszténység értékein alapul .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!