Kövér László fontosnak tartja a klímaváltozást – utánajártunk, mi hangzott el valójában

2019. május 15. 21:37

Siófokon tartott lakossági fórumot Kövér László, ahol a klímaváltozás és a migráció kérdésében is megnyilvánult. A sajtóban végigsöprő tudósítások azonban torzítva adták vissza a házelnök szavait. Tisztázzuk, mit is mondott Kövér László.

2019. május 15. 21:37
Constantinovits Milán
Constantinovits Milán

Egy keddi, balatoni lakossági fórumon Kövér László a migráció és a terrorizmus mellett érintette a klímaváltozás kérdéskörét is. Beszédét azonban szelektíven és torzítva idézte számos médium az MTI tudósítása nyomán. Sőt, Tordai Bence, immár hagyományosnak mondható gyakorlata szerint egy kamerával a kezében kérdőre is vonta a házelnököt.

Tordai azzal vádolta Kövér Lászlót, hogy a sajtóban megjelentek szerint az „agymosó" médiát hibáztatta azért, amiért az emberek klímaváltozást nagyobb gondnak tartják a terrorizmusnál. Kövér úgy fogalmazott Tordai kérdésére, hogy a képviselő pontatlanul idézte őt. 

Szerkesztőségünk ezért elérte Szilágyi Zoltánt, az Országgyűlés sajtófőnökét, aki rendelkezésünkre bocsátotta a házelnök előadásának leiratát. Ebből kiderül, hogy

Kövér László igenis fontos kérdésnek tartja a klímaváltozást,

ahogy fogalmazott a siófoki lakossági fórumon:

Az talán önöknek is föltűnt, hogy micsoda véletlen – mert ez már csak így megy – hogy diákok, középiskolások itt is, ott is, amott is hirtelen tüntetéseket szerveztek, és azt követelték a politikusoktól, hogy védjék meg a Földünket. Most, ha valaki ebből azt a következtetést vonná le, hogy engem nem érdekel a klímaváltozás, akkor szeretném mondani, hogy van három gyerekem, és szeretném, hogyha további háromszor három unokám is lenne – az ő jövőjükért én sem aggódom kevésbé, mint bárki más –, és tudom, hogy milyen óriási problémák vannak, csak egy baj van ezzel a dologgal, hogy ebben nincsen vita.

de szerte Európában ebben nem fog vitába bocsátkozni vele senki sem, legkevésbé az emberek."

A házelnök a beszéd folytatásában tért ki a média hatására, azonban nem úgy, ahogy azt az ellenzéki sajtó idézte. Egész pontosan így fogalmazott:

„Egy friss felmérés szerint – ami árnyalná ezt a térképet – Németországban 30 vagy 31 százalék valóban a bevándorlást tartja a legfontosabb kérdésnek, 32 pedig a klímaváltozást. Tehát, ha az ember minden nap találkozik a »nagyon differenciált, független, pártatlan és objektív« média agymosó hatásával, akkor természetesen egy idő után maga is másképp látja a világot, mint ahogy annak előtte.”

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szabó A. Imre
2019. május 16. 15:33
Hol lehet meghallgatni vagy megnézni, amit Kövér szó szerint mondott?
antioxi
2019. május 16. 15:15
Ideje volna pofán vágni valakinek ezt a szarházi kamerázó majmot.
brabant89
2019. május 16. 13:58
"Beszédét azonban szelektíven és torzítva idézte számos médium az MTI tudósítása nyomán." Tudod, fideszseggnyaló köcsög, a médiában az a szokás, hogy a hosszú beszédeknek a lényeges - vagy az idéző média által lényegesnek ítélt - részeit ismertetik. Az általad idézett HVG cikk is ezt teszi. Mivel gyakorlatilag senki sem olvas MTI közleményeket, ezért a HVG, mint ahogy más Fidesztől független médiák is az MTI beszámolója alapján számoltak be a Köteles Laci siófoki lakossági gyűléséről. Egyébként, Constantinovits, önként vállaltad ezt a szánalmas szerecsenmosdatást, vagy Rajcsányi osztotta rád ezt a kínos feladatot?
brabant89
2019. május 16. 13:31
"Egy friss felmérés szerint – ami árnyalná ezt a térképet – Németországban 30 vagy 31 százalék valóban a bevándorlást tartja a legfontosabb kérdésnek, 32 pedig a klímaváltozást. Tehát, ha az ember minden nap találkozik a »nagyon differenciált, független, pártatlan és objektív« média agymosó hatásával, akkor természetesen egy idő után maga is másképp látja a világot, mint ahogy annak előtte." Mert ez aztán mi a lófaszt jelent? Nem azt jelenti talán, hogy "a »nagyon differenciált, független, pártatlan és objektív« média agymosó hatása" miatt látja Németországban több ember fontosabbnak a klímaváltozást a migrációnál? Maga az "agymosó" szó használata, valamint a nyilvánvalóan ironikusan használt "nagyon differenciált, független, pártatlan és objektív" kifejezések mind arra utalnak, hogy a Köteles szerint a nem differenciált, nem független, nem pártatlan és nem objektív média a klímaváltozással riogat, és a sok birka német ezt be is veszi, és ezért tartja fontosabbnak a migrációnál. Constantinovits Márk, ezzel a teljesítménnyel biztos sokra viheted az Orbán-rezsimben. Azoknak a fideszbirkáknak, akik szerint Köteles Laci köteles beszéde teljesen okés volt, azt tanácsolnám, hogy olvassák már el egyszer alaposan, mit is mondott akkor a Köteles. Természetesen nem azt mondta, hogy a destruktívakat - mára lefordítva, többek közt azt a 260 ezer budapesti lakost, aki aláírta az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazást kezdeményező ívet - fel kell akasztani, hanem azt javasolta ezeknek a destruktívaknak, hogy járjanak elöl jó példával, és akasszák már fel magukat, és akkor jobb hely lesz Magyarország. Igen, birkáim, a Köteles ezzel haknizott a 2002-es választási kampány során. Ez teljesen elfogadhatatlan volt akkor is, és ma is az.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!